Képviselőházi napló, 1910. XXVII. kötet • 1915. május 7–deczember 21.
Ülésnapok - 1910-582
134 582. országos ülés 1915 május 12-én, szerdán. nek azt, hogy a mai helyzetben Boszniában politika folytattassék, azért nem fűzöm tovább az okoskodásomat. (Zaj.) Farkas Pál: Boszniában most harczolni kell és nem politizálni! Szmrecsányi György: Kérem, vagy hallgasson meg . . . (Zaj.) Elnök (csenget): Csendet kérek képviselő urak! Szmrecsányi György: A t. ministerelnök ur azt mondja, hogy alárendelt adminisztratív jelentőségű kérdésekbe ő bele nem szól. Ez nagyon természetes. Annyi közigazgatási ismeretem nekem is van, hogy azt el tudjam bírálni, mi az alárendelt és mi a főbenjáró közigazgatási kérdés. Engedelmet kérek, az, hogy Boszniában inditottak-e vizsgálatot ezek ellen az emberek ellen báró Collastól kezdve, ez nem alárendelt jelentőségű kérdés, mert, igenis, azoknak az embereknek a hanyagságán és mulasztásán múlt a szerajevói merénylet, múlt a világháború. Ezt lehetetlenség alárendelt jelentőségű kérdésnek mondani. (Helyeslés a baloldalon.) De különben is a t. ministerelnök ur, ha most igy nyilatkozik, akkor, ugy látszik, elfeledte júliusi beszédének egy passzusát, amelyben a következőket mondta (olvassa): »Bebizonyitotta, — t. i- az az optimizmus, amely Boszniában uralkodik — hogy ott a rendőri erő azt a hatalmat, mely a kezében van, kellő éberséggel nem gyakorolta. Ebben a tekintetben, igenis, javítani kell a helyzetet, igenis, éberebbé és hatékonyabbá kell tenni a rendőri szolgálatot.« Engedelmet kérek, amikor a ministerelnök ur a ministerelnöki székből ilyen éles bírálatot gyakorolt, akkor nem tudom belátni, hogy most, amikor pedig látjuk, hogy semmi változás nem történik, hogyan tudja ezt degradálni és alárendelt jelentőségű kérdésnek mondani. Különben is, t. képviselőház, amikor én azt mondtam, hogy magyar embert szeretnék látni Bosznia kormányzatában, akkor én nem kizárólag az állampolgári köteléket értettem ezalatt. Unkelhaeussernek ón is régi, személyes tisztelője vagyok, őt én velem szemben ne vegye senki a védelmébe. De igenis, állítom azt, hogy mióta az uj éra Boszniában elrontotta a helyzetet, azóta, ezzel parallel, Kállay óta a magyarság utalására tanították meg Boszniában az embereket. Erről mindenki tanúbizonyságot tehet. TJnkelhaeusser, megengedem, nagyon derék ember lehet, de ő elsősorban mégis a horvát szempontokat veszi figyelembe és csak másodsorban a magyar szempontokat. Én egy hajthatatlan magyar érzésű embert akarok ott látni, aki ezt a rossz irányba terelést meg tudja akadályozni. Felolvastam a ministerelnök urnak júliusban a pártvezérek nyilatkozatát; mindegyik azt kifogásolta, hogy a magyar befolyás ott egyáltalán nem érvényesül. Erre ezóloztam, amikor ezt felhoztam. Már most áttérek az Adamovich-féle esetre. A ministerelnök ur, ugy látszik, beszédemből nem vette Id azt, hogy én egész előadásomon keresztül arra helyeztem a súlyt, hogy felvilágosítsam a ministerelnök urat arról, hogy, igenis, én megengedem, hogy azokból az aktákból ő a papírforma szerint be tudta igazolni azt, hogy a katonaság volt az, amelyik mereven ragaszkodott Adamovich internálásához. De kijelentem azt most és állom a szavamat, hogy kezdve az első intézkedéstől, amikor Adamovich ellen ezt a nyomozatot megindították és ezt a katonai hatóságnak besúgták, amely erre az internálást kérte és ehhez ragaszkodott . . . Slezák Lajos: Előbb volt internálva. Szmrecsányi György: . .. végig az egész vonalon, minden katonai átiratot megelőzött egy informálás a politikai hatóság részéről. Erre tanukat tudok a ministerelnök urnak mondani. Ha kívánja, négyszemközt megmondom és hallgassa meg majcl bizalmas utón ezeket az urakat. Ezek nem fognak semmi igazságtalanságot mondani, hanem helyt állnak a ministerelnök ur előtt is. (Az elnöki széket Szász Károly foglalja el.) Oda konkludáltam, hogy a ministerelnök ur és a belügyminister ur ebben a kérdésben félre vannak vezetve. Megengedem, hogy ebben a tekintetben nem adnak nekem igazat, de ezeknek a szavahihető uraknak a vallomását méltóztassanak meghallgatni és azután Ítéletet mondani közegeik eljárása felett. Ami pedig a bűnügyi eljárást illeti, harmincz egynéhány tanú lett kihallgatva ebben az ügyben s ezek közül egyetlenegy sem tudott Adamovich Istvánra olyan terhelő adatokat mondani, amelyek alapján ellene bármiféle eljárást lehetne indítani. Azok a kijelentések pedig, amiket a ministerelnök ur felolvasott, ezek meg nem igazak. (Zaj és mozgás a jobboldalon.) Ismétlem, ezek nem bizonyultak igazaknak. (Zaj.) Megengedem, hogy jegyzőkönyvben voltak, de nem igazak. Mindjárt meg méltóztatik érteni. A feljelentést a határrendőrség tette meg és csodálatos dolog, hogy a feljelentés csak az egyik tanúnak vallomása nyomán történhetett. Amint ugyanis a jegyzőkönyv bizonyítja, Slezák Lajos munkapárti képviselő ur Újvidéken tette ezt a vallomást. (Nagy zaj a baloldalon.) Slezák Lajos: Ez nem igaz! Más tanuk hivatkoztak én reám és én csak tizedsorban lettem kihallgatva! (Nagy zaj balfelöl.) Elnök (csenget.): Csendet kérek! Méltóztassék meghallgatni a szónokot! Slezák Lajos: Mások hivatkoztak én reám! Szmrecsányi György: Október 20-án pedig a képviselő ur újból megjelent és vallomását módosította. Egy hang (a baloldalon.): Szóval, ő volt a forrás! Szmrecsányi György: A képviselő ur mondta