Képviselőházi napló, 1910. XXVII. kötet • 1915. május 7–deczember 21.

Ülésnapok - 1910-590

590, országos ülés 1915 tegében nagy visszatetszéssel találkozott és sürü panaszokra adott okot. 1902-ben Széll Kálmán mmisterelnök, itt az egész ház szine előtt, ünnepélyesen kijelentette, — még pedig a felsőbb helyről nyert meghatalmazásra való egyenes utalással, — hogy igenis, az eddig alkalmazott jelvények és ezimerek alkotmányunkkal és törvényeinkkel meg nem egyeznek. Az volt tehát az állapot, t. képviselőház, hogy léteztek és, fájdalom, még ma is léteznek ezek a jelvények, bár azokról már a képviselőház szine előtt ünnepélyesen és autoritativ módon meg volt állapítva, hogy törvénytelenek. Ugyanabban az időben az akkori szabadelvű pártnak egy úgynevezett klub-bizottsága, a kilenozes-bizottság, programmjába vette fel a zászló- és czimerkérdés rendezését. Azóta várt ez a kérdés. Most kerültek elő ezek a rendeletek, amelyek azzal a pretenzióval jelennek meg, hogy most már a kérdésnek végleges megoldását tartalmazzák és hogy a nemzet fogadja ezt teljes megnyugvással. Most tehát megvitathatjuk, vájjon az ezekkel a rendeletekkel életbeléptetett ezimerek és jelvények megfelelnek-e a közjogi viszonyoknak, megfelelnek-e alkotmányunknak és alkalmasak-e arra, hogy a nemzeti közvéleményt ezekben a kérdésekben megnyugtassák? Elsősorban az elintézésnek módja az, amely egyéni véleményem szerint jogosult aggályokat támaszt az iránt, — és bővebb felvilágosításig ezek az aggályok teljesen jóhiszeműek és jogosultak maradnak, — vájjon itt magának az elintézésnek módja nem olyan-e, amely ahelyett, hogy az eddig létező bajt orvosolná, tulaj donképen uj sérelmet és uj bajt teremt % Ezt köteles leszek igazolni és meg is kísérlem. Az első kérdés, amely felmerül, hogy hát lehet-e általában az ügyek mai stádiumában ezt a kérdést királyi kézirattal, vagy pedig kormányhatósági rendelettel, a törvényhozás megkerülésével elintézni: igen, vagy nem % És ha igen. az a mód, amelylyel az elintézés eszközöltetett, olyan-e, hogy abban a nemzet megnvugvást találjon ? Arra a meggyőződésre jutottam ebben a tekintetben, hogy itt a legsúlyosabb aggodalmak merülhetnek fel. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Amint voltam bátor említeni, a régi időben. 1848-ban, a XXI. törvénvezikk megalkotása előtt talán nem is lehetett kérdés, hogy 0 felségének, a koronás királynak a ozimerkérdésben, különösen saját házi ozimerét tekintve, feltétlenül rendelkezési joga van. 1848 óta azonban, a XXI. törvényezikk megalkotása óta, csak arról lehet szó, hogy alkotmányos államban a végrehajtó hatalom csinálhat-e mást, mint a létező élő törvény végrehajtását : igen, vagy nem ? És akadtak bonhomiában leledző irodalmi férfiak, akik hajlandók voltak ennek a királyi kéziratnak azt a jelentőséget tulajdonítani, hogy ez tulajdonképen végrehajtási rendelet, még j>edig az 1848. évi XXI. törvényezikk végrehajtása. Bámulom e tudós férfiak bonhomiáját, de azt hiszem, nem kell imdeczember 1-én, szerdán. 279 morálni amellett, hogy az, amikor a király Ö felsége azt mondja egy kéziratban : ezt a czimert pedig megállapítom és akkor, amikor nem az ország czimerének és jelvényeinek egyforma alkalmazásáról van szó, hanem egy egyenesen,- kategorieze, kifejezetten, ismételten közös czimernek nyilvánított jelvény megalkotásáról, akkor nem beszélhetünk az 1848. évi XXI. törvényezikk végrehajtásáról, (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) hanem beszélhetünk egy uj formájáról a végrehajtó hatalom megnyilatkozásának, t. i. a közös minister által ellenjegyzett királyi kézirattal való törvényhozás aktusáról. Mert maga az a tény, hogy egy állam czimere más államéval közösen applikálható legyen, ha csak a törvényhozás erre külön meghatalmazást a végrehajtó hatalomnak nem adott, csakis törvényhozási utón s annak erejével rendelhető el. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) De már most, eltekintve attól, hogy az általam már felsorolt törvények, amelyeket ismételni időkímélés szempontjából nem kívánok, igazolják, hogy a magyar törvényhozás ezekkel a kérdésekkel nemcsak foglalkozott, de kifejezetten és világosan a saját hatáskörébe tartozónak nyilvánította, feleslegesséj válik a további vita különösen azért, mert van egy törvényünk, melynek indokolása kifejezetten megmondja, (Halljuk! balfelől.) hogy még a magánhasználatra szánt czimer- és jelvénykérdés is törvényhozási utón rendezendő, mert az ország czimere felett csak az ország törvényhozása rendelkezhet. (Ugy van! a baloldalon.) Ez a törvény az 1883. évi XVIII. t.-cz., melynek indokolásából ezt a néhány szót fel fogom olvasni. Azt mondja a törvény bevezetésének indokolása (olvassa) : »A jelen törvény azon elvre van fektetve, hogy a magyar korona országainak egyesitett czimere és az ország külön czimere ezen országok, illetve az ország tulajdona és hogy ennélfogva a feltételeket, amelyek alatt e ezimerek magánosok által használhatók, csak a törvényhozás van hivatva megállapítani.« .Azt hiszem, horderő és fontosság szempontjából a külföldön s az úgynevezett közösügyekben használt czimernek és jelvénynek kérdése bizonyára messze túlhaladja a magánosok által használandó czimer kérdését és ha már itt a törvényhozás kifejezetten magának tartotta fenn a jogot, nem lehet kérdéses, hogy ezekben az ügyekben a magyar alkotmány szerint csak a magyar törvényhozás lehet illetékes. (Ugy van! balfelöl.) De még ha azt mondjuk is, hogy királyi kézirattal lehetne ezeket a kérdéseket elintézni — én nem konezedálom, — a kérdés az, hogy az elintézésnek ez a módja, amely itt választatott, különlegesen is megfelel-e alkotmányunknak. És itt mit láttunk ? Ez a királyi kézirat a ministerelnök úrhoz intézett külön kézirat szerint báró Buriánhoz, a »Házam ministeréhez* és külügyministerhez van intézve. Lehet-e kétség és vita tárgya Magyarországon az, hogy az országnak semmiféle közjava felett, különösen pedig legfőbb erkölcsi