Képviselőházi napló, 1910. XXVII. kötet • 1915. május 7–deczember 21.

Ülésnapok - 1910-593

czember 9-én, csütörtökön. 356 593. országos ülés 1915 d& őket. Én az elődömtől átvettem 49-et, az utódomnak pedig átadtam egygyel többet: 50-et. (Derültség a bal- és a jobboldalon.) Ezek fizetést, nem vagy alig kapnak. Az első három vagy négy évben t. i. semmit sem kapnak és amit azután kapnak, amit ugy hivnak, hogy czipőpénz : 1200 vagy 1500 korona egy esztendőre. Ha hazulról semmije sincs, vagy kevés vagyona van, akkor magától értetődő dolog, hogy megélni nem tud és igy első dolga, hogy adósságot csinál. Mig azután az a tisztviselő olyan kategóriába kerül, hogy valahogyan meg tud élni, beletelik tiz esztendő. Addig 30.000 korona adóssága is lehet és ettől a tehertől azután életében sohasem szabadulhat. (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ez azután lenyomja azt a szegény embert ; munkakedvében, ambicziójában, minden dolgában hátrányosan befolyásolja, agyonsújtja, ugy hogy páriája lesz a magyar államnak, nem pedig hasznos hivatalnoka. (Igaz! Ugy van ! balfelől.) Nem mondom, hogy mindegyiknél igy történik, de többé-kevésbbé igen sok igy jár. Midőn ezelőtt tiz esztendővel államtitkár voltam és a vasúti sztrájk volt, akkor boldogult Hieronymi Károly foglalkozott az államvasuti tisztviselők adósságának a kérdésével és egy nagy akcziót akart indítani abban az irányban, hogy legalább a fiatalabbak adósságait valami útonmódon rendezze, nehogy átvigyék ezt a nagy adóssági tömkeleget magukkal az életbe és az nyomasztó teherként legyen rajtuk egész életükön át. De mi azután megbuktunk és az adósságrendezésből, sajnos, semmi sem lett. Nem tudom, t. ház, hogy ez egyáltalában lehetséges-e, hiszen a felsőbb klasszisokban, persze, nem lehet, de a háború után, nem tudom, nem fog-e rákerülni a sor arra, hogy az alsóbb : IX., X. és XI. osztályokban lévő tisztviselők adósságainak a kérdésével is foglalkozzunk. A másik nagy hiba pedig az, hogy nálunk a hivatalfőnökök annak a fiatal tisztviselőnek életével, egzisztencziájának körülményeivel úgyszólván semmit sem foglalkoznak. (Ugy van! Ugy van! balfelől.) Az a hivatalfőnök csak azt tartja számon, hogy a tisztviselő bejön-e 10 órakor a hivatalba és elvégzi-e valahogy a dolgát 1 vagy 2 óráig és azután szélnek ereszti; de hogy annak azután milyen egyébként az élete, hogy csinál-e adósságot, vagy nem, azzal a főnöke nem törődik. Es ez nagy hiba ez másutt nincs igy és ez a hivatalnoki kar nevelésére lényeges befolyással van. (Ugy van!) Ezzel körülbelül befejeztem azt, amit a belpolitikai dolgokról kívántam mondani és áttérek arra az álláspontra, amelyet magamnak a háború utáni időkre elképzelek. {Halljuk 1 Halljuk !) Meg vagyok róla győződve, hogy a politikai blokkot, amely a háború alatt képződött és összekovácsolódott, egy gazdasági blokk is fogja követni. Azt hiszem, ebben az irányban már tárgyalások is vannak Berlinben, Drezdában és Bécsben. Nem akarok ezeknek preczipiálni hogy mi lesz belőle, nem tudom, de az bizonyos, hogy akárminek fogják nevezni, a háború alatt összekovácsolt barátságot feltétlenül egy oly egyesülésnek kell követnie, amelyben egyik állam a másiknak áruját bizonyos fokban preferencziában részesiti. (Helyeslés.) Szterényi József: Nagyon helyes! Gr. Serényi Béla: Műnyelven kifejezve, a legtöbb kedvezmény feletti állapotnak kell beállnia. Mire fog ez kiterjedni, mire nem, azt egyelőre nem lehet tudni. Énnek az egyesülésnek főkelléke az, hogy becsületes legyen és őszinte, hogy egyfk állam a másikkal szemben őszintén gyakorolja és az államok ne mondják a háború után, hogy vitám et sanguinem, sed avenam non! Másodszor pedig azokat a kicsinyes jelenségeket, amelyek eddig fenforogtak, ki kell zárni. (Helyeslés.) Oly dolognak nem szabad előfordulnia, mint Ausztria és Magyarország között előfordult, hogy legfontosabb kiviteli vasutunkat, a kassá— oderbergi vasutat második vágánynyal csak ugy lehetett ellátni, ha ezt gazdaságilag megfizetjük. (Általános élénk helyeslés és taps.) valamint, ami most a monarchia egzisztencziéját mentette meg, mert ha a kassá—oderbergi vasútnak nincs második vágánya, nem tudom, hogy most hol vagyunk ! Másik dolgot is mondhatok itt. Amikor minister voltam, köztudomású volt, nem árulok el hivatali titkot, megtörtént, hogy amikor Bruckba megérkezett a magyar hizómarha, amelyet Münchenbe kellett kivinni, az osztrákok nem vitték ki nyomban, mint más állam tette volna, hanem tizenkét órán át ott hagyták rostokolni. Hogy mindjárt tovább vigyék, ezt meg kellett fizetni más téren ! Van a magyarok rovásán is ilyen. Ott van a montenegrói szerződés, amely szerint 5000 nyomorult montenegrói macskát nem akartak Kattaróba beereszteni, holott a kattarói öblöt máskép csak repülőgépen lehet élelemmel ellátni! (Mozgás.) Az ilyen dolgokat a jövő szerződések tárgyalásánál ki kell zárni. A háború után a legfőbb feladat, azt hiszem, az lesz, hogy azon sok milliárd kamatoztatására, amely a háborús költségeket fedezi, mindent meg kell tenni. Itt azt hiszem, elsősorban rá kell térnem arra, mit minden falusi jegyző, amikor költségvetését megcsinálja, tekintetbevesz : hogy elsősorban az állami üzemek jövedelmét kell fokozni, elsősorban az erdőbirtokét és a vasutét. Mikor minister voltam, akkor előterjesztéseket tettem az erdőbirtokokra vonatkozó nagyobb beruházások iránt. Sajnos, nem voltam képes czélt érni, pedig meglehetős kár, hogy ezek a beruházások már most nincsenek meg. Mert hiszen Magyarországon nagyon sok város van, amely az állami erdőket látja, de fát magának onnan lefuvarozni nem tud. (Igaz ! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Másodszor pedig sajnos ez abból a szempontból is, mert hiszen a községek igen sokszor az állami erdők közt vannak elszórva és azok a szegény emberek a legnagyobb birtokostól, az államtól, emiatt munkát kapni nem tudnak. Itt feltétlenül egy nagyobb beruházási programm szükséges, nemcsak abból a szempontból, hogy