Képviselőházi napló, 1910. XXVII. kötet • 1915. május 7–deczember 21.

Ülésnapok - 1910-595

5.95. országos ülés 1910 deczember 11-én, szombaton. 447 zott, hogy miért kellett a ministerelnök urnak ezt a kérdést, amelyik egyáltalában nem bir semmiféle aktualitással, s amelyik legalább azon jótékony homályban állott, hogy a király elismerte e kérdés rendezésének szükségét és helyes voltát, miért kellett e homályból azt most kivonni, mikor arra semmiféle időszerűség és alkalomszerűség nem volt. Ellenben igenis szükség volt egy más dologra, t. i. arra, hogy mikor küzdő fiaink véreznek a hazáért és önmagától kínálkozik annak szükségessége, hogy az ő kitartásukat, az ő odaadásukat és hősiességüket, hacsak lehet, még minden eszközzel fokozzuk és erre szolgálna az, hogy a választói jognak azon degenerált módján, amelyet önök a háború előtt önkényesen megalkottak, legalább abban az irányban változtassanak, hogy a jogok kiterjesztését legalább helyezzék kilátásba, ha nem is oldják meg azt most szervesen. De, t. ház, ebben a dologban már »iclőszerütlenséget« lát a tisztelt ministerelnök ur fenforogni. A czimerkérdésnek bonczolását a sajtónak teljes mértékben el kellett hallgatni abban az irányban, ami a kritikát jelenti. Szabad volt kiemelni azt, hogy a czi mernek rendezése Magyarország alkotmányjogi követeléseinek teljesen megfelel. Szabad volt kiemelni azt, hogy most már minden törekvés, ami közjogi téren, gazdasági téren a magyar nemzet részére emeltetik, túl van haladva, mert ez a rendezés a nemzet minden igényét kielégiti. Szabad volt azt mondani, hogy az gróf Tisza István ministerelnök urnak egy kiváló dicsősége, amelylyel magát egy magas körbe emelte, ahol »a legszebb közjogi problémákat* ilyen könnyedséggel képes megoldani. Mindezt szabad volt elmondani. Szabad volt ez azért, — és ez az, ami visszatetszést kelt — mert ezek a kérdések belejátszanak abba a hatalmi szférába, amely a mai rendszer összetételének alapjául szolgál. Felhozni és feltolni e czimer minden kritika nélkül való rendezését, mint dicsőséget és a kritikának teret nem engedni a sajtóban, azt a czenzura durva erejével elnyomni csak azért, mert ebből a hatalom birtokosai számára dicsőség és*a hatalom jövő megerősítése követhezhetik be, ellenben a választói jogot ki nem terjeszteni, mert ezzel viszont a hatalom alapjai inoghatnak meg, amelyeket pedig nemcsak erre a korszakra, hanem egy későabi korszakban is maguknak biztosítani kivannak, ez, t. ház, sok mással együtt — amit itt, sajnos, nem részletezhetünk —• azt mutatja, hogy itt a nagy kérdések és a háború nagy problémái mellett, amelyeket igen sokszor erélytelenül, sokszor nem szerencsés kézzel oldanak meg, mindig közrejátszik a párthatalmi czélzatok követése, és amidőn arra volna szükség, hogy az ellenzék pártjait is, mint minden alkotmányos államban, beavassák és bevonják az ilyen nagy hadiczélok megvitatásába és annak eszközei megválogatásába és ezzel a felelősségbe is, ebből az ellenzéket teljesen kizárják, ellenben — bizva hazafiságunkban — arra kényszerítenek bennünket, hogy idejöjjünk és azt az alkotmányos rendszert, a házszabályoknak és egyebeknek ezt az állapotát, amelyről, tudjuk, hogy milyen előzmények után és alkotmányunk milyen sérelmével és felforgatásával jött létre — ezt tiszteletben tartsuk és elhallgassuk a rajtunk esett sérelmeket. Igazuk van, t. kéjDviselőház, a mi hazafiságunkban és az ellenzék hazafiságában csalódni nem fognak. (Igás! Ugy van! a baloldalon.) ~Nem fogjuk ezeket a kérdéseket a közügy érdekében most túlzottan kiszínezni, de ki kell jelentenem, hogy ezeknek a dolgoknak párthatalmi czélzattal való kezelése illojális cselekedet, és nem méltó ilyen időben egy kormányzathoz sem, azt erről a helyről a legnagyobb indignáczióval kell visszautasítanunk. (Elénk helyeslés és taps a baloldalon.) Áttérek t. képviselőház most egy másik kérdésre. Fel akarom sorolni azokat a nagy perspektívákat, amelyek a jövőben Magyarországra várnak. Elismerem, hogy illetékes helyről, a kormányzat köréből a nemzet jövőjét illetőleg szép kilátások nyújtattak és szép kijelentések tótettek, amelyek komolyságát és szavahihetőségét kétségbevonni nem akarom. Az a gazdasági szerep, melyet Magyarország a jövőben betölteni van hivatva, a velünk szövetségben álló nemzetek részéről is olyan szép világításba van helyezve, hogy az mindegyikünk lelkét felemelő érzettel tölti el. Azonban, t. képviselőház, nem erre van szükségünk. Ha Magyarország önmaga nem keresi meg azokat az utakat, hogy hogyan fogja a jövőben az ő hivatását méltóan betölteni, ha önmaga nem válogatja meg azokat az eszközöket amelyek erre a czélra szükségesek, akkor, t. képviselőház, a jóhiszemüleg felénk nyújtott kezek segítsége is teljesen értéktelenné válik. Elnök: Figyelmeztetnem kell a szónokot, hogy ideje lejárt. Holló Lajos: Akkor nem folytatom. (Élénk felMáltásolc a baloldalon: Éljen Holló!) Elnök: Szólásra következik? Almásy László jegyző: Gr. Zichy Aladár. Gr. Zichy Aladár: T. ház! Örömmel hallottam előttem szóló Holló Lajos barátom ajkairól azon megjegyzését, amely az újonnan elrendelt közös czimerre vonatkozott, mert ehhez hozzá akarom fűzni, hogy a mi horvát testvéreink félre ne értsék azt a morajt, amely az ellenzék részéről az ő felszólalásukat kisérte. (Helyeslés balfelöl.) Azt hiszem, az egész ellenzék részéről mondhatom, hogy mi teljesen értjük és első pillanatra is elfogadjuk a horvátok felszólalásának jogosságát. (Igazi Ugy van! balfelöl.) A mi feljajdulásunk, a mi morajunk, a mi zugolódásunk és megütközésünk inkább arra a megkülönböztetésre vonatkozott, amelylyel a horvátokkal szemben a magyar kormány sietett megnyugtatólag