Képviselőházi napló, 1910. XXVII. kötet • 1915. május 7–deczember 21.

Ülésnapok - 1910-595

595. országos ülés 1915 deczemher li-én, szombaton. 453 nem hiszem, hogy annak a katonának, aki kint küzd, az volna a legfőbb vágya, hogy ő választó legyen. (Igaz! Ugy van! jobbfelől) Azonban mi sokkal nagyobb kötelezettségekkel vagyunk lekötve a harczoló katona iránt és igy ez a legkevesebb, amit érte tehetünk. (Taps balfelöl.) Emellett azt hiszem, hogy csak a magyarságnak teszünk ismét egy nagy szolgálatot, a magyarságot erősitjük meg azzal, hogy bizonyos szelekcziókkal kautélákat állítunk fel annál az elvnél, amelyet Rakovszky István t. barátom felhozott. Mert nem azt mondom, hogy minden ember, aki felhúzta a csukaszürke uniformist, választó legyen, hanem csak az, aki a harcztéren küzdött. Akkor pedig ebből csakis a magyarság megerősödésére számithatunk. (Selyeslés

t bal felől.) És ha ez az elv megvalósul — magam is félek, hogy nem fog megvalósulni — csak egy kívánsággal toldhatnám meg: hogy minél több katona térhessen vissza egészségben, mint választó, a harcztérről. (Helyeslés.) Az igen t. ministerelnök ,ur igen szép kijejentést tett a korrupczióról. ürömmel fogadom el, amit ő mondott, csak attól félek, hogy ez is papiroson marad. Én nem kételkedem az ő teljes jóhiszeműségében, de óriási különbség van köztünk és a kormánypárt között; mi másképen fogjuk fel a közéleti tisztaság és a korrupczió kérdéseit, mint a t. kormány. Oly áthidalhatatlan az ür, amely köztünk a múltban volt és amelyre a jelenben is tudok példákat, hogy attól félek, hogy ez csak irott malaszt marad. Végezetül még egy kérdést vagyok bátor felvetni, jólehet nem akarok katonai kérdésekről beszélni. A háború után ugyanis a katonai reformoknak oly óriási komplekszusa vár megoldásra, hogy egyeseket kiragadni nem akarnék, Nem is annyira katonai kérdésről, mint inkább háború előtti kérdésről van tulajdonképen szó. Szeretném tudni, vájjon a ministerelnök ur ma is azon a rideg állásponton van-e, amelyet az utolsó delegáczióban foglalt el és amely szerint nem tartotta szükségesnek a katonatiszti fizetések rendezését? Akkoriban ugy a hadügyminister, mint az ellenzék hajlandó volt a katonatiszti fizetéseket rendezni. En ezt nem azért hozom fel, mintha azt gondolnám, hogy a katonatisztek fizetése bármilyen arányban is van azokkal a szolgálatokkal, amelyeket tesznek, azért sem, mintha azt merném állítani, hogy nagyobb dotáczióval szolgálatokat tesznek; többet, mint ma, máskor sem tehetnek. A jövő kérdésének tekintem ezt, mert azt képzelem, hogy ugy kell annak lenni, hogy jövőre sokan, kivált magyarok lépjenek be a hadseregbe, lelkesedésből, az ügy iránti buzgalomból, nem kenyérkeresetből. Ezt pedig akkor tehetik meg, ha biztosak abban, hogy azon a pályán, amelyre lépnek, nem kell kicsinyes anyagi gondokkal küzdeniök. Rakovszky István t. barátom beszédének végén nemzeti csapásnak nevezte a háborút. En ebben a nézetében nem osztozom. Ez a háború nem volt nemzeti csapás, hanem nagyon is szükséges rossz, amely annál többet ért volna, minél előbb következett volna be. Ez a háború csak akkor változnék nemzeti csapássá, ha mi nem tudnók annak tanulságait levonni. Mikor pedig tanulságokról beszélek, utalhatok ellenfeleink példájára, igy Angliára. Ott látjuk, milyen káros hatással van az, ha ministerek nem szakemberek és intézkednek a háború vitelében. Arra kérem a t. kormányt, hogy ne kövesse ezt a példát. A hazát elsősorban példátlan hősiességgel küzdő katonáink védik meg egy Conrád, Boroevics, Mackensen, József főherczeg, Szurmay vezetése alatt. Ok tartják meg ezt a földet, Ők hozták a legnagyobb áldozatot. A kormánynak viszont az a kötelessége, hogy azt a földet, amelynek védelme annyi vérbe és áldozatba került, továbbá a lakosságnak azt a részét, amely tényleges részt nem vesz a háborúban, tartsa, istápolja egy még erősebb, jobb, főleg erkölcsösebb, hatalmasabb Magyarország felvirágoztatására. (Ménk helyeslés és taps balfelol.) Elnök: Szólásra ki következik? Szász Pál jegyző: Veszprémy István! (Nincs itt.) Csermák Ernő! Csermák Ernő: T. képviselőház! Nekem is avval kell kezdenem, amivel máskor végezni szoktuk, hogy az indemnitási javaslatot nem fogadom el. Rámutathatok e tekintetben máris azokra a tapasztalatokra, amelyeket az uj házszabályok mutattak ki, amelyek alkalmazása mellett még oly nagyszabású beszédek elmondása is szűk keretekre van korlátozva, amelyek olyan konczepcziót fejtenek ki, mint amilyent kifejtett az előttem szóló őrgróf Pallavicini t. képviselőtársam. Kétségtelen dolog, hogy ma a túloldallal szemben abban a helyzetben vagyunk, hogy bizonyos kapcsolat van köztünk; bizonyos ..kötelékek, amelyek egymással összefűznek. Ezen kötelékek kereteit figyelembe kell vennünk, mikor a háború folyamán olyan kérdéseket tárgyalunk, amelyek az egész ország javára szolgálnak. Mégis amidőn abban a szűk keretben, amelyet részemre a házszabályok kijelölnek, ilyen kérdésekkel foglalkozni kívánok, épen erre való tekintettel előbb egészen röviden érinteni akarok két kérdést. Az egyik kérdés az, hogy magam is oda akarom tenni minden további megjegyzés nélkül a magam szerény gyertyácskáját a béke oltárára, amely előtt ma talán az egész világnak népei imádkoznak, hogy az egész világ arra a belátásra jöjjön, hogy a nemzeteknek nem feladata a vérontás fokozása, a vérontásnak esztendőről esztendőre való kihúzása, hanem az a feladata, hogy a kulturmunkában egyesüljenek és I az emberiség javát szolgálják. Ezt a kérdést az | előttem szólott t. képviselőtársaim részletesen kifejtették, ügy vettem észre, hogy a képviselőház tagjai ebben a kérdésben lényegében és