Képviselőházi napló, 1910. XXVI. kötet • 1914. julius 22–1915. május 6.

Ülésnapok - 1910-578

530 b?8. országos ülés 1915 a miaisterelnök urnak ezt a kinyilatkoztatását. Epén ezért röviden ragadom csak meg az alkalmat arra, hegy felkérjem őt annak az elterjedt hirnek megezáfolására, mintha a ministerelnök urnak márczius havában, mikor a kárpáti harezok véresen dúltak, maradt volna arra is ideié, hogy a budapesti munkapárt vezéreivel a budapesti munkajsárt szervezkedésének kérdéseit és e szervezet szorosabbra fűzésének szükségességét beható tanácskozásban tárgyalja meg. (Mozgás a jobboldalon. Halljuk ! Halljuk ! baljelöl.) En várom és melegen óhajtom ennek czáfolatát, mert ez a szállongó hir ellentétben áll mindazzal, amit a ministerelnök ur kifejtett és mert valóban lehetetlennek tartanám, hegy BethmannHollweg pl. Berlinben, a berlini StadtverordnetenVersammlung konzervatív pártjának apró kortesbajaival foglalkozzék a háború idején. (Igaz! Ugy van! Derültség balfelől.) En tehát várom ennek czáfolatát épen azért, mert teljesen egyetértek a ministerelnök úrral abban, hogy a nemzeti lét nagy kérdéseivel szabad csak foglalkoznunk, nemcsak a háború alatt, hanem a háború után is és hogy a háború után kell megalapozni azt az igazán magyar és igazán demokratikus politikát, amely semmi egyébbel nem törődik, csak a háború tanulságainak levonásával, semmi egyébbel, mint azzal, hogy ennek a nemzetnek léte kifelé teljes biztonságba helyeztessék és idebent a magyarság teljes erővel, egyenlő joggal, a gazdasági érvényesülés és gazdasági boldogulás lehetőségeiben egybeforrasztva érvényesülj ön. (Ugy van ! balfelől.) Elnök: Figyelmeztetem a kéjyviselő urat, hogy a félóra letelt. (Zaj balfelől.) VáZSOnyi Vilmos : Még csak egyetlenegy mondatot mondok és befejezem' beszédemet. (Halljuk ! Halljuk !) A t. ministerelnök ur ugyanazt a nagy és szép jövendőt igérte a hazának. Ha tartalommal ruházza fel azt, ami jövendő dicsőséget e nemzetnek igért, akkor az ő jövendölése egy államférfiúi próféczia jellegéve] bir, egyébként csak pohárköszöntő, habzó serleggel azokra, akiknek pohara mindig üres marad. (Ugy van! balfelől.) A szózatban pedig nemcsak parancs van, hogy »Hazádnak rendületlenül légy hive oh magyar«, de ígéret is arra, hogy »Nem lehet, hogy annyi sziv, hiába onta vért!« Nem fogadom, el a törvényjavaslatot. (Hosszantartó, megújuló élénk éljenzés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök : Szólásra következik ? Szinyei- Merse Félix jegyző: Ráth Endre ! Ráth Endre : T. ház ! (Zaj a jobboldalon.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak ! Ráth Endre képviselő urat illeti a szó. (Zaj. Halljuk ! Halljuk l balfelől.) Ráth Endre: Ha valamikor nem volt sablon, hogy nehéz az előttem szólott után beszélni, ugy azt hiszem, mindenki belátja, hogy e pillanat azok közé tartozik. És én mégis szót kérek a t. háztól (Halljuk! Hdijuk! balfelöl.) május 6-án, csütörtökön. Elnök : Csendet kérek, képviselő urak ! Ráth Endre: . . . mert a jelen esetben beszélnem kell, mert ebben a házban, ahol annyi magas szárnyalású beszéd hangzott el a rokkantak ügyének kérdésében — ismétlem, ebben a házban kell, hogy beszéljünk arról az útról is, ameddig valaki a rokkantságig eljut, — kell, hogy beszéljünk a sebesültnek a harcztérről való hazaszállításának kérdéséről is. (Halljuk! Halljuk ! balfelől.) És amikor erről a kérdésről beszélek, a multaknak saját tapasztalataimból való emlékeit idézem magam elé. (Halljuk! Halljuk ! balfelől.) Mulasztásaink vannak, t. ház, de ezeket a mulasztásokat nem azért emlitem, mintha ez idő szerint felelősséget akarnék bárkinek számára is megállapítani, vagy mintha vádaskodni kívánnék, hanem csupán azért, mert azt hiszem, olyan időket élünk, amikor hadszervezetünk bármely kérdésével, foglalkozva mindenikünk első és fő kötelessége csak az lehet, hogy javítsunk lehető gyorsan, javítsunk azonnal, azoknak a szerencsétleneknek sorsán, akik hasonló körülmények közé jutnak, hogy helyzetük jobb legyen mint azoké volt, akik előttük jutottak e sorsba. (Igaz ! Ugy van ! Helyeslés balfelöl.) Erről a kérdésről szólva nem kívánok visszatérni egészen a hareztérig, csak attól a pillanattól fogva tárgyalom az ő ügyüket, amikor a vasútra kerülnek és megérkeznek. Fájdalommal kell konstatálnunk, hogy a mi vasutaink főintézőségc, az állami ugy, mint a helyiérdekű vasutak : ebben a kérdésben nem állanak azon a magas szinvonalon, amely a mai nagy időkhöz egészen méltó volna, ametyen kellene állaniok azokkal szemben, akik életüket, vérüket, testük s lelkük épségét, áldozzák fel a hazáért. (Igaz ! Ugy van ! balfelöl.) Hihetetlen az a nem ritkán indokolatlan lassúság, amelyet némelykor tapasztalni vagyunk kénytelenek mi, akik ezklöszerint a sebesültek ügyével közelebbről foglalkozunk. Napok telnek bele, háromnégy nap, míg a sebesültekkel megtelt vonatok megérkeznek végczéljukhoz, egy csomó faluzás után. ahol azután valóságos házalás kezdődik, míg a betegek az illető kórházat megtalálhatják. Ha ezzel szemben az igen t. kereskedelemügyi minister ur azt hozná fel, hogy vannak neki olyan vonatai, amelyeket herczeg! rangban levő férfiak vezetnek, vannak olyanok, amelyekben a kocsik számozva vannak, s ép ezért a vezető a világért sem indítaná el előbb a vonatot, mielőtt a kocsik sorszám szerint nincsenek egymásután sorozva, (Derültség balfelől.) akkor én ezzel szemben felhozom azokat a vonatokat, amelyekben a betegek százai marhakocsikban vannak összezsúfolva, olyan kocsikban, amelyekben előzőleg lovakat, marhákat szállítottak, amelyek a trágyától és szennytől nincsenek még kitisztítva. (Mozgás és zaj balfelől.) T. ház ! Ez a kérdés — jól érzem — igen nehéz és méltóztassék elhinni, hogy midőn ezeket a ház