Képviselőházi napló, 1910. XXVII. kötet • 1915. május 7–deczember 21.

Ülésnapok - 1910-583

t>83. országos ülés 1U15 május íh-én. pénteken. 149 az ember megértéssel nézi őket, mert minden kornak megvolt a maga szslleme, a maga iránya és a maga szükséglete és a modern kor vétene az előző korszakok ellen, ha a maga szemével és nem magát beleképzelve azokba a viszonyokba nézné az előző kornak intézkedéseit. Nagyon, kivánatosnak tartanám, ha kiküszöböltetnék közöttünk a különbség, mert azt hiszem, ezen az oldalon majdnem egyhangúlag, majdnem mindannyian ellene vagyunk a vagyonelkobzás azon mértékének, amely nemcsak a bűnöst, hanem az ártatlan családtagot is sújtja. Ha egyetértünk mindannyian a bűn kárhoztatásában is, találunk rá utat és módot, hogy egyek legyünk az eszközök megválogatásában is. (Helyeslés a balés a szélsőbaloldalon.) Részemről ezt várom a t. igazságügyminister úrtól is. Az indokolás hivatkozik most már kivételesen nem külföldi forrásokra, hanem a Tripartitumra, a magyar jogfejlődésre és a Tripartitumra támaszkodva mondja azt, hogy mi barátkozzunk meg a vagyonelkobzás gondolatával. Én a Tripartitum nak nagy tisztelője vagyok és mondhatom, hogy Verbőczy hármaskönyve nemcsak abban a korszakban volt érték, hanem még ma is egyike a legértékesebb jogászi munkáknak. Annál szebbet pl., amit Verbőczy a biró hivatásáról mond, a sokat emlegetett u. n. klasszikus jogászok sem tudnak mondani. Engedje meg a t. ház. hogy mielőtt rátérjek annak az intézkedésnek a kritikájára, amelyet Verbőczyvel hoz összefüggésben a t. indokolás, felolvassam ezt a részt (olvassa) : »A biró az itélethozásban ne legyen sem túlságosan kegyetlen, se szerfölött kegyelmes; hanem csak igazságos. Mert minden ítélésben az irgalom és az erő, vagyis az igazság van egybekapcsolva.* Oly gyönyörű, klasszikus szavak, hogy sem Carrara, sem más szebbet a biró hivatásáról nem mondhatott, mint amit Verbőczy mond élőbeszédében és amit befejezésül mond a 6. §-ban (olvassa) : »Az emberi Ítélést pedig négyféle dolog szokta felforgatni: a félelem, mikor valakinek hatalmától tartva, a valót megmondani nem merjük. A nyereségvágy, mikor valakinek lelkét ajándékkal vesztegetjük meg. A gyűlölség, mikor ellenfelünknek ellenére törünk. A szeretet, mikor barátunknak vagy rokonunknak szolgálatot tenni igyekszünk. Mindezeket a birónak magától távol kell tartania és kerülnie.« Verbőczyben megvolt a fenkölt érzés, törvénytisztelet, jogtisztelet, az igazságszeretet, a nemzeti fejlődés szeretete, de mégis: 1514-ben keletkezett a Tripartitum, tehát, ha a Tripartitum értékéül ezeket a fenséges tanításokat, mint örökbecsüeket ki is emeljük, mégis csak azzal a mértékkel kell mérnünk, hogy a Tripartitum egy letűnt korszakban keletkezett. T. ház ! Tény, hogy a Tripartitum azután különös részében — az első rész 14. czime alatt — beszél a hűtlenségről és felségsértésről, bár azt hiszem felesleges munkát végzek, ha kiemelem, hogy a hűtlenség és felségsértés esetei egészen mások voltak, mint amiket a mi büntetőtörvénykönyvünk nevez hűtlenségnek és felségsértésnek; illetve részben ugyanazok, részben egészen mások. Verbőczy Tripartitumát megelőzőleg — azután majd rá fogok térni arra, hogy hogyan kerültek ezek a részek a Tiipartiturnba — az eredeti magyar korszak alatt, a romlatlan magyar korszak alatt, az Arpád-korszak alatt hiába keresünk vagyonelkobzásra vonatkozó rendelkezéseket, mert Szent Istvánnak sokat idézett törvénye, amelyet Martinovicsék fejére ráolvastak, tulaj donképen egy egészen kegyes rendelkezést tartalmaz. Szent István ugyanis második könyvének 51. fejezetében szól a király és ország elleni pártütőkről, nem mondván egyebet, mint hogy őket a keresztény közösségből ki kell zárni ; semmiféle vagyonelkobzásról nem beszél. Kálmán második könyvének hatodik fejezete, ahol a hűtlenségről és a hűtlenség szégyenvallásáról intézkedik, ugyancsak hasonlóan intézkedik.- semmiféle vagyoni elkobzásról nincs szó. Ámde következik az akkori magyar politikai nemzetnek megnyilatkozása az aranybullában. Az 1222-ben kelt aranybulla 14. czikke, amely a romlatlan és eredeti magyar felfogást tartalmazza és a jogaira féltékeny fegyveres magyar nemesség felfogását tükrözi vissza, azt mondja : » Amely birtokot valaki méltó szolgalatjával szerzett, attól soha meg ne fosztassék«. Tehát nemcsak hogy a vagyonelkobzás alapján nincs, hanem az akkori politikai magyar nemzetnek ez egyenesen a maga Magnachartája, amely a vagyonelkobzás ellen tiltakozik. Természetes, hogy rég elmúlt időben az a felfogás, hogy ne csak a bűnös bűnhődjék, hanem annak a családja is, boszuvágytól, politikai indulatoktól támogatva, gyökeret tudott verni. Hiszen emlékezünk Róbert Károly idejéből a Záchnemzetség kiirtására. Csodálatos, hogy a következő korszak meghozza a korrektivumot, mert Nagy Lajos 1351. évi dekrétumának 10. és 19. czikkében már súlyosan elitéli ezeket a történteket és a következőket mondja : »Az elmarasztaltaknak bűneiért azok fiait, fivéreit, rokonait, nővéreit és feleségeit nem kell büntetni«. Ezt mondja a 10. czikk. A 19. czikkben megismétli, hogy a fiu apja vétkeiért ne bűnhődjék ; továbbá : »az apa vétkeiért a fiuknak sem személyében, sem birtokaiban, vagy vagyonában kárt ne tegyenek vagy el ne marasztalják«. Tehát Róbert Károly korszakát már elitéli, fiának, Nagy Lajosnak törvényhozása. Hogyan és mikor került bele törvényeinkbe először a vagyonelkobzás büntetése ? Ennek alapja nem a Tripartitum volt, amely nem birt soha törvényes erővel, hanem csak törvényes szokássá vált. Zsigmond és V. László dekrétumaiban találjuk először nyomát a vagyonelkobzás büntetésének ; még pedig kik ellen ? Zsigmond 1435. évi 6. dekrétumának 7. czikkében, V. László pedig 1454. évi dekrétumában arról szólnak, hogy