Képviselőházi napló, 1910. XXVII. kötet • 1915. május 7–deczember 21.

Ülésnapok - 1910-583

148 583. országos ülés 1915 május lí-én, pénteken. felsorolt hűtlenség! eseteket követheti el csak magyar állampolgár, a többieket, elkövetheti idegen állampolgár is, nevezetesen a 146. és 147. §-ok szerinti hűtlenségnél a honosság közömbös, legalább a büntetőtörvénykönyv itt a honosságról nem tesz emiitest. Hasonlókép a kémkedést is mindenki elkövetheti, amiről az 1. §-ban van szó, honosságra való különbség nélkül. Már most méltóztassék azt is figyelembe venni, hogy ezeknek az eseteknek legnagyobb része az 1912: LXIIT. t.-cz. 18. §-a értelmében a katonai bíróság elé tartozik és a katonai büntetőjog szerint ítéltetnek meg a hűtlenségnek azok az esetei is, amelyeket csak magyar honosok követhetnének el. mert a katonai büntetőtörvénykönyv maidnem kivétel nélkül felöleli ezeket is és a katonai büntetőtörvénykönyv nem tesz különbséget a tettes honossága tekintetében a között, hogy magyar állampolgár-e, vagy pedig idegen államnak a polgára-e ? A németbirodalmi büntetőtörvénykönyv, amely nemcsak háborús viszonyokra vonatkozik, mint ez a törvényjavaslat, a »Vaterlandsverrat«-ra nézve — mert ez ismeri a »Vaterlandsverrat« czim alatti bűncselekményt — kimondja, hogy amennyiben külföldiek, idegen állampolgárok olyan cselekményeket követnek el, amelyek a Vaterlandsverrat tárgyi tényálladékát megállapítják, a belföldi állampolgárokkal egyenlő büntetés és egyenlő elbánás alá esnek. A recziproczitás a nemzetközi jog tekintetében nem azt igényli, hogy mi akármilyen idegen törvényhozásra is tekintettel legyünk, csak azt igényli, hogy az idegenekkel is csak ugy bánjunk el, mint a magunk állampolgáraival és ne tegyünk köztük különbséget.Csak alaki recziproczitást kivan a nemzetközi jog, nem pedig anyagi recziproczitást. Azért hozom ezt fel, mert azt is hallottam, hogy ebből esetleg nemzetközi összeütközések támadhatnak. Ez ki van zárva, ha a kártérítés alapjára helyezkedik a 2. §. intézkedése tekintetében a t. igazságügyi bizottság és a kormány. Mert azt a kárt — akár valóságos, akár eszmei kár — ugy-e bár a külföldiekkel szemben is biztositanunk kell és ha ezt biztosítjuk e részben ép ugy, mint a honpolgárokkal szemben arra az esetre, ha ők ezeket az állam biztonságát súlyosan veszélyeztető cselekményeket elkövetik, akkor ők ugyanabban a hátrányban és ugyanabban az elbánásban részesülnek, amelyben a mi honpolgárainkkal szemben helyezkedünk, nem támadhat tehát ebből nemzetközi konfliktus ; különösen, ha a kártérítés bizonyos mérvű magánjogi álláspontjára helyezkedik a t. bizottság és a t. minister ur. Mert a magánjogban sohasem kívánunk nemzetközi vonatkozásban egyebet, csak az alaki recziproczitást, csak azt, hogy ugyanúgy bánjunk el az idegenekkel, mint a magunk honpolgáraival és ne szigorúbban, de nem azt, hogy ugyanazokat az elveket alkalmazzuk, mint a másik külföldi állam. Tehát csak alaki, nem pedig anyagi recziproczitásról lehet szó. Ennek folytán a törvényjavaslat nagy hiányának tekintem azt is, hogy nincs expressis verbís kimondva, hogy a külföldiek ezekért a cselekményekért, habár ezek reájuk nézve nem is képeznek hűtlenséget, de ha ennek tárgyi tényálladékai reájuk nézve fen forognak, ugyanazok alá a szabályok alá esnek, amelyek a belföldi honosokra, a magyar állampolgárokra megállapittattak. Én tehát csak abban az esetben tudok ehhez a javaslathoz hozzájárulni, és csak abban a feltevésben fogadhatom el azt általánosságban, a részletes tárgyalás alapjául, ha ez a két megnyugtató intézkedés megtörténik, t. i. ha egyrészről legalább a köteles részre jogosított ártatlanoknak igényei is figyelembe vétetnek, s ha ez expressis verbis kimondatik a törvényben, (Helyeslés balfelől.) és ha másrészről a külföldiekre ugyanazok a szabályok alkalmaztatnak e tekintetben, mint a. belföldiekre. Különben — mondom — mindenféle más szigorításnak, akár a büntetőjog terén is nagyon szívesen vagyok barátja és istápolója az ilyen gyalázatos bűntényeket elkövetőkkel szemben. Az tehát, amit kifejteni bátor voltam, nem enyhítés akar lenni, csak a jogi helyes konstruálásnak megfelelő módosítása és javítása a javaslatnak. Ajánlom ezeknek figyelembevételét és megfontolását a t. háznak. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Elnök : Szólásra következik : Kostyál Miklós jegyző ; Vázsonyi Vilmos ! Vázsonyi Vilmos: T. ház! A törvényjavaslatot általánosságban elfogadom, mert annak czélzatát helyesnek tartom. Azokat az eszközöket azonban, amelyeket a javaslat a czél elérésére megjelöl, nem tartom helyeseknek, túlzottaknak tartom és olyanoknak, amelyek rég lejárt sötét korszakba való visszafejlődést jelentenek. Bizony Akos: Ugy van ! Vázsonyi Vilmos: A vagyonelkobzás büntetése égy rég lejárt jogrendszerbe tartozik, abba a jogrendszerbe, amely ismerte a koronának háramlási jogát. Egyfelől a korona háramlási joga, másfelől a donáczió képezték alapját bizonyos korszakban a vagyonelkobzás nagyobbmértékü kifejlődésének. Ez a javaslat modern látszatu, mert kártérítésről beszél és azt mondja, hogy kártérítés czimén száll a felségsértésbe vagy hűtlenségbe esett bűnösnek egész vagyona az államra. De ez álczini, mely nem méltó a törvényhozáshoz. Nem beszélhetünk kártérítésről ott, ahol vagyonelkobzásról van szó, ahol a kár mértékét meg sem kell állapítani, mert a kár mértéke előre meg van szabva azzal, hogy a tett elkövetésével —• ugy mint a régi jogban — a bűnben találtnak egész vagyona ipso jure az államra száll. Ez nem kártérítés, hiába akarják annak restaurálni, ez vagyonelkobzás. Én a műemlékek restaurálásának nagy hive vagyok az építészet és a festészet terén, a jog terén azonban nem szeretem a régi műemlékek restaurálását és csak egy bűnügyi múzeumban látom azokat szívesen, mint egy régi korszaknak emlékeit, amelyek tiszteletreméltók lehetnek, ha