Képviselőházi napló, 1910. XXVI. kötet • 1914. julius 22–1915. május 6.

Ülésnapok - 1910-559

559. országos ülés 19H Julius 22-én, szerdán. fi". tartománygyülés, és nem működtek azok a czentrifugális erők, amelyek most mutatkoznak. Bocsánatot kérek, meghálálják a szerbek Ö felségének, Ausztriának és Magyarországnak azt a jóindulatát, hogy Boszniának alkotmányt adtunk. Hisz mi nem azért adtuk az alkotmányt . . . Polónyi Géza: Mi nem adtuk ! A király adta. Itt még nincs is bejelentve. (Halljuk ! Halijuk ! jobb felől.) Mezőssy Béla: A király adta, tudom ; köszönöm a helyreigazítást, de Magyarországon senki sem kifogásolta. (Mozgás balfelől. Halljuk ! Felkiáltások jobbfelől: Halljuk ! Kár zavarni \) Az tény, t. ház, hogy Boszniának alkotmánya van és az is tény, hogy Boszniának ezt az alkotmányt Ö felsége — már hogy milyen minőségben, mint magyar király vagy mint osztrák császár adta-e, azt itt eldönteni igazán nem tudom — de hogy ha tényleg ő, mint király vagy mint császár, Boszniának alkotmányt adott, lehetetlen, hogy abban a hitben és abban a meggyőződésben adta volna, hogy ő azzal a czentrifugális erőknek hatását fogja növelni. (Igaz ! ügy van ! balfelől.) Ellenkezőleg, a boszniai alkotmány megadásának csak az lehetett a czélja, hogy miután azok a más szerb alattvalók, akik részben a független szerb királyságnak, részben pedig az akkori Törökországnak területén éltek, élvezik az alkotmány áldásait, hát ne legyenek ők úgynevezett »másodrangu állampolgárok^ hanem ők is az alkotmányban részesittessenek. Azonban itt is elhallgatott t. képviselőtársam valamit. Nem azért növekedtek és hatalmasodtak el Boszniában a czentrifugális erők, mert Ö felsége ott alkotmányt adott, hanem egészen más okból. Nagyon jellemző különben t. képviselőtársamnak egész felszólalására, hogy minő kisszerű szempontból állítja ő be ezt az egész nagy kérdést. Azt mondja : Boszniában is, Horvátországban is minden rendben van, a szerb propaganda egy pár fiatal diák lelkében létezik és ha valaki mulasztást követett el, az nem lehet X vagy Y magasabb hatóság, vagy minister, hanem egypár rendőr. S hozzánk ő azt az allúziót intézi, hogy tulaj donképen bennünket — és ezt ő nagy hibának tartja — semmi egyéb nem vezet, mint a Reichspost iránti szimpátia és a Frank-párttal való összeköttetés. (Derültség a baloldalon.) Hogy ezt hogy fogja igazolni tudni az én igen t. képviselőtársam, azt nem tudom. Az igaz, hogy Reichsposttal van annyi összeköttetésem, hogy elolvasom, de ez még magában véve, remélem, nem bűn és ez még nem jogositja fel képviselőtársamat arra, hogy egy nagy kérdést, egy nagyfontosságú, az országnak igazán életérdekeit érintő kérdést ilyen világításban állitson oda. De megvan ennek is a maga magyarázata, ő a szerb propagandát is nem Szerbiából eredőnek tekinti, hanem azt mondja, hogy az egész szerb propagandát tulaj donkében báró Rauch idézte elő azzal, hogy akkor, amikor a nagyszerb hazaárulási pert az egyik Pribisevics és a többiek ellen megindították, az KÉPVH. NAPLÓ, 1910—1915. XXVI. KÖTET. Accurti államügyész által készített vádiratot 2000 példányban lenyomatták s ő azt mondja, hogy mindaddig sem Horvátországban, sem Boszniában a szerb propagandának és a nag3^szerb mozgalomnak semmi nyoma nem volt, hanem tulaj donképen az egész szerb propagandáért a felelősség báró Rauch-ot terheli. (Mozgás a baloldalon.) Bocsánatot kérek, egy kissé elhajította a sulykot képviselőtársam, (ügy van ! ügy van ! a baloldalon.) Mert lehet-e azt képzelni, hogy báró Rauch a nagyszerb hazaárulási pernek megindítására megadta volna az engedélyt, hogyha erre előzetesen nem kapta volna meg a külügyministernek és Ö felségének beleegyezését és utasítását ? Ez kétségtelen tény, mert nem képzelhetek olyan horvát bánt, aki merne ilyen nagyfontosságú hazaárulási pert megindítani anélkül, hogy az intéző körök beleegyezését el nem nyerte volna. Ha tehát t. képviselőtársam az egész szerb propagandát lekicsinyli és azután azért quasi a felelősséget reátolja azokra a politikai elődökre, akiknek kezében volt ezelőtt pár évvel a hatalom, akkor bocsánatot kérek, igenis tanúbizonyságát adta annak, hogy Horvátországban a politikai pártok egymást mérhetetlenül gyűlölik, de a tárgyilagos igazságosságnak egy szemerje sem volt egész előadásában. (Mozgás és ellenmondás a jobboldalon.) Én igazságot t. képviselőtársamtól sohasem fogok tanulni. De az én t. képviselőtársam lekicsinyli az egész szerb propaganda-kérdést és azt mondja, nem érti: hiszen Omladina nincs is, nincs sem Szerbiában, sem Horvátországban és hogy Omladina annyit tesz, hogy fiatalság. Omladina van ; legfeljebb azt teszik hozzá, hogy klub és annyi Omladina-klub van, ahány város és falu van. Ezt ő nagyon jól tudja és csak üres szójáték az, amivel a kérdés jelentősége alól ki akar bújni. Hiszen t. képviselőház, én azért válaszolok leginkább Rajacsich t. képviselőtársunknak, mert amikor neki válaszolok, tulaj donképen az egész boszniai kormányzatot kritizálom. Az Omladinában és az Omladina-klubokban kifejtett kormányellenes agitácziót ugy kezelni, ahogy ő, az nagyon felületes és nagyon igazságtalan beállítás. Ö azt mondja, hogy ez semmi egyéb, mint kulturmozgalom és amikor rátér Szmrecsányi t. képviselőtársam felszólalására és azt mondja, hogy Szmrecsányi kifogásolta azt, hogy a szerb agitáczió nyomása alatt oda fejlődtek a viszonyok, hogy például a szerb diákok megvertek egy horvát igazgatót : erre azzal válaszol, hogy ez nem is oly nagy dolog, mert azok a szerb diákok egy másik preparandiában megvertek egy szerb igazgotót is. Engedelmet kérek, ez a recziproczitás a kultúrában (Derültség a bal- és a szélsőbaloldalon.) kissé nagyon keleti ízű és ha csak arról volna szó, hogy a szerb diákok megvertek egyik-másik igazgatót, ez mindenesetre szomorú jelenség és nem igen mutatja azt, hogy az illető fiatal urak az 9