Képviselőházi napló, 1910. XXVII. kötet • 1915. május 7–deczember 21.

Ülésnapok - 1910-594

5M. országos ülés 1915 i tudhatjuk be, amelyeket a kormány a kenyér-, illetőleg a liszt- és húsfogyasztás érdekében még idejében életbeléptetett és ezért a kormány iránt mindenki, aki elfogulatlanul itéli meg a helyzetet, csak a legnagyobb hálával tartozha­tik. (Igaz! ügy van! a jobboldalon.) Az ujabb időben bizonyos társadalmi kö­rök a drágaságért a gazdákat okolják és azt fejtegetik, hogy a drágaságból — persze megint csak az élelmiczikkek drágaságáról van szó — a gazdáknak óriási nagy a haszna. Legyen sza­bad itt egészen röviden a mezőgazdaság hely­zetével foglalkozni. Én ezzel az állítással szemben csak arra utalok, hogy a rossz terméskilátások következ­tében a búza ára júliusban, amikor a háború még nem tört ki, már 27'18 K-ra emelkedett, augusztusban elérte a 31"52 koro­nát, szeptemberben 34'61 koronát, októberben pedig a 3903 koronát. A rozs ugyanebben az időszakban felemelkedett 19'29 koronáról 21'93 koronára, azután 25'07 koronára és októberben 30'28 koronára. Azután már tudvalévőleg az árak makszimálása következett. Ebből az átlag áremelkedésből a gazdának valójában nagyon kevés haszna volt az első év­ben ; 1914-ben sokkal kevesebbet élvezett belőle, mint amennyit általában hisznek, mert tudva­levőleg, nálunk a gazdák termésük egy részét, rendesen egyharmadát már májusban előre eladják, már pedig 1914 május havában jóval alacsonyabbak voltak a gabonaárak. Tehát a gazda termésének egy részével már le volt kötve és kénytelen volt azt azon az alacsony áron szállítani. Amikor azután augusztusban és szeptemberben az árak a mondott nagyságra felemelkedtek, akkor a gazdák siettek eladni gabonakészletüket, mert egy teljesen uj és bizony­talan helyzet előtt állottak és senki sem tudta, hogy a világháború meddig tarthat. A moratórium is a gazda nyakába szakadt, nem tudta, honnan fog pénzelni és boldog volt, hogy a gabonáját elszállíthatta. A vasúti forga­lom heteken át, sőt vonalonként kevés megsza­kítással a teherforgalom számára hónapokon át szünetelt, a gazdák el voltak zárva minden segitőforrástól, tehát örültek, ha valamiképen pénzükhöz jutottak. Az 1914-ik évi rérngyenge termésből maradt tehát nekik az utolsó, a har­madik harmad, amelyet későbbi időkre tettek el; ebből kellett kitelnie a vetőmagnak, a kon­vencziónak stb. Ha tehát azt kutatom, hogy mennyiben élvezték a gazdák a háborús gabona­árakat az első évben, azt kell mondanom, hogy abból ugyancsak keveset élveztek. Hogy pedig ez valóban így van és nemcsak üres állítás, azt bizonyítja az, hogy amikor a kormány elren­delte a gabonarekvirálást, már nagyon keveset találtak a gazdáknál, mert azoknak nem volt mit eladniok. (Igaz! Ugy van!) A háború első évében az 1915-ik évi ara­tásig a gazdák túlnyomó része az állattenyész­czember 10-én, pénteken. 413 tésből, az állatok eladásából pénzelt. A gazdák­nak elvitték a fogataikat, elvitték a lovaikat, amit akkor ők még szerencsének tekintettek, mert ez volt egyetlen pénzforrásuk. Erre a pénzre pedig igen nagy szükségük volt, mert az üzem­költségek rohamos mértékben emelkedtek. Ami­lyen mértékben behívták az ujabb kororsztályo­kat, nagyon természetesen, ugyanolyan mérték­ben megfogyatkozott a gazdaságokban a munka­erő, az mind ritkább és természetesen drágább lett. Am az üzemköltségek nemcsak evvel növe­kedtek, hanem avval is, hogy ugyanolyan mér­tékben emelkedtek azok a költségek, melyek a had­bavonult cselédek és egyéb alkalmazottak család­jainak fentartására szükségesek voltak. Ugyancsak óriási mértékben emelkedtek mindazon ipari ter­mékek és ipari czikkek árai, amelyekre a gaz­dáknak szükségük van, milyenek a szén, olaj és kenőanyagok, vasáruk, zsákok, ponyvák és épít­kezési anyagok. (Igaz ! Ugy van!) Teljes joggal mondhatjuk, hogy a gazda helyzete az 1914—15-ik évben nem volt ked­vező ; a gazda hihetetlen nehézségekkel küzdött. Csak azoknak volt pénzük, akik állatok eladá­sával tőkéjüket fogyasztották, melyet persze pótolni sem tudtak, mert az eladott állatok helyébe ujakat nem lehetett vásárolni, úgyhogy a gazdák között általánossá vált az a nézet, hogy sokkal jobb a normális év normális gabona­és állatárakkal, mint a háborús idő a magas gabona- és állatárakkal, de egyúttal a magas üzemköltségekkel és a háborús helyzet minden nehézségével. Mindenki várakozással tekinthetett az 1915-iki termés elé, amely a nyár elejéig or­szágszerte szépnek ígérkezett. Sajnos azonban az aratást megelőző 8—10 héten át az ország számos vidékén folytontartó nagy szárazság állott be, amelyet azután viharok és úgyszólván megszakítás nélküli esős időszak követett, amely még most is tart és azt eredményezte, hogy gabonából a tényleges terméseredmény kisebb lett, mint amit várhattunk, az őszi vetési mun­kálatok erős késedelmet szenvedtek és nem lehe­tett annyit bevetni, mint amennyit be szoktak vetni, a burgonya és répa egy része a korai hirtelen fagyok következtében a szántóföldön megfagyott, és így járt helyenként még a ten­gerinek egy csekélyebb része is, melynek törését az egyes vidékeken csak a közelmúltban fejez­hették be. En teljes mértékben minden vonatkozásá­ban átérzem a jelen idő komolyságát és ezért minden túlzástól tartózkodva beszéltem jelenlegi gazdasági helyzetünkről, és ezt is csak azért tettem, mert felháborítónak tartom, hogy az olyan körök, melyek a mezőgazdaság helyzetét nem ismerik, vagy megismerni és méltányolni nem akarják, a mostani súlyos időkben a sok nehézséggel küzdő gazdaközönséget frivol módon jogtalan nyerészkedéssel, óriási gazdagodással, másrészt pedig tehetetlenséggel, maradisággal

Next

/
Thumbnails
Contents