Képviselőházi napló, 1910. XXVI. kötet • 1914. julius 22–1915. május 6.

Ülésnapok - 1910-577

492 577. országos ülés 1915 május 5-én, szerdán. elvonják tőled az őrlést és inkább stagnáljon a malmod«. A t. kormányhoz tehát az a kérésem, ami a gabonarendeléseket illeti, szíveskedjék a t. kormány ezen segíteni, mert hiszen kötelességünk, ha a mi fiaink a lövészárokban a haza dicsőségére elvéreznek és egészségüket tönkre teszik, hogy akkor mi, akik itthon vagyunk, erkölcsi kötelességünk az itthon maradt népnek a megélhetését elősegítsük, a hiányokat megszüntessük és jobb útra tereljük. Ugyancsak a gabonarekvirálásnál is történnek visszaélések, nevezetesen vannak esetek, hogy nem jár el kellően az illető kiküldött bizalmiférfi, aki a gazdasági bizottság részére veszi át a gabonát. (Közbeszólások a szélsőbaloldalon: Mini-téri biztos!) Ministeri biztos? Nem is tudtam; de hát felfogásom szerint akár ministeri biztos, akár nem, bizalmiférfm, mert hiszen voltaképen a minister is bizalmiférfi, mert 0 felsége bizalma nevezi ki. (Derültség.) Itt pedig megtörténik az a szerencsétlen dolog, hogy ha jól emlékszem, a rendelet azt mondja, hogy amely gabonák rekvirálva vannak, a vasúti állomáshoz szállítva felszámíthatják a fuvart, de ellenkezőleg történik. Ahelyett, hogy a termelőnek a fuvarját megfizetnék, a kisgazdáktól, bár odaszállítják, még egy koronát levonnak métermázsánként kezelési költségre. Arra kérem tehát a t. földmivelésügyi minister urat, adjon választ, hogy van-e ennek alapja, vagy nélkülözi-e az alapot? Mert ha valamely törvényes alapon nyugszik, akkor természetesen bele kell nyugodnom, de ha alapot nélkülöz, akkor a visszaélésért azt, aki ennek tudatában, felelős állásban, a jelen viszonyok közt, amikor nagy időket élünk, ahelyett, hogy helyes mederben teljesítené kötelességét, visszaél a bizalommal, azt el kell mozdítani az állástól és példásan meg kell büntetni. Még egy baj is fordul elő az átvételnél: Nevezetesen a tengeriátvételnél megtörténik az a szerencsétlen dolog, hogy az az illető ur, aki meg van bízva, mint ministeri biztos, hogy átvegye a gazdasági terményeket, annyi koesiteher szállítmányt rendel be, amennyit nem képes átvenni és amikor elhaladt az idő és nincs ideje átvenni, akkor egyszerűen hazaküldi a kocsikat. Most, amikor jelszó és ezt hangsúlyozza a ministerelnök úrtól a legkisebb egszisztencziáig mindenki, hogy az erőket túlságosan meg kell feszíteni és a gazdaságokban való hiányokat helyre kell ütni, hogy egy négyszögöl területet parlagon hagyni nem szabad, akkor azt hiszem sokkalta inkább, mint más időkben, áll az, hogy az idő pénz, de akkor igy nem szabad tékozolni. Hacsak 20 embert küld haza, aki idejét a gazdaságban tölthette volna, akkor igy már egy napra ezer korona kár ez. És nemcsak azt az időt kell venni, amit elmulasztott, de ha idejében kerül a földbe az, amit elmulasztott, sokkal nagyobb haszonnal járt volna. Hibák történtek a mezőgazdasági szabadságolások terén is. A kormány jóakaratát nem tagadom, sőt honorálom, dicsőitettem is ez eljárását, hogy köszönetremóltó. ISTem is okolom a kormányt, amely az u. n. mezőgazdasági munkára való szabadságolásokat kiadta, de az intéző körök maguk sem voltak tisztában és azért ugy lett foganatosítva a dolog, mint ahogy a közmondás mondja: Adtál uram esőt, de nincs köszönet benne. Azokat az önálló mezőgazdákat — nem értem azokat, akik a harcztéren vannak, de akik helyi kórházban, vasúti őrszolgálatban, vagy csendőri őrszolgálatban vannak, még azokat sem bocsátották haza, még azt sem, aki ott van a vármegyében csendőrszolgálatban; de hazabocsátották azokat az ujonczokat, akik február 15-én, vagy február végén vonultak be, ugy, hogy ahol volt 3—4 férfi, oda hazabocsátották a negyediket, ötödiket is. És hazabocsátottak iparosokat, akik arra a 14 napra ugy sem vehették föl az iparuk folytatását és olyanokat, akik nem állhattak be a mezőgazdaságba, és eltelt az idő anélkül, hogy az értékesítve lett volna. Ezen a téren még nem múlt el a lehetősége annak, hogy ez még reparálható ós helyrehozható legyen. Arra kérem a t. kormányt, hogy legyen szíves, amennyiben hadviselésünk megengedi, tegye meg azokat a lépéseket, amik erre valók, tegyen intézkedéseket, hogy azok az egyének, akik nincsenek harczvonalban és nélkülözhetők a hadviselés tekintetében, legyenek kicserélve azon a helyen, ahol alkalmazva vannak és menjenek oda 14 napra azok az egyének, akik mondjuk, 4—6 heti kiképzés alatt voltak és a 14 napi munkaidőszabadság legyen megadva nekik, hogy otthon a gazdaságukban kellő tevékenységet fejthessenek ki, végezhessék a munkát, a vetést illetőleg és szóval, körültekintéssel tovább is irányithassák a munkát. Mert akkor meglesz bennük az a kitartó erő nemcsak hősiségben, hanem minden tekintetben, hogy a világgal felvehessük a versenyt, mert a magyar katona, valamint minden ország katonája, szoros nekszusban áll az élelmi czikkekkel és lőszerekkel, mert ha e kétféle nincs, akkor a háború el van vesztve. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Valamint, t. ház, a hadviseléssel egybekötve vannak az u. n. hadi munkásszolgáltatások. Itt is az volna az óhajom és kérelmem a t. kormányhoz, hogy azon egyének helyett, akik már januárban bevonultak, amennyire a körülmények megengedik — elvégre megengedhetik — másokat küldjenek, hogy igy azok, akik három hónapig voltak ott, hazajöhessenek. Ma az a helyzet, hogy az, aki már három hónapja van a munkásosztagban, szintén nem mehet haza, hogy gazdaságát rendbeszedje. Ismerek olyan családot, amelyben még ma is három férfi van otthon, ismerek viszont olyan családokat, ahol csak egy férfi volt és ma néha 30—40 holdas gazda-