Képviselőházi napló, 1910. XXVI. kötet • 1914. julius 22–1915. május 6.

Ülésnapok - 1910-559

559. országos ülés 19H Julius 22-én, szerdán. 55 Méltóztassék hozzávenni még egyet. Törvényhozási rendelkezéseink folytán minden kereskedőnek joga van a hitelezett áru után megfelelő kamatot számítani; az ügyvédnek még ehhez sincs joga, köteles kamat nélkül, a sajátjából előlegezni. Az általános vita során már soroltam fel néhány olyan praktikus példát, amely mutatta, hogy az ügyvéd egyenesen fegyelmi felelősség terhe mellett kénytelen bizonyos cselekményeket végezni és akkor a bélyegben kirovandó illeték elsősorban őt terheli. Áll ez különösen a vidékről, vagy külföldről érkezett megkeresések elintézése tárgyában. Hiszen — mint akkor is mondottam — a magyar embernek jó szokása, hogy mindig az utolsó perczben fordul jogsegélyhez. (Ugy van! balfelöl.) Az utolsó napon kapja meg a megkeresést az ügyvéd, hogy a másnapi tárgyaláson eljárjon, igy tehát módja sincs, hogy bebiztosítsa magát a bélyegilleték tekintetében. Avagy még eklatánsabb és még kirívóbban sérelmes az az eset, amidőn egy rövid jogorvoslati határidő előtt az ügyvédnek felebbezést kell bejelentenie s amikor rögtön le kell róni a bélyeget. Az ügyvéd nem tudhatja, hogy a félnek mi az álláspontja. Nem ismeri a félnek erre vonatkozó utasítását, kénytelen igénybe venni a jogorvoslatot, mert ha nem jelenti azt be, akkor ki van téve annak, hogy az ő hibájából az ő költségére ujitják meg az egész pert. Ilyenkor tehát az ügyvédnek mindig előlegeznie kell ezeket a költségeket. Igaz, t. ház, hogy ez a rendelkezés eddig is benn volt a törvényben, de ez csak egy okkal több arra, hogy mi, akik a gyakorlati életben élünk, akik tudjuk és tapasztaljuk ennek a rendelkezésnek visszásságát, igazságtalanságát és méltánytalanságát, pártoljuk Springer Ferencz t. képviselőtársamnak azt a nagyon helyes indítványát, amelyben kéri a minister urat, hogy az általa hangoztatott jóindulatnak ezen a helyen, ahol komoly dolgokról van szó, adja tanújelét. Mert méltóztassanak megengedni, igazán mondhatom : ha szólamokkal dolgozunk és a tényekben épen az ellenkezőjét teszszük annak, amit mondunk, akkor ezek a szólamok vajmi kevés értékkel birnak. Nem hiszem, hogy a pénzügyminister urnak az lenne a czélzata, amit az életben számtalanszor tapasztalunk, hogy az eladósodott, tönkrement ügyvédeknek privilégiumot adjon ebben a szakaszban, a többi ügyvédeket pedig rákényszerítse arra, hogy ezt a rendelkezést kijátszszák. Mert olyan az ember, t. ház, hogy nem tűri magán az igazságtalanságot. Ennek a rendelkezésnek semmiféle törvényes alapja nincs. Az ügyvéd itt nem kap — nem tudón én — valami delcredere-t vagy biztositási dijat, ami ellensúlyozná az ő rizikóját. Ezeket a költségeket az ügyvéd viseli, de neki ezért dijat felszámítania nem szabad. Egyedüli magyarázatát ennek az intézkedésnek abban látom, hogy az ügyvéd antipatikus ós ezért annakidején felvettek egy ilyen sújtó rendelkezést, amely azóta érvényben maradt. T. ház! Azt hiszem, talán nem marad eredmény nélkül a mi felszólalásunk és az előadó urnak az előbbi szakaszhoz fűzött módosításából már ki is éreztem a tendencziát, hogy a hivatalos álláspont sem kívánja az ügyvédeket továbbra is ilyen meg nem érdemelt módon sújtani. Az előbbi szakaszhoz beadott módosításába ugyanis már bevette az előadó ur, hogy azokat a kereskedelmi leveleket, amelyeket a tárgyaláson becsatolnak, vagy felmutatnak, az a fél tartozik illetékezni, illetőleg ezen okiratok után az a fél tartozik a kiszabott illetéket viselni, amely fél azokat használta, felmutatta. Különben pedig méltóztassanak megengedni, amennyiben ez az 54. §-ban foglalt rendelkezés megmaradna, igy a maga ridegségében . . . (Zaj a jobboldalon.) Elnök: Csendet kérek ! Polónyi Dezső: . . . ugy ez nézetem szerint már az előbbi módosítással is ellentétben lenne. (Igaz! Ugy van! Halljak! Halljuk! balfelöl.) Az illeték viselésének kötelezettségét az előbbi szakasz kifejezetten a félre hárítja át, ez a következő paragrafus pedig egyszerűen azt mondja, hogy az t illetékért elsősorban az ügyvéd lenne felelős. Én tehát az előadó ur emiitett módosítását, mintegy előhírnököt üdvözlöm, amely reményt ad arra. hogy az 54. §-ban foglalt javaslati szöveggel szemben ebben az irányban talán történni fog valami módosítás. Magam részéről Springer Ferencz kéjiviselőtársam módosításának elfogadását ajánlom. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Elnök: Szólásra ki következik? Mihályi Péter jegyző: Tüdős János! Tüdős János: T. képviselőház! Az 54. §-hoz történt felszólalások az ügyvédségre vonatkozó. nem egészen móltányos, sőt jelentékeny mértékben méltánytalan és igazságtalan eljárást (Ugy van! a baloldalon.) azon az utón kívánják reparálni, hogy ezen szakasz bizonyos terheinek könnyebbitését óhajtják törvénybe iktattatni. Ezen eljárást, ámbár mind Springer Ferencz, mind Egry Béla t. kéjjviselötársam javaslatát a magam részéről azokat megérdemlő módon méltánylom ós helyeslem, nem tartom szerencsés útnak és eljárásnak. (Halljuk! Halljuk! balfelöl.) Az én szerény véleményem szerint az ügyvédségnek ebben a dologban nem kérni valója van, hanem bizonyos igényei vannak, (ügy van[! a baloldalon.) amelyeket nem szerénytelenül hanem illendő módon, elvi alapon és ezen elvi alapot megillető méltánylást kérve leszek bátor röviden előterjeszteni. (Halljuk! Halljuk! balfelöl.) Az általános vita alkalmával már r voltam bátor ezt a kérdést röviden érinteni. Én azon az elvi alapon állok, hogy a kincstárnak első