Képviselőházi napló, 1910. XXVI. kötet • 1914. julius 22–1915. május 6.

Ülésnapok - 1910-577

571. országos ütés Í915 május 5-én, szerdán. m bele a jövőbe (Ugy van! a jobboldalon.) és hogyan lettek igazolva azok az erőszakosságok, amelyeket az alkotmány és házszabály rovására követett el, amikor a véderőtörvényjavaslatot megszavaztatta. (Mozgás.) Pedig az események nekünk adtak ám igazat. (Mozgás és derültség a jobboldalon.) Eitner Zsigmond : Nem értik meg és nevetnek! Barabás Béla: A jövő és a mostani küzdelem a mi álláspontunkat helyezte végzetszerüleg a diadal útjára; (Mozgás a jobboldalon.) mert kérdem én, t. képviselőház, melyik ellenzéki szónok vagy párt volt az, amely csak egy szóval is ellenezte a katonai törvényjavaslatok alkalmával a legmesszebbmenő áldozatok meghozatalát ? Nem ellenezte senki, csak feltételékhez fűztük. (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalion. Felkiáltások a jobboldalon: CsaTc megobstruálták !) Mily feltételekhez ? Azokhoz a feltételekhez, amelyek minket elsősorban törvényeink alapján illettek meg, másodszor oly feltéttlekhez, amelyekről mi is tudtuk és minden magyar embernek kellett tudnia, hogy a katonaságnak bátorságot, erőt, lelkesedést és halálmegvetést azok az eszmék, azok a jelvények és azok a magyar szavak adnak, amelyekre szükség van akkor, amikor vérét kell hogy áldozza a magyar ember; és oly feltételekhez kötöttük, amelyek ime bekövetkeztek. Méltóztassék csak megnézni ma a katonai felvonulásokat. Méltóztassék visszaemlékezni, mikor a háborút megüzentük, micsoda tüntető, hatalmas, nagy lelkesedéssel eltelt tömegek vonultak végig a főváros és nagyobb vidéki városok utczáin. A hadvezetőség hamar észbekapott, a hadvezetőség lefőzte a magyar képviselőházat, a magyar országgyűlést, mert daczára a nagy fegyelmi és súlyos büntetéseknek, a hadvezetőségnek semmi kifogása nem volt az ellen, hogy magyar nemzetiszínű zászlókkal vonuljon végig az utczákon nemcsak a honvédség, de a közös hadsereg is; (Helyeslés a jobboldalon.) nem volt kifogása ez ellen, sőt a katonabandák húzták a Rákóczi indulót, a Himnuszt, a Klapkaindulót és a gyűlölt Kossuth-nótát. (Helyeslés a jobboldalon.) Ugy-e, t. ház, akkor szükség volt erre, hogy lelkesedést öntsenek a hadbavonulő

t emberekbe, lelkesedést és hangulatot teremtsenek itthon, hogy ez a háború, — amint hogy ugy is van — igaz, jogos, becsületes és érdemes-e benne koczkán forgó czélokórt meghalni és elpusztulni? Kérdem, t. ház, ment-e ez talán a hadiszellem vagy a katonai fegyelem rovására? Ugyebár, nem. Ha összehasonlítjuk ezeket az igazán szép, magasztos és fenséges jeleneteket a múltban előfordult eseményekkel, amikor a magyar katonának, ha egy kis nemzetiszínű szalag tévedett a zsebébe, súlyos büntetést kellett elszenvednie, (Mozgás és ellenmondás a jobboldalon.) ha a tiszt elbúsult a Kossuth-nótán, hát az a tiszti kardbojtjába került: akkor látKÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XXVI. KÖTET. juk a nagy változást. Ugyebár emlékeznek, amikor Szegeden két magáról megfeledkezett magyar katona megkoszorúzta Kossuth Lajos szobrát, micsoda büntetés várt azokra. Ugyebár azelőtt ez a szellem volt a hadseregben, az volt a szellem, hogy a magyar embernek akármilyen erős képzettsége volt, ha csak egy kis önállóságot mutatott is, már nem volt kilátása előrehaladásra. Pedig bizony nagy hasznát vették volna, ha a hadvezetőség sok totyakos és hasznavehetetlen tagja helyett magyar tábornokok intézték volna a hadviselés dolgát. Ezzel csak azt bizonyítom, hogy a véderőre vonatkozó törvényjavaslatok tárgyalása alkalmával nem volt szükség az akkori házelnök erőszakosságára, csak be kellett volna látni, hogy a nemzeti zászló, a magyar vezényszó, a magyar szolgálati nyelv, a magyar eszmék iránt való lelkesedés okvetlenül szükséges arra, hogy életerős, harczedzett, lelkes hadsereget teremtsenek., És kérdem, hogy a jövőre vonatkozólag kaptunk-e csak egy kis biztatást is, hogy amit a mostani szorult helyzet és nagy veszedelem szabaddá, megengedhetővé tett, vájjon a háború lezajlása után is szabad lesz-e ? Szabad lesz-e végigvonulni magyar nemzeti zászlóval, szabad lesz-e a magyar nyelv használata, életbeléptetik-e a nemzeti buzgalmat fejlesztő intézkedéseket, amelyek ime a veszély idejében szükségesnek és erőseknek bizonyultak? T. képviselőház! A pénzügyi bizottság jelentésében nékem szemet szúrt egy indok, amely azzal ajánlja a magyar képviselőház elfogadására a benyújtott javaslatot, hogy ezt tette meg Németország is. És, sajátságos, nem utal a bizottság jelentése Ausztriára. A világ minden parlamentje, akár a mienk, akár az ellenséges államok parlamentjei mind megszólalnak, mind igyekeznek a nép hangulatának, az ország felfogásának, a közvélemény lelkesedésének kifejezést adni, csak egyes egyedül az osztrák parlament maradt néma. Nem kutatom az okokat, hogy miért van ez a sajnálatos tény, amelylyel szemben sem az országgyűlésnek, sem a kormánynak, de még az előadó urnak sem volt egyetlenegy szava sem? Pedig nekünk törvényes közünk van ahhoz, hogy figyelemmel kisérjük, vájjon Ausztria parlamentje miként működik. Nekem, mint magyar embernek, talán kárörömet kellene érezni azért, hogy az egész világ a nagy osztrák-magyar monarchiának egész gondolkozását, felfogását és egyhangúságát a magyar szemüvegen keresztül nézi és a magyar hangulat után itéli meg. Nekem örülnöm kellene afelett, hogy az a hírneves régi és sokat emlegetett monarchikus súlypont látszólag ide került Magyarországba. Bárcsak itt maradna tovább is! De én ennek daczára őszinte részvétemet és mélységes sajnálatomat fejezem ki afelett, hogy az osztrák parlament némaságra van kárhoztatva, 63