Képviselőházi napló, 1910. XXVI. kötet • 1914. julius 22–1915. május 6.

Ülésnapok - 1910-578

578. országos iilcs 1915 ket biztosítsunk és én soliasem pályáztam erre. Azonban mégis őszintén sajnálom, hogy erre a t. ministerelnök urnak okot szolgáltattam, mert ő nem jegyezte ugyan meg, hogy milyen alkalomból lett volna az, mikor én neki az ő beszédének világos értelme szerint az általános választói jognak, mint nemzeti szerencsétlenségnek elhárításában akartam volna segédkezni, miután azonban én erről a kérdésről a ministerelnök úrral életemben egyetlen egyszer beszéltem, könnyű volt feltennem, hogy, az ő kijelentése erre az esetre vonatkozik. Én kötelességemnek tartottam, hogy megkérdezzem azokat a t. képviselőtársaimat, akik ennél a tanácskozásnál résztvettek, hogy történt-e ilyen dolog és röviden kijelenthetem, hogy a t. ministerelnök ur téved, mert akik a függetlenségi párthoz tartoztunk és tartozunk, az általános választói jogot sohasem tekintettük nemzeti szerencsétlenségnek és igy ennek elhárítására soha senkivel közreműködni nem akarhattunk, ilyen közreműködést fel nem kínáltunk. Igenis való az, hogy a kérdéses és hires június 4-iki események előtt, mikor azt mindannyian előre sejtettük, én gróf Károlyi Mihály t. képviselőtársam távirati felhívására résztvettem egy tanácskozásban, amelynek czélja az volt, hogy az általános szavazatjog alapján esetleg azok között, akik a nemzeti állameszmét, mint ideált, ugy tekintették maguk előtt, hogy azt a választójoggal sem akarták kompromittálni, hogyan létesüljön egy megállapodás, amely közmegnyugvásra a választójogot is elintézhette volna. Őszintén sajnálom, hogy e tanácskozásban az első összejövetelen túl még csak diszkusszióra sem kerülhetett a dolog, mert Kossuth Ferencz, akkori t. pártelnökünk, a hozzá intézett ezen felhívásra, hogy szövegezze meg^a propozicziókat, nem volt hajlandó válaszolni. Én csak annyit jegyzek meg, hogy a ministerelnök urnak az a nyilatkozata nyilvánvalóan félreértésen alapszik és én utólagosan nem tehetek egyebet, mint mély sajnálatomat fejezem ki afelett, hogy annak az akkori összejövetelnek más eredménye nem lett, mert akkor elmaradtak volna mindazok a későbbi dolgok, amelyek június 4-ének emlékéhez fűznek bennünket s amelyekről — talán utólag a ministerelnök ur is el fogja ismerni — jobb lett volna nekem most itt meg nem emlékeznem. Ennyit erről a kérdésről. Már most rátérve a választójog kérdésére, itt egy pár gondolattal akarom kiegészíteni azt, amit t. képviselőtársaim erre a dologra vonatkozólag már elmondottak. Rám, t. képviselőház, ritkán hatott valami olyan kellemetlenül és elszomoritólag, mint az a rideg nyilatkozat, amelyet a t. ministerelnök ur a Rakovszky-féle inditvány alkalmából annak elutasítása mellett tett. Ehhez van egy pár reflekszióm. A ministerelnök ur tehetsége, tudása előtt szívesen szoktam kahrpot emelni. De ennél a dolognál leszek bátor őt arra figyelmeztetni, hogy amit ö itt mondott, t. i. hogy a hadsereg KÉPVH. NAPLÓ. 1910 1915. XXVI. KÖTET. május ti-án, csütörtökön. 537 harcza és ennek az a pszikológiai eredménye, hogy valaki a nemzet létéért életét áldozza fel, az objektív analízisnek volna a szüleménye; ezt ő maga nyomban megezáfolta. Eltekintve attól, hogy az integrál és differencziál filozófiának minden professzora szerint az, aki az objektív analízisnek képességével rendelkezik, maga egy bölcs, nyilvánvaló, hogy a t. ministerelnök ur ráliczitál a saját objektív analízisére. Azt mondta, hogy annak a férfiúnak az ideális elhatározásában a lélek minden húrja együttjátszik, az érzelem, a szenvedély s a meggyőződés együtt van. Ma már, t. képviselőház, ha Spencer Herbertet megkérdezzük : ez nem objektív analízis, hanem a szintézisnek a legmagasabb foka a világon, ami létezik, még pedig a szubjektív és lélektani szintézisnek: együtt van minden egyszerre. Ezektől az emberebtől, akik a filozófiának ily tökélyét érték el, ezektől megtagadjuk a választójogot? (Ugy van! bal fel öl.) De bocsánatot kérek, milyen elmélettel r

1 Azt mondja a t. ministerelnök ur, hogy meg kell tagadni, mert a választói jog nem jutalom, hanem állami megbízatás. Szives engedelmükkel pár szóval megvilágítom egyszer ezt a kérdést. Mert sehol a világon annyit vissza nem éltek ezzel a fogalommal — hogy állam, mint Magyarországon. Én egyszer már számon akartam kérni ugy a t. ministerelnök úrtól, mint a kormánytól és a többségtől : mondják meg hát nekem, mi az az állam, akinek és amelynek nevében ezeket a szentencziákat kimondják és amelynek nevében az állampolgárokat jogfosztásra akarják Ítélni. Meglehetősen ismerem az államtudományok literaturáját. Nem fogom elmondani mind, de kénytelen vagyok hivatkozni arra, hogy ahány tudós eddig a világon ezzel a kérdéssel foglalkozott és ahány iskola keletkezett, annyifélekép állapították meg az állam fogalmát. így — ha megharagszik is érte a t. belügyrninister ur, kénytelen vagyok meghalt emberekre hivatkozni, akik itt magukat nem védhetik — kezdem Platón. (Derültség balfelöl.) Plató volt az első, aki az államtudományi elméletekben, az ő Politeájában megállapította az akkori állam fogalmát, amelyet aztán Aristoteles fejtegetett tovább. Nagyot ugrok, nehogy az időből kifogyjak és elmegyek egészen a franczia encyclopedistákig. Voltaire, Diderot, DAlembert, Rousseau, Montesquieu, különösen az utóbbi a hatalmak megosztásának teóriájában, egészen más államot konstruáltak, mint Plató és Aristoteles. De méltóztassék megnézni Bent ham elméletét, azután a szoczialisták és nihilisták államelméletét. Méltóztatnak látni, hogy az állam fogalmának definicziójában mind más és más teóriákat vallanak. Hiszen magának a szocziális államnak is, kezdve a Kommunistisches Manifesten, folytatva az erfurti programmon és a Moos-féle iskolán keresztül százféle variáczióját tudnám elmondani. Azonban egy dologban mindnyájan 68