Képviselőházi napló, 1910. XXVII. kötet • 1915. május 7–deczember 21.

Ülésnapok - 1910-583

öB3. országos ülés J915 május Ik-én, péntekén. 147 szüksége esetleg mutatkoznék — nem akarok névszerint megnevezni semmiféle nemzetiséget — egyes nemzetiségi agitátorokkal, árulókkal szemben, ka oly eset, amint azt Springer Ferencz t. képviselőtársam felhozta, tényleg előfordul, akkor azt a fiút ne keseritsük el azzal, hogy vagyoni egzisztencziájának alapját elveszszük, hanem elégedjünk meg azzal, hogy a tényleges hazaárulást, felségsértést, a tényleges hűtlenséget, vagy kémkedést elkövetővel szemben alkalmazzuk a büntetést. Hiszen inkább jutalom illeti azokat, akik szemben atyjuk hazaáruló viselkedésével, a legerősebb és leghűbb hazafiságot tanúsították vagy tanúsítják a hareztéren. Ily visszásságoknak nem helyes kitenni magunkat eféle törvényalkotásokkal. A lefolyt purparlékban, mint előttem szólt t. képviselőtársam is emiitette, történtek inieziálások bizonyos javítások tekintetében. Két alternatíva állott előttünk. Az egyik nem ment tovább, csak a vagyoni zárlatig, — nézetem szerint igen helyesen — bár ki volt mondva, hogy az igények érvényesítése külön szabályozást fog nyerni. Elvégre ha az eszmei kár olyan nagy, ez végeredményben az egész vagyonnak a kártérítésre való fordítására vezetett volna, amely eredményére nézve az elkobzással majdnem teljesen egyenlő; ezzel megmaradunk azon a területen, amely a jogfejlődésnek is megfelel és jogilag is helyesen konstruálható. Ha ez alternatíva elfogadására lett volna kilátás, nem is szólaltam volna fel, mert ebbe mindnyájan belenyugodtunk. Azonban ugylátszik a második alternatíva fogadtatik el, amely ezt a furcsa jogi konstrukcziót továbbra is fentartja, amelyet tehát mint jogász nem tudnék elfogadni. Nagyon óhajtanaim, ha visszatérnénk az első alternatíva álláspontjára. Ha azonban mégis a második fogadtatik el, feltétlenül szükségesnek tartanám, hogy a házastárson és a tartásra jogosítotton kívül az ártatlan kötelesrészre jogosítottaknak kötelesrésze is vétessék figyelembe. Ezt a 2. §-ba kellene felvenni és ez legalább megnyugvást nyújtana annyiban, hogy az ártatlan lemenő nem fog szenvedni. Az előbb mondottam, hogy a javaslat nem tekinti büntetésnek a vagyonelkobzást, hanem káitéritésnek, de akkor a zárlaton túlmenni nem lehet, mert, bocsánatot kérek, a kártérítés a zárlat által nemcsak biztosítva van, de a kártérítés nézetem szerint nem is igényelhet egyebet, mint a vagyon zár alá helyezését. Mihelyt egyszer exlege az államra hárul az illetőnek a vagyona, hiába mondja az indokolás, hogy ez nem büntetés, ez mégis ennek a jellegét viseli magán. De nem baj, én ezt még elfogadnám a súlyos hazaarulási esetekre vonatkozóan, ha talán nem is tartom helyesnek, azonban azt már egyáltalán nem helyeslem, hogy az ártatlan lemenőket is sújtsuk. Tsmétlem tehát, a minister .ur megnyugvást idézne elő azoknál, akiknek aggályai vannak — pedig elég nagyszámmal vagyunk — ha a 2. §-ban az előbb említettek értelmében eszközölne módosítást. Ez az egyik kérdés, amelyre kiterjeszkedni akartam. A másik a külföldiekre vonatkozó felfogás. Az 1. §-nál, amennyire ismerem azt a módosítást, amelyet az előadó ur fog előterjeszteni s amelynek elfogadása valószínűnek látszik, az »olyan magyar állampolgár« helyébe az a szó fog tétetni, hogy »aki«. Ezt a módosítást azzal indokolják, hogy enélkül nem lehetne ugyanazokat a szabályokat alkalmazni az osztrák állampolgárokra. Elkövetheti azonban a kérdéses — az állam biztonságát veszélyeztető — cselekményeket külföldi is és az 1. §-ban ez a módosítás talán lehetővé is teszi, hogy a külföldi vagyona is zárlat alá vétessék; egész biztos nem vagyok benne, de valószínűnek tartom. Epén ezért kétségek kizárása végett helyesebb, ha ezt a törvényben expressis verbis kimondjuk. Azonban az elkobzásról intézkedő 2. §., ha ugy is kezdődnék, hogy »aki«, nem minden körülmények között biztosítja a külföldi vagyonának elkobzását. Nem tartom helyesnek, hogy a külföldieket külön privilégiumban részesítsük, hogy velük szemben — ha már a vagyoni és az eszmei kár megtérítésének alapjára helyezkedünk — máskép járjunk el, mint a magyar állampolgárokkal szemben. Hiszen ez a javaslat háborús időkre vonatkozik és a háborút megelőző mozgósítás idejére. Aki pedig ilyenkor, idegen állampolgár létére, az állam biztonságát veszélyezteti, még ha az áll is, hogy ő nem követhet el hazaárulást vagy hűtlenséget, nem lévén magyar állampolgár, az ugyanolyan elbánást érdeme] meg, mint a magyar állampolgár, mert máskülönben csak ösztönzést adunk a külföldinek arra, hogy üzelmeit szabadon folytathassa az állam legmagasabb érdekei ellen. (Ugy van! balfelől.) Feltétlenül ki kell fejezni tehát a 2. §-ban, hogy a külföldiek, amennyiben olyan cselekményeket követnek el, amelyek magyar honpolgárra nézve a hűtlenség és felségsértés tényálladékát állapítják meg, ugyanazon elbírálás alá esnek. Ez már azért is szükséges, mert a bíróságok egyéni felfogásból kiinduló magyarázgatásoknak lesznek kitéve főképen abban a tekintetben, hogy mikor alkalmazzák a külföldiekkel szemben a vagyonátháramlásra vonatkozó intézkedést, még ha a 2. §. ugy fog is kezdődni, hogy »aki« és az átháramlás eo ipso fog bekövetkezni. Méltóztassék a következő tényeket figyelembe venni. Először is büntetőtörvénykönyvünk 126—138. §-ai alkalmazásának tekintetében közömbös a honpolgárság: nem tesz különbséget büntetőtörvénykönyvünk a felségsértés ezen eseteire honpolgár és idegen közt, tehát már itt alkalmazandó lesz a 2. §. is. Nehezebb a hűtlenség kérdése, de ott is leszek bátor a helyzetet vázolni, méltóztassék abból majd megítélni, mennyiben szükséges az én álláspontomnak elfogadása, illetőleg a javaslatban való keresztülvitele. A hűtlenségre vonatkozó 142—151. §-ok közül csak a 142—144. §-okban 19*