Képviselőházi napló, 1910. XXVII. kötet • 1915. május 7–deczember 21.

Ülésnapok - 1910-595

432 595. országos ütés 1915 deczember 11-én, szombaton. formai szempontból vizsgálni. Fontosnak tartom ugyan, hogy az ilyen jelentések az igényeknek minden tekintetben megfeleljenek, mindazon kívánalomnak eleget tegyenek, amely egy ilyen fontos államokiratra vonatkozólag támasztható, mégis csak azt hangsúlyozom, hogy egy olyan kiváló szakembertől, mint aminő az előadó ur, kérnem, kivánnom és követelnem kell, hogy legalább a műszavak használatában tartsa meg a korrekt terminológiát, amely tudományosan igazolható. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Azt hiszem, nincs közöttünk nézeteltérés abban, hogy ez a kifejezés: »az adóalanyok hozama«, helytelen, mert csak az adótárgyaknak lehet és van hozamuk, az adóalanyoknak nem. (Derültség.) Ugyancsak helytelen kifejezés az, hogy »adóbeli jövedelem.*, mert van ugyan az államnak adóbeli jövedelme, de itt történetesen adóköteles jövedelemről, arról van szó, hogy egy adófizető polgárra átlag ennyi és ennyi kinyomozott adójövedelem esik. De erre most nem fektetek súlyt. A t. előadó ur igen érdekesen és azt lehetne mondani, majdnem regényanyaggal és poézissel kiegészítve beszélt a pénz kérdéséről, a jjénz szerepéről a mostani háború alatt. Ezekre a fejtegetésekre az a megjegyzésem, hogy ily magyarázatnak csak akkor van jogosultsága, ha világosabban tünteti fel a dolgot, és nem akkor, ha azt elhomályosítja. Már pedig, azt hiszem, bármilyen érdekesek lettek légyen is az előadó urnak ezek a fejtegetései, a jelenség megvilágításához nem járultak hozzá, (Ugy van! balfelól.) Az előadó ur azt akarja mondani, hogy az értékmérő ma nem tud működni, illetőleg körülbelül azt, hogy ma nincs is értékmérő. Nem akarok szőrszálhasogatásokba bocsátkozni, de lehetne vitatni, hogy azért, mert az értékmérő nem jó, vagy — bár az előadó ur nem akar erre az álláspontra helyezkedni — azért, mert egyenesen rossz, még nem következik az, hogy nincs értékmérő. Mert pl. ennek a teremnek lehet az akusztikája rossz, de azért mégis van akusztikája. így az értékmérő is, ha nem felel is meg egészen a vele szemben felállított követelményeknek, ha nincs is meg az értékállandósága, azért mégis értékmérő marad. A nóvum és az érdekes, amit a t. előadó ur ehhez a kérdéshez hozzátett, mindenesetre az, hogy ugy nálunk, ahol kevés, mint Amerikában, ahol sok az arany, nincsen értékállandósága. Nálunk nincs, mert sok a papir, Amerikában nincs, mert sok az arany. Ez nem szenved kétséget. De mégis hozzá kell ehhez tenni, hogy a két eset között azért lényeges különbség van. A különbség az, — hogy az előadó ur virágos, poétikus nyelvén szóljak — ho gy az arany egy világpolgár s ha ára csökken, tovább fog menni Amerikából, a bankjegy pedig egy röghöz kötött valami, amely nem tud vándorolni. Ennek következtében — amennyiben módom lesz rá, majd ki fogom fejteni ezt az álláspontomat — én nem nézem olyan pesszimisztikusan a dolgokat, bár ez a különbség tényleg fennáll. Érdekesek az előadó urnak azok a fejtegetései is, amelyek arra a szerencsés helyzetre vonakoznak, hogy két turáni faj, a magyar és bolgár, egymásra találtak. Nem akarom kisebbíteni ennek jelentőségét, örülök magam is, hogy ifyen derék uj szövetségesünk van, melynek nagy jövője nyilvánvaló. Ezt különben már régen lehetett konstatálni. Aki figyelte, hogy a kiállításokon hogyan szerepeltek a bolgárok, nem egyszer kénytelen volt eüsmerni, hogy bizony a mi szereplésünk, ha szintén megjelentünk ott, többször szegényesebb volt, mint a bolgároké. De azért a mai háborút és a jövőt ebből a szempontból megítélni nem helyes. A magam részéről nem is vagyok hajlandó erre, mert én azt látom, hogy ma egy világháborúban vagyunk, amelyben világérdekekről, államok konföderáeziójáról és nem egyes nemzetiségi kérdésekről van szó. Nézetem szerint különben is a nemzetiségi eszme itt, Európában már körülbelül megtette a maga szolgálatát. Mert ezt az eszmét »restlos« keresztülvinni nem lehet, mert ez az összes államalakulatok felbomlásához vezetne. Végre is látjuk, hogy épen két germán faj áll ma egymással szemben és ma arról van szó, hogy az angol vagy a német legyen-e a legény a csárdában ? Az ententeban pedig a latin, a germán és a szláv faj szövetkeztek. Mindezeknek látása és felismerése inkább árral vezet engem, — és ezt nagyon szeretném különös nyomatékkal konstatálni •— hogy a nemzetiségi eszme megtette a maga nagy szolgálatát azzal, hogy Németország egységes állam lett, Olaszország is, Magyarország önálló állam lett, a Balkánon is megalakultak a nemzeti államok és reméljük még Lengyelország is önállósághoz fog jutni. Ezzel nagyjában befejezve is látom a nemzetiségi eszmének Európában való szerepét. T. ház ! A pénzügyminister ur hivatkozott arra, hogy ő a kivételes törvények alapján intézkedhetik az állami szükségletek kielégítéséről. Ehhez csak annyit akarok hozzátenni, hogy nézetem szerint ez nem zárja ki azt, hogy a parlament közreműködését igénybe vegyék, sőt azt hiszem, azok az okok, amelyek ezen eljárás szükségessége mellett felhozattak, teljesen helytállóak. (Ügy van! balfelól.) Rátérek most a háborús költségek kérdésére. A háborús költségeket illetőleg már a háború előtt is elméleti számitások tétettek, amelyekre most reflektálni nem akarok. Kétségtelen, hogy a háborús költségekre ugy, amint azok a most folyó háborúban alakulnak, előző tapasztalatokból következtetni nem lehet. Látjuk, hogy minden ujabb háború növeli a költségeket és épen az, aki ma a német birodalom pénzügyi államtitkára, Helferich, behatóan foglalkozván az orosz-japán háború költségeivel, kimutatta, hogy az előző háborúkhoz mérten az orosz-japán háborúban is jelentékeny emelkedés állott be a költségekben. A számitások rendesen ugy történtek, hogy a katonák számát vették alapul. Ez nézetem szerint nem helyes,