Képviselőházi napló, 1910. XXVII. kötet • 1915. május 7–deczember 21.
Ülésnapok - 1910-594
408 59í. országos ülés 1915 < Ezek után áttérek a pénzügyminister ur délelőtti fejtegetéseinek egyes részleteire, amelyekre szükségét érzem — ha nem is akarok messzire menni a vitában — némely megjegyzéseket tenni. Nagyon is kifogásolnom kell a t. minister urnak az álláspontját, amit az u. n. hadijövedelmekre vonatkozó adók behozása tekintetében elfoglalt. Mindenekelőtt legsúlyosabb érvét kivánom meggyengíteni. Én nem hiszem, hogy Ausztria e részben, hogy ez a hadijövedelemadó behozassák, nehézséget csinálna és ne lehetne vele ezen hadijövedelemadó tekintetében egymáshoz hasonló, egymással konformis törvények alkotására nézve rövidesen megegyezni. Ausztria épugy érezheti mint mi, hogy ez a mai háború rendkívüli terheket ró az országra, amelyeknek uj jövedelmi források általi fedezéséről kell gondoskodni és erre a czélra legigazságosabb, legmegfelelőbb egyik erőforrásunk épen a hadijövedelmeknek a megadóztatása lehet. Hiszen nem szabad mindenben és mindig Ausztria után sántikálnunk. Ugy is nagy bájunk, hogy mindenben Ausztriát szeretjük utánozni. Vegyünk példát egy sokkal előrehaladottabb, intézményeiben tökéletesebb államról, a velünk szövetséges Németországról. Németország megtette már az előkészitő lépéseket, ott már a parlament foglalkozik ezzel a kérdéssel és javaslatot terjesztettek elő. Méltóztassék azt egyszerűen mintaképül venni, mert amit e tekintetben Németországban meg lehet csinálni, azt nálunk is meg lehet tenni. Nem állhat meg az a másik kifogás sem, amely a Németországban fenforgott nehézségekre vonatkozik; mert épen Németország példája megmutatta, mint lehet a nehézségeket áthidalni. Nem vagyok barátja a vak utánzásnak még a német kultúrával szemben sem, mert jobb szeretem Magyarország önálló fejlődését. De vannak egyes intézmények, amelyek nálunk is alkalmazhatók. Azoknak befogadása elől nemcsak, hogy nem zárkózom el, hanem örömmel üdvözlöm azokat, ha nálunk is hasznosak lehetnek és követelem, hogy ez megtörténjék. Mert amit a mezőgazdaság szempontjából felhozott a t. ministerelnök ur, az igazán olyan evidens, hogy bővebb indokolásra egyáltalán nem szorul. Amint ő maga is nagyon helyesen kifejezte, az a mostani nagyobb jövedelem csak a forgalmi tőkének pénzzé változtatása. Evidens az is, amint ezt gondolom Serényi Béla t. képviselőtársam valamint Szterényi József t, képviselőtársam is megemlítette, hogy amint vége lesz a háborúnak, akkor azok az állat- és gépbeszerzések stb. drágábbak lesznek, több áldozatot fognak igénybe venni, mint amennyi vételárat most az állatértékesitéssel elértek, amit a legtöbb gazda kénytelenségből tett meg, mert vagy takarmánya, vagy munkaereje nem volt. Azért több tehenészet is utóbbi időben megszűnt, mert minden tehenest elvittek; magam láttam egy 40 tehénből álló tehenészetet, amely! eczember fű-én, pénteken. nek állománya leolvadt 12-re és nem tudom időközben nem-e lett még kevesebb, mert ennek a középbirtokosnak most már utolsó tehenesét is elvitték. Ez tehát nem hadijövedelem, és nagyon könnyű megállapítani, hogy a most kapott pénzen azokat a teheneket a háború után nem lesz képes az illető visszaszerezni. Valamint a németek megtudták a hadijövedelem fogalmát állapítani és ott nemcsak a hadiszállításból előálló eredményeket, hanem mindazokat, akik a hadiállapot folytán jutottak nagyobb jövedelemhez, ennek tekintetében erősen megadóztatják, épen ugy meglehetne ezt csinálni minálunk is. Félek, hogy addig fog gondolkozni a kérdés felett a t. pénzügyminister ur, mig el nem érkezik az az idő, amidőn ezen jövedelmek ki sem lesznek többé puhatolhatok ésakkor az ujabb nehézség majd az lesz, amire hivetkozni fog, hogy azért nem hozhatja be a hadiadót, mert nem tudják kij^uhatolni, mennyire ment a nyereség. Ezért kell sietni és elvárom a t. minister úrtól s azt hiszem, az egész ellenzék elvárja, kéri, kívánja, hogy a legközelebbi alkalommal, amint az országgyűlés együtt lesz, legalább egy előkészítő törvényjavaslatot, olyat, mint a németeké, terjeszszen a képviselőház elé. (Helyeslés a bal- és szélsöbaloldalon.) Szerettem volna én is a közélelmezési bajokkal és az árdrágasággal kissé behatóbban foglalkozni, ép ugy, mint gróf Serényi Béla t. barátom tette. De mikor ugy vagyunk, hogy kevés idő áll rendelkezésünkre és lehetetlen, hogy mindenre kiterjeszkedhessünk, akkor abban a feltevésben és reményben, hogy tényleg helyt álló lesz az, aminek, ha jól tudom, a t. ministerelnök ur adott kifejezést, hogy az árdrágítójavaslat tárgyalása során nemcsak az árdrágitási törvényjavaslatot, de az egész közélelmezési kérdést felölelhetjük, ebben a feltevésben, ebben a várakozásban a kérdéssel most bővebben nem foglalkozom. Csak annyit akarok jelezni, hogy majd akkor foglalkozom t. barátom, gróf Serényi Béla beszédével is, amelynek jó részében osztozom, de viszont vannak pontok, amelyeket nem helyeslek, amikor azt a javaslatot fogjuk tárgyalni. Ezeket majd kifejtem akkor, most előzetesen csak annyit jelentek ki, hogy különösen ama részével értek egyet, és ezt már most kijelentem, mert nagyon fontos és kivánom, hogy a kormány is megszívlelje: hogy a rekvirálást a hatóságokkal kellett volna végeztetni, és jövőben, amennyiben tovább rekvirálnak, ezek végezzék azt, nem pedig alkalmi társaságok és bankok kebeléből alakult részvénytársaságok. Lesz alkalmam nekem is néhány sajátszerű visszaélést és árdrágitást felhozni, de most épen a jelzett intencziónál fogva ezekről hallgatok. T. képviselőház! Még egy kérdéssel kellene foglalkoznom, amelyre rövidesen át akarok térni és ez a kiegyezés kérdése. Ha a vita nem volna ugy korlátozva, szeretném pártom részéről e