Képviselőházi napló, 1910. XXVI. kötet • 1914. julius 22–1915. május 6.

Ülésnapok - 1910-578

J7#. országos ülés 1915 május 6-án, csütörtökön. :.M í Ugron Zoltán: Miért akkor az áremelés? Teleszky János pénzügyminister: Már emiitettem, hogy nem tartottam indokoltnak az áremelést. Mint már mondtam, az áremelés részben sj>ekulativ tünetek eredménye, mert ma tudtommal 320 ezer hektoliter adózatlan szeszkészletünk van, azonkívül az én becslésem szerint második kézen is meglehetősen nagymennyiségű adózatlan szeszkészlet van, ugy hogy nézetem szerint a szeszkészletek a jövő termelési évadig teljesen elegendőknek fognak bizonyulni. De, mondom, ez a rendelet mindenesetre megadja az erkölcsi alapot arra, hogy ha a szeszkészletek nem bizonyulnának elegendőknek, másrészt pedig a czukorkészletekben felesleg mutatkoznék, akkor esetleg megengedjük a czukorkészletek bizonyos részének a szesztermelés részére fordítását, mert hiszen most már az [ebből eredhető plusz-nyereség a kincstár részére volna biztosítva Még csak azt vagyok bátor megjegyezni, hogy ez az egész rendezés, amint már hangsúlyoztam, átmeneti jellegű s amennyiben a szeszárak alakulása és a szeszfogyasztásnak alakulása szükségessé fogja tenni, hogy az árakkal lemenjünk, természetesen szukezesszive le fogunk menni. Hiszen épen ezért nem lett fix összegben megállajfitva az, amit a kincstár részére magunknak biztositunk, hanem azt mondjuk, hogy a 130 K-án fölüli rész. Ma 170 K-ban kontempláljuk az ekszkontingensnyers szesz árát; mert ez felel meg a mai árnak. Ha ugy alakulnak a viszonyok, hogy a fogyasztás fentartása érdekében lejebb kell menni, akkor természetesen a 170 K-ás árról lemegyünk és igy a kincstár részesedése kisebb lesz, mert ismétlem, nem fmancziális intézkedés ez elsősorban, hanem az indokolatlan áremelkedések megakadályozásának czélja az, ami engem e rendelkezésekre birt. Ezek után tisztelettel kérem, a szakasz elfogadását. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Ha szólni senki sem kivan, a vitát bezárom és a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. Kérdem a t. házat, méltóztatik-e a j>énzügyminister ur által javaslatba hozott szöveget uj 6. szakaszként elfogadni és a törvényjavaslatba beiktatni, igen vagy nem? (Igen!) A szakaszt tehát mint 6. §-t elfogadottnak jelentem ki. Most következik az eddigi 6. §., amely most már 7. §. lesz. Szepesházy Imre jegyző (olvassa a szakaszt). Szinyei-Merse Félix jegyző: Sághy Gyula! Sághy Gyula: T. ház! Azok után a fejtegetések után, melyeket az ezen szakaszban foglalt tételeknek ki nem elégítő voltáról előttem számosabb képviselőtársunktól hallottunk, különösen gróf Esterházy, gróf Apponyi, gróf Batthyány Tivadar és Szterényi József t. képviselőtársaimtól, amely fejtegetésekhez egészben magam is hozzájárulok, azt hiszem, nem lesz szükséges nagyon hosszan indokolni azt a módosítást, melyet azon párt megbízásából, amelyhez tartozni szerencsém van, e szakasznál fogok előterjeszteni. (Halljuk!) Még normális életviszonyok és árak mellett is evidens, hogy egy teljesen munkaképtelen egyén sem 180, sem 250 koronából meg nem élhet, annál kevésbbé élhet meg a mai drágaságban, mikor valószín Li, hogy ez a drágaság a háború után is jő hosszú ideig meg fog maradni. Ha tehát a javaslatban megmaradnak ezek a tételek, akkor ezen koldusalamizsna mellett a a munkaképtelen rokkantak, ha a becsület utján megakarnak maradni, kénytelenek lesznek nyilvános koldulással fentartani magukat. Ez pedig már szégyen volna azokkal szemben, akik a hareztéren a hazáért szenvedtek és életüket minden perezben koczkáztatták. ( Ugy van! Ugy van! bal felöl.) Jól mondta gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam, hogy ha nem is tudjuk olyan mértékig menő ellátásban részesíteni rokkant hőseinket, mint Németország, ne maradjunk ezen a téren se messze mögötte hű szövetségesünknek Tudjuk, hogy Németországban a teljesen rokkantak 540 márka évi segélyben részesülnek saját személyükre, egyéb intézmények által ez az összeg az 1000 márkát is meghaladhatja, családjukkal együtt pedig még az 1200 márkát is. Én elismerem, hogy mi nem mehetünk ennyire, de ha kiszakíthatunk az állam költségeiből 125 milliót, ebből pedig mint veszteségi alapot 25 milliót egy pénzintézeti központra, amelynek intencziőja talán helyes lehet, bár alapkiindulására és részleteire nézve nézetem szerint nem helyes, akkor kell jutnia pénznek szegény rokkant vitézeink ellátására is. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Tekintetbe kell itt venni azt is, hogy az erre fordított összeg évről-évre apadni fog; hiszen az élet rövid, a rokkantak lassanként elhalnak, s ez a költségek apadását hozza magával. Ha már, amint több oldalról elismerték, méltán bőkezűen jártunk el a hadbavonult katonák családjainak ellátása terén — bár itt is voltak hibák, mert ennek módozatai a vidéken a falukon sok helyt munkátlan ságra vezetett — akkor ne legyünk itt se szűkmarkúak és fukarok. (Helyeslés balról.) Rá kell itt mutatnom arra is, amit már előttem gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam is felhozott, hogy a rokkantak ellátásából eredő kiadások a közös költségvetést terheljék. Kétségtelen ugyanis, hogy a hadviselés közös érdek, hogy a győzelem elérése Ausztriának ép ugy érdeke, mint Magyarországnak, kétségtelen tehát, hogy minden kiadás, mely a hadviseléssel összefügg, közös kiadás. Közös tehát a rokkantak ellátásával járó költség is és Magyarországot itt sem lehet nagyobb mértékben megterhelni, mint amennyire ezt a kvóta megengedi. Azért szólok