Képviselőházi napló, 1910. XXVI. kötet • 1914. julius 22–1915. május 6.

Ülésnapok - 1910-559

56 559. országos ülés 191k Julius 22-én, szerdán. Borban joga és öt megillető követelése az, hogy a törvényben megállapított illetéket abban a mértékben, amelyben azt a törvény megállapította, beszedje, illetőleg megkapja, másodsorban pedig a kincstárnak elfogadható és indokolt joga és igénye az ügyvédséggel az, (Halljuk! Halljuk! halfelöl.) hogy ügyvédi képviselet esetén bizonyos felelősséget rójjon az ügyvédre a bélyegben lerovandó illeték behajtásáért, minthogy az ügyvédnek van módjában a bélyegben lerovandó illeték biztosításában a kincstárnak és az állam pénzügyi érdekének kezére járni. (Ugy van! a baloldalon.) Ha ez igy áll, akkor a méltányos elvi álláspont az én szerény nézetem szerint az (Halljuk! Halljuk ! bálfelöl.) hogy az ügyvédnek kötelessége legyen elsősorban megállapítani a bélyegben lerovandó illetékek behajtását és beszedését, mely mellett azonban szintén a törvényben megállapítandó az, hogy ez az illeték nem az ügyvédet terheli, hanem a felet. Hogy bizonyos pénzügyi politikai, illetékpolitikai szempontból az ügyvédnek, mint közfunkeziónárusnak közreműködését az állam érdekében az államkincstár igénybe vehesse, azt jogosnak ismerem el, vagyis azt, hogy ez a teher az ügyvédség által fizettessék. De ehhez azon elvnek törvényben való kimondása szükséges, hogy illeték, habár annak egyszeres lerovásáért elsősorban az ügyvéd felelős, nem' az ügyvéd tartozása a kincstárral szemben, hanem a magánfelet terheli. Hiszen ennek több rendelkezésében kifejezést ad ez a törvényjavaslat is s különösen a kiszabás alá eső illetéknél szóba sem jöhet az, hogy vájjon kit terhel tulajdonképen az illeték. De ezen szakasz szövegezése olyan félreértésekre adbat okot, hogy akárhány esetben a fél azt a hitet táplálhatja, hogy nem kötelessége a bélyegilletéket az ügyvédnek megtéríteni. Ugyanezen az elvi állásponton állok a 25. §-ban megállapított illetékekre nézve is, mert olyan iratokkal kell a bíróság részéről bizonyos díj mellett pótolni, amelyeket az ügyvéd esetleg elmulasztott pótolni, amelyek azonban annak a pernek vagy annak az eljárásnak lényeges alkatelemét képezik. Ennélfogva, ha azokat az ügyvéd készíti el, akkor talán még nagyobb teher háramlik arra a félre, akivel szemben ő költségeit felszámítja és behajtja. Ha tehát a bíróság részéről történik ez a pótló munka, teljesen méltányos, hogy erre nézve is megállapittassék az, hogy az ezért kiszabandó vagy kiszabott illeték közvetve szintén a felet terheli, csak annak lerovásáért felelős elsősorban az ügyvéd. Ami végre az ügyvédnek ennél az eljárásánál való mulasztását illeti, amidőn t. i. az illeték egyszeri lerovása sem történik meg bizonyos formák között, — esetleg ugy, amint az Springer t. képviselőtársam javaslatában foglaltatik, hogy bizonyos rövid határidő alatt való lerovásra történt felhívás: — akkor leletfelvételnek van helye és felemelt illeték szabatik ki a 83. §. rendelkezése szerint meglehetős drákói szigorúsággal, nevezetesen ez a szakasz kimondja, hogy a felemelt illeték az alapilleték ötszöröse és ezt az illetéket sem mérsékelni, sem leszállítani, sem elengedni nem lehet. Szóval, visszatér ez a javaslat az 1873-iki törvény álláspontjához, ahelyett, hogy fenntartaná az 1894: XXVI. t.-czikk rendelkezését, amely szerint a felemelés csak háromszoros. Teleszky János pénzügyminister: Ez tévedés! Tüdős János: Ez igy van! Teleszky János : ISÍem kérem, ez tévedés! Tüdős János : De hiszen most nem a 83. §-ról, hanem az 54-ről van szó, én itt csak a felemelt illeték terhes voltát kívántam aposztrofálni. Most azonban arról van szó és aziránt kell intézkedni, hogy a felemelt illeték az ügyvédet mennyiben és mikor terhelheti jogszerűen. Az én szerény véleményem az, — ismételvén azt, hogy a kincstárnak elsősorban az az érdeke, hogy a jogszerű, törvényes illetéket egyszer megkapja — hogy a felemelt illetéket, amely csak az ügyvédet terhelheti, mert a felet a törvény intézkedése szerint nem terheli, csak akkor lehessen kiróni, ha beigazolható, hogy az eljáró ügyvédet rosszhiszeműség vagy vétkes gondatlanság terheli. Ennek helye igenis akkor, ha megkárositási szándék mutatkozik az ügyvéd eljárásában, amit meglehet pl. állapítani azzal, ami Springer Ferencz t. képviselőtársam javaslatában van, hogy egy rövid 48 órai vagy 3 napi felhívásra sem rójja le az ügyvéd azt az illetéket, amelyet, nem tudom, mi okból, a beadványon vagy az eljárás megtörténtének pillanatában — talán azért is, hogy nem volt nála annyi bélyegjegy és azt egy pillanat alatt nem lehet a törvényszéknél beszerezni — nem rótt le. Ha felszólításra 3 nap alatt nem rójja le azt az illetéket, ez természetesen rosszhiszemű eljárás, legalább is vétkes gondatlanság, hanyagság. Az ilyen ' esetben, de csakis az ilyen esetben terhelheti az én nézetem szerint az ügyvédet a felemelt illetékért a felelősség. (Igaz! Ugy van ! balfelöl.) Ennek megfelelőleg én ehhez a szakaszhoz három rendbeli pótlást, illetőleg módosítást vagyok bátor előterjeszteni. (Halljuk! Halljuk! bál felöl.) Az első módosítás egy beszúrás volna a második sorban, a szövegnek következő helyén; »ha a felet ügyvéd képviseli, a bélyeggel lerovandó illeték«. Itt ahelyett, hogy: »illetéket«, az lenne, hogy : »illeték«, amely a magánfelet terheli ugyan, de azt elsősorban az ügyvéd köteles viselni. Tehát ez a szöveg ugy módosulna, hogy (olvassa): »a bélyegjegyben lerovandó illeték a magánfelet terheli ugyan, de azt elsősorban az ügyvéd köteles viselni«. Ez a szöveg kétségtelenül megállapítja azt, hogy az illeték a felet terheli, tehát ha az ügy-