Képviselőházi napló, 1910. XXVII. kötet • 1915. május 7–deczember 21.

Ülésnapok - 1910-593

'eczember 9-én, csütörtökön. 366 593. országos ülés 1915 d mikor a karácsonyi szent békét megzavarta az ellenséges támadás, a katonák, tízszeres, százsz­szoros erővel verték vissza az ellenség több­szörös túlerejét, mondván: még karácsony szent estéjén sem hagytok békében? És azt hiszem — s ez nem teátrális tény — hogy Krisztus születése óta nem érhetett nagyobb dicsőség embert, mint érné azt, aki ily nagy vérpatakok­tól, ily nagy vér- és pénzáldozatoktól mentené meg az emberiséget. Fényes napként ragyogna a neve mint a legnagyobb békeangyaló. Gróf Serényi t. képviselő ur emiitette szö­vetségeseinkhez való viszonyainkat, szövetsége­seink hatalmas munkáját és dicsőségét. Dicsőség szövetségeseinknek, áldás rájuk és becsület ne­kik ; de az emiitett tárgyalásokra való tekin­tettel, amelyek külpolitikai közös képviseletről, közös katonai ügyekről, közös gazdasági érde­kekről szólanak, vezéreljen minket mindig az, hogy két fejünk van, két kardunk van és két fej nem gondolkodhatik egy ésszel, két kard nem lehet egy hüvelyben s a barátságnak és a szövetségnek leges-legbiztosabb alapja és minden irigységnek és veszekedésnek kiküszöbölésére az szolgál a legjobban, ha a barátok között is minden barátságuk mellett s a szövetségesek között is, minden szövetségük mellett az egyik­nek is, a másiknak is megvan a maga zsebe. Közös zseben alapuló barátság rendesen magá­ban hordja már az irigység és a bizalmatlanság csiráját, mert pénz dolgában az emberek min­dig azt gondolják és mondják, hogy ne bizzunk egymásban, de számoljunk: ami az enyém, az enyém, ami a tiéd, az a tiéd. Két fej, két kard, két zseb harmóniájában.- igy fejlődjék szerény véleményem szerint a monarchia és szövetsége­sünknek viszonya. Nem hallottam továbbá említeni Ausztriára vonatkozó viszonyunk rendezését. Erre nézve hasonlóképen megkezdődtek már az előmunká­latok, mert a kérdés aktuális lett; és ne le­gyünk olyan rossz diákok, akik az utolsó perczben kezdenek tanulni, akik akkor kezdik lapozgatni a leczkét, amikor a tanár már az előttük ülőt kérdezi. Előbb kell ezek felett a dolgok felett gondolkodni; és e tekintetben bátorkodom arra az álláspontra helyezkedni, hogy a monarchiában mint két önálló állam, amelynek azonban egy feje van, t. i. a király és egy kardja, t. i. a hadsereg, praktikus egy fej és egy kard mellett az egy zseb alapjára is helyezkedni, vagyis minél szorosabb gazdasági kötelékbe lépnünk. Mi lássuk el őket, ők lássanak el minket, kiegészítve egymásnak igényeit, mint a jó házastársak példájára, akik nem beszélnek jogról és kötelességről; mert ott már vége van a békének, ahol szeretet helyett jogról, paragra­fusokról vitáznak, közjogi előadásokat tartanak; pedig a mi viszonyunk szerény meggyőződésem szerint a szeretet alaj)ján, egymás szükségszerű megértése alapján volna kezelhelő, és ezt a szükségszerű kölcsönös megértést ismét csak az egy fej, egy kard, egy zseb, a közös tűzhely, a kölcsönös szeretet álláspontja mozdítja elő legjobban. Ezek után, t. ház, érintve e fontos kérdé­seket, bátorkodom előhozni azokat a gondola­tokat, vagyis inkább kérelmeket a t. kormány­hoz, amelyekre nézve kérem, hogy ha valaki magot talál ebben a cséplésben, használja fel. Különösen kérem erre a kormányt ebben az időben, mert hiszen a háború alatt, ahol em­berek millióira, ahol pénzek milliárdjaira van ­r zükség, milliók eszére is szüksége volna a kor­mánynak ; és csak ugy mellékesen jegyzem meg: azon csodálkozom, hogy amikor milliók testét, amikor milliárdok pénzét viszik ki a háborúba, ugyanakkor a czenzura milliók eszét átkozza ki az egész hadviselésből. Ha szabad gondolkodás, ha szabad beszéd volna, volna ugyan ebben sok pelyva is, de akadnának mégis csak okos embe­rek is és bizony e milliók eszét, gondolatát és érzületét a czenzura kellene hogy figyelembe vegye, mert mások eszére is szükség van a há­borúban és nemcsak annak a kisebb körnek az eszére, amely a czenzurát dirigálja és amely ítélkezik mások esze felett, mint elevenek és holtak felett. T. ház! Épen ezért elsősorban bátorko­dom a figyelmet felhívni a hadseregre, s a had­sereg és a katonák ügyében egy r re figyelmeztetni a t. házat és az egész országot: talán itt volna már az ideje, hogy az elhunyt, a dicső meghal­tak megbecsüléséről kissé jobban gondoskodjunk. Nem elégséges beiktatni az anyakönyvekbe, hogy valaki hősi hajált halt. Azt ott nagyon kevesen fogják olvasni. Társadalmi utón, állami utón is módot kellene találni a holtak jutalmazására, hogy az élők lássák a hősöknek jutó elismerést és becsülést. Magam is újságban bátor voltam módokat ajánlani a holtak megbecsülésére. Aján­lottam, mint katholikus pap, hogy a templomok­ban állítsák fel a fájdalmas szűz szobrát. Ez val­lásközi dolog lehetne, mert hiszen a kálomisták, a lutheránusok, de még talán a zsidók is kell, hogy megbecsüljék a fájdalmas anyát. Farkas Pál (közbeszól.) Juriga Nándor: Te talán már ki vagy ke­resztelkedve ? (Derültség.) Ajánlottam, hogy tart­suk fel otthon az ő sírhelyeiket. Ajánlottam, hogy az ő otthonukban ültessenek gyümölcs­fákat, a községekben emlékfaerdőcskét, mint valamikor Erzsébet királyné emlékére tettük és mindenik fára egy-egy elesett hős nevét jegyezzék fel táblán aranybetükkel. Történelmet Írjunk már most, nemcsak a generálisok történetét, amint valamikor a történelmet tanultuk; az egyszerű katonák hőstetteit is fel kell jegyezni. Hiszen ez óriási történelmi kincset jelent, nagy erkölcsi erőt és tartalmat a jövő számára. Amint az újságban szoktuk olvasni: »Hadseregünk aranykönyvéből, ugy kellene minden faluba összegyűjteni a hősök nevét és tetteit. Azon­kívül ajánlottam, hogy áldozati templomot emel-

Next

/
Thumbnails
Contents