Képviselőházi napló, 1910. XXVII. kötet • 1915. május 7–deczember 21.
Ülésnapok - 1910-593
593. országos ülés 1915 dec azt hiszem, az országra nézve nem volna szégyen. (Elénk éljenzés jobbfelől.) Ezzel körülbelül befejeztem felszólalásomat. Méltóztassanak megengedni, hogy indokoljam felszólalásomat. Én a politikát sohasem tekintettem önczélnak, hanem tekintettem egy eszköznek arra, hogy országomnak annyit, amennyit tudok, használjak. (Élénk helyeslés jobbfelől és a középen.) En azt hiszem, most a parlamenti feladat nem egyéb, mint az, hogy mindenki, aki valamit tud, valamit látott, tartozik azt idehozni, a tapasztalt dolgokat objektív kritika tárgyává tenni, minden aggressziv tendenczia nélkül, hogy az országnak ilyen nehéz helyzetében, ilyen nehéz viszonyok között tanácscsal támogassuk azokat, akik hivatva vannak az ügyeket intézni. A törvényjavaslatot különben elfogadom. (Hosszantartó élénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon és a középen. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök : Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet után.) (Az elnöki széket Szász Károly foglalja el.) Elnök : Az ülést újból megnyitom. Ki következik ? Kostyál Miklós jegyző : Giesswein Sándor ! Giesswein Sándor : T. képviselőház ! A tegnapelőtti ülés délelőttje csakugyan arra emlékeztetett bennünket, hogy történeti időket élünk. Az a beszéd, amelyet gróf Károlyi Mihály itt mondott, egyrészt az igazi demokratikus eszméket képviselte, de másrészt a magyarság igazságos, lovagias érzelmeinek adott kifejezést, midőn arról szólt, hogy nem a vae victis-t akarjuk odadobni ellenfeleinknek, hanem' mintegy fel akarjuk szólitani őket, hogy itt az ideje, hogy komoly megfontolás tárgyává tegyék, vájjon szükséges-e még továbbra is az embervér ontása, (ügy van ! ügy van ! balfelől.) Azon beszédek közé tartozik ez, amelyekre mi magyarok még évek és évtizedek múlva is büszkeséggel utalhatunk egész Európa előtt. Nemkülönben gróf Andrássy Gyula elevenen szemünk elé állította azt a győzelmes haladást, amelyet, szinte egész Európát bámulatba ejtve, a mi hadaink szövetségeseinkkel együtt végbevittek. De mikor győzelemről van szó, azt hiszem, nekünk, mint győzőknek, kötelességünk itt megállapodni és a győző kötelességéről is beszélni. Méltóztassanak megengedni, hogy erre vonatkozólag egy kiváló német tudósnak szavaira hivatkozzam. Csak néhány sorból áll az egész és nem azért utalok rá, hogy kihúzzam az ülés idejét. Eriedrich Wilhelm Förster, akit többször itt Budapesten is élvezettel hallottunk, azt mondja egyik előadásában: mi a győzelmet csak ugy bírhatjuk el, ha már előre is beleéljük magunkat abba a gondolatba, hogy aztán a világ előtt, amely ezt a háborút nagyra növelte, a népeket egyesítő kultúrpolitikának nagystilusu - példáját adjuk. Ez izember 9-én, csütörtökön. 359 ha elsősorban áll a nagy német kulturnemzetre nézve, nem lesz ignorálható általunk sem, mert ne feledjük el, hogy a végső győzelem itthon fog eldőlni kulturális, szoeziális gazdasági téren. (Helyeslés balfelol.) A hóditás maga még nem az, amely a népek jólétét teremti meg. Nézzük csak azt a büszke Albiont : az ő világbirodalmával és Indiának gazdagságával 50 év előtt egyszersmind még a legnagyobb pauperizmusnak, népnyomornak volt tanyája. Kellett jönni a világhóditókon kivül egy Carlylenek, egy Millnek, a szoeziális hadvezéreknek, akik az angol nép millióit fölemelték a nyomor posványából. Es azért, ha mi lelki megnyugvással, Isten iránt hálatelt szivvel tekintünk arra, hogy e nagy viharokat győzelmesen kiállottuk, elviseltük, — gondoskodnunk kell arról is, hogy a jövőben a nép jóléte, megélhetése biztosítva legyen. (Helyeslés balfelol.) Az imént gróf Serényi t. képviselőtársain gyakorlati útmutatásokat adott arra nézve, hogy miként lehet Magyarország termelőképességét emelni és egyúttal a népjólétet feljeszteni. Ugy láttam, hogy az ő praktikus fejtegetései a ház e padjain is, ugy mint a túloldalon, tetszésre találtak. Mégis egy részére az ő beszédének reflektálni akarok. (Halljuk!) Ö mintegy a jövőnek nagy tervezetét, a jövőnek gazdasági kialakulását ecsetelte előttünk. En azt vélném, hogy nekünk most egyelőre még nem kell egy távoli jövőbe elkalézolnunk, hanem meg kell ragadnunk a jelennek és a közeli jövőnek a szükségleteit. Hiszen jó, hogy mi tekinthetünk arra Mezopotámia felé, a kelet felé, azokra az uj gazdásági utakra, összeköttetésekre ; de a távali Mezopotámia mellett ne felejtsük el a saját Mezopotámiánkat. (Igaz ! ügy van ! a baloldahn.) Magyarország nemcsak geografieze, de valóságban is gazdaságilag egy Mezopotámia. Az az igazi Mezopotámia, a Tigris és az Eufrát köze évezredek előtt kulturterület, a föld legtermékenyebb része volt; ott három-négyezer év előtt turáni nép alapította meg a világnak talán legősibb, legrégibb kultúráját, amelynek maradékaiból még mi is táplálkozunk ez idő szerint. És mi az a Mezopotámia ma ? Egy pusztaság, ahol nomád arabok tanyáznak ; pusztaság, amely sem lakóit nem igen táplálja, sem a világ számára gazdasági értelemben nem létezik. Mi az oka ennek % Az a tunyaság, az az indolenczia, amely hagyta elposványosodni azokat, a közlekedési eszközöket, azokat a csatornákat, amelyek révén ez a vidék régente nagy termékenységét és hozamát el tudta érni. A mi Mezopotámiánk is még nagy gazdasági kultúrára szorul és ha mi biztosítani akarjuk azt a győzelmet, amelyet hadaink nagy önfeláldozással kivívtak, akkor nekünk kettőzött erővel kell hozzálátnunk, hogy a mi Mezopotámiánk, a mi Duna-Tisza közünk és Magyarország egész földje gazdasági és társadalmi értelemben is igazi kulturország legyen, (Igaz ! ügy van ! a, baloldalon.)
