Képviselőházi napló, 1910. XXVII. kötet • 1915. május 7–deczember 21.

Ülésnapok - 1910-590

590. országos ülés 1915 deczember 1-én, szerdán. 28] kifejezett tilalmat tartalmaz a külügyministerrel és általában minden közös ministerrel szemben, hogy az országnak belügyeit érintő bármely kérdésbe beavatkozhassak. Azonfelül, ugyebár, ennek a kiilügyministernek nemcsak a külügyekben van hatásköre, hanem az önök által alapul vett 1867. évi XII. törvényczikk 8. §-a szerint olyan ügyekben is, amelyek Magyarországnak kizárólagosan saját ügyei, a képviselői jogot a külfölddel szemben ő gyakorolja ; igy pl. a viszonossági szerződések, a nevelésügy, a vallásügy terén a külfölddel való érintkezésben felmerülő ügyek, vagy az állampolgárság kérdésében. Micsoda jogczimen jut a külügyminister ahhoz, hogy olyan ozimer felett, amelyet ezen ügyekre kitérj edőleg is minden kétségen kivül a külföldi képviseleteknek alkalmazniuk kell, mint az önök felfogása szerint is kétségtelenül Magyarország belügye felett intézkedjék 1 Ezt teljesen kizártnak tartom. Az elintézésnek ki nem elégítő módjához tartozik az is, ami ennek a királyi kéziratnak tulajdonképeni jelentőségét megadja, az, t. i. hogy itt egy elv állíttatik fel, amely szerint a közösügyek az országtól különválasztatnak és ezek számára egy külön közös czimer alkottatik. Ilyen az alkotmányjogi felfogás és amellett az a tendenczia, hogy ezek a közösügyek pedig olyanok, amelyek felett a magyar törvényhozásnak semmi ingerencziája nincs, hanem azokat egy újonnan kreált királyi hatalmú kézirattal a közös ministerekkel kell elintézni. így áll a dolog, t. ház, különösen akkor, ha figyelembe veszszük, hogy a t. ministerium által kibocsátott második rendelet, amely az állam czimerét irja körül és alkalmazását rendeli el, kifejezetten megmondja, hogy ezt a rendeletét a törvényhozás további intézkedésének fentartásával bocsátja ki. Ezen ügyekre tehát elismeri maga a ministerium, hogy ezekben az ország törvényhozásának kell és lehet csak intézkedni. Ez azonban kontradisztinktive egyúttal azt jelenti, hogy közösügyekben azonban a törvényhozásnak intézkedési jogköre nincs, mert a ministerium csak ezekre az ügyekre tartja fenn a törvényhozás jogkörét. Ez is, t. képviselőház, — nem tudom, milyen kifejezéssel illessem, hogy sértő ne legyek — de a törvényhozással szemben bizonyos kíméletlenség. A t. ministerelnök ur bizonyára tudja, hogy az 1895. évi Bánffy-féle rendelet, amely a czimerés jelvénykérdés felől rendelkezett, már azzal kezdődik, hogy >>a törvényhozás további intézkedésének fentartásávak. És, t. képviselőház, húsz esztendő múlva jön egy másik kormány és elrendel egészen uj czimereket, uj zászlókat, megint a »törvényhozás további intézkedésének fentartásávak. Nem lenne szives a ministerelnök ur tájékoztatni aziránt, hogy mikor kerül hát elő az az időpont, amikor a törvényhozásnak joga és módja lesz ezen kérdések felett intézkedni % De ezeket a kérdéseket mégsem kell talán olyan' nagyon fontosaknak tartanunk, mint azt. a kérdést, amelylyel most fogok foglalkozni, s KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XXVII. KÖTET. amely interpellácziómnak tulaj donképeni gerincze. (Halljuk !) Ez a kérdés pedig a kérdéses kéziratoknak és rendeleteknek az az álláspontja, amely szerint a pragmatika szankezióra, illetve az 1722/23. évi II. t.-czikkre való hivatkozással az mondatik, hogy a monarchiaként egyesült két állam számára egy közös czimer rendeltetik, amely az emiitettein törvényekből vett deviza szerint egymástól elválaszthatatlanul és különválaszt hatatlanul összekapcsolt monarchiádnak neveztetik. (Ugy van I a szélsöbaloldalon.) Ennek a kérdésnek a horderejét nagyon alaposan kell mérlegelnünk, mert nemcsak a legutolsó évtizedek története szerint, de még a messze múltban is 1848-ra is visszamenőleg, Magyarország történelme nagyon szomorú lapokkal van tele azzal a kérdéssel kajjcsolatban, hogy a pragmatika szankczió milyen szerepet játszott Magyarország történetében. Hogy egyebet ne mondjak, t. képviselőház, szabadságharezunknak, örökös büszkeségünknek minden gyászos emléke ehhez a két szóhoz fűződik : »pragmatika szankczió<<. Lehetetlen, hogy önök előtt ne legyen tudott dolog, hogy a 48-iki törvények következtében következett be a szabadságharcz, ínég pedig azért, mert Bécsben akadt egy u. n. kamarilla, amely egészen a detronizáczióig elment annak az elvnek az alkalmazásában, hogy V. Ferdinánd királyunknak nem volt joga a 48-iki törvényeket szentesíteni, mert azok szerintük a pragmatika szankezióba ütköztek, amely pragmatika szankczió szerint a pénzügy, a hadügy és a vám- és adóügyek közösügyek lennének. Érdemes, t. képviselőház, hogy egyszer már ezzel a pragmatika szankezió-kérdéssel objektíven, de annál behatóbban foglalkozzék a képviselőház. Ha szivesek lesznek türelmükkel megajándékozni, — egészségi állapotom okából kérem ezt, mert nem tudok a szokott erősebb hangomon beszélni, — kegyeskedjenek megengedni, hogy ezt nyugodtan kifejthessem. (Halljuk! Halljuk !) Hát. t. képviselőház : pragmatika szankezió. Először is ezzel kezdem : Mély tisztelettel kérdem a t. képviselőház összes tagjait, ki az, aki nekem meg tudja mondani, hogy mi az a pragmatika szankezió 1 (Derültség jobbjelől.) Ne méltóztassanak szégyenkezni, hogy senki sem jelentkezik. (Derültség balfelől.) Mert az ugyan kevéssé vigasztaló önökre, hogy én sem tudom, de az már vigasztalóbb lesz, hogy az összes lexikonok, és az összes lexikonokon kivül maga Kossuth Lajos, Toldi Ferencz, a Corpus Juris fordítója, egyik sem tudta megmondani, — Deák Ferencz sem — hogy mi az a pragmatika szankezió. A »pragmatika« szó maga, mint görög szó, a latin szankezió szóval vegyitve : ez már olyan vegyes házasság, amely Toldi Ferencz egészen őszinte bevallása szerint, magyar nyelvre lefordithatatlaii. Ugy vagyunk mi magyarok ezzel a pragmatika szankczióval, mint a, bécsiek a >>Matschaker«36