Képviselőházi napló, 1910. XXVII. kötet • 1915. május 7–deczember 21.

Ülésnapok - 1910-593

360 593. országos ülés 1915 d Méltóztassanak elhinni, hogy e tekintetben én még a mostani szükség parancsolta helyzetben sem tudom felfedezni azokat az intézményeket, amelyek e tekintetben legalább a kezdő lépések megtételére szükségesek lennének. Helferich német birodalmi államtitkár mondotta ki a múlt évben az állami költségvetés tárgyalásánál azt a jelentős szót, amely azóta közszólammá vált: »Wir müssen umlernen.« Újra kell tanulnunk! És a német nemzet nagysága épen abban áll, hogy mindig a kellő időben tudott újra tanulni, meg tudta érteni, mi volt a hiba, mit kell változtatni. Ez nagyságának, győzelmének titka a hadviselés terén és egyszersmind a gazdasági életben is. (Igaz ! Ugy van ! a baloldalon,) A mostani körülmények arra figyelmeztetnek bennünket, hogy a gazdasági téren »Wir müssen umlernen.« igen sokat kell tanulnunk, alkalmazkodnunk kell a jelen pillanat szükségleteihez. A há ború már jó soká tart, én azonban még mindig nem tudom felfedezni, hogy ezt az újra tanulást gazdasági téren bármiben is csakugyan megkezdtük volna. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Altalános a panasz a drágaság miatt. Nélkülöznie kell nevezetesen a középosztálynak ; teszi azt zúgolódás nélkül, hazaszeretetből, önfeláldozásból. Azonban a társadalomra és a magyar hazára ezáltal egyszersmind egy kötelesség háramlik, hogy lehetőleg tegyen meg mindent a mutatkozó hiányok pótlására. Abban az esetben is, ha a háborúnak a közel jövőben vége volna, kötelességünk gazdasági életünket ugy irányitani, hogy tisztességes és jó táplálékot adjunk a népünknek. Ha a czenzura törli a drágaságról irt czikkeket, ezzel a bajon nincs segitve. Senki sem panaszkodik azért, mintha Magyarország nem tudná népét eltartani, hanem azon panaszkodunk, — és joggal, — hogy nincs meg az a szervezet, amely, mint előbb t. Serényi képviselőtársam mondotta, az árut oda tudná hozni, ahol arra szükség van. De hozzáteszek még egy más dolgot is. A mi gazdasági életünk intézőjének jelenleg a kormánynak kell lennie, mert amikor rendkívüli, úgyszólván diktátori hatalom van a kezébe letéve, akkor egyszersmind az ő kötelessége az élet minden szükségletéről gondoskodni. Azonban nem látom sehol se nyomát annak, hogy történtek volna lényeges lépések arra nézve, hogy népünket az uj gazdasági alakulásokba bevezessük. Előre látható volt a depekoráczió, és ez nemcsak a háború alatt van meg, de a háború után is fenn fog állani. Ez olyan dolog, amelyen nem is lehet rövidesen segíteni. Nem látom azonban, hogy pl. a baromfitenyésztés körül nagyobbmérvü intézkedések történtek volna arra, hogy népünket a gazdaságnak ezen uj irányzatába belevigyük. Hiszen a háború ugy a politikai, mint a gazdasági és a szocziális életben uj irányokat nyit meg, és épen itt kell mindnyájunknak vigyáznunk, figyelnünk, melyek azok az uj irányok, hol vannak az uj szükségletek, amelyekre rá kell terelnünk a magunk és népünk tevékenységét. Azt lehet mondani, hogy a háború kényszerít zember 9-én, csütörtökön. minket arra, hogy uj étlapot csináljunk. Nem olyan nagy baj, ha ezentúl kevesebb húst fogunk enni. Tudok a középosztályhoz tartozó családokat, amelyek hetenkint egyszeT esznek húst. Mindnyájan elkészülhetünk rá, hogy a hus tekintetében bizonyos önmegtartóztatást kell majd továbbra is gyakorolnunk. Ennek talán az lesz a következménye, hogy kevesebben fognak Karlsbadba járni. De ha a viszonyok igy alakulnak, akkor egyszersmind arról is gondoskodásnak kell történnie, hogy ezt pótlólag a zöldség-, főzelék- és gyümölcstermelés fejlesztessék. Igaz, hogy a gyümölcstermelés hosszabb időt igényel; de a zöldség- és a főzeléktermelés terén, ha egy év előtt kezdték volna, akkor nem volnának ma parlagon heverő területek. Ha pedig a munkaerő elfogyott, akkor itt vannak az orosz foglyok, miért ne lehetne azokat munkára fogni ? De t. ház, a jövőre nézve sem látam még a szükséges irányitást. Németországban a sebesült földmivesek részére gazdasági kurzusokat tartanak, pedig a német nép sokkal nagyobb gazdasági műveltséggel bir, mint a mi földmivesnépünk, mert a maga rossz földjén többet termel, mint mi a jó földünkön. A német kormány ennek daczára szükségesnek tartotta gazdasági tanfolyamok rendezését sebesültek részére, hogy gyógyulásuk ideje ne veszszen kárba, hanem hozzájáruljon a nép produktivitásának emeléséhez. E téren nekünk igen sok tennivalónk van. Hiszen hol vagyunk még, hogy Dániát emlitsem, hol vagyunk attól a gazdasági kultúrától, amely Dániában intelligens, önállóan gondolkodó, hogy ugy mondjam, arisztokratikus parasztosztályt teremtett ? Kellő gazdasági stratégia mellett mi magyarok semmiféle blokádtól nem ijedünk meg ; de ha szükség van a stratégiára, a harcztéren, akkor szükség van arra a gazdasági életben is. Még egy dologra akarok gazdasági és szocziális szempontból rámutatni. Azt mondotta tegnap az előadó ur, hogy eljött az ideje annak, hogy Amerikába kivándorolt véreink megint visszajöjjenek. Ő azzal hozta ezt összefüggésbe, hogy mivel a dollárért ma sokkal több koronát lehet kapni, mint a háború előtt, ez a körülmény az amerikai magyarokat haza fogja csalni. Ámde annak az amerikai magyarnak van ám annyi sütnivalója, hogy tudja azt is, hogy egy dollárért ma öt helyett hét koronát kap, akkor ez a hét korona Magyarországon nem ér annyit, mint ért azelőtt az öt korona. Hát ilyen hókusz-pókuszokkal nem fogjuk visszatelepíteni kivándorolt honfitársainkat, (ügy van ! balfelől.) Erős gazdasági politikát kell folytatnunk és politikai szabadságot kell adnunk, ha visszatérésükre számítani akarunk. (Ugy van! ügy van ! a baloldalon.) Hiszen Amerikába azért mennek ki, hogy összetakarított garasaikból kifizessék adósságaikat és azután földet vásároljanak. A magyar embert ez a szép ambiczió vezeti oda. Az ilyen szirénhangok kedvéért nem fog hazajönni. Hiszen a magyar ember amúgy is józan észszel gondolkodik, azután Amerikában egy