Képviselőházi napló, 1910. XXVI. kötet • 1914. julius 22–1915. május 6.

Ülésnapok - 1910-577

478 577. országos ülés 191 S május S-éa, szerdán. sor, itt pedig Magyarországon az azokkal való tu­dományos, szakszerű foglalkozás akadályokba üt­közik és ennek folytán Magyarországon nem ala­kulhat ki közvélemény, vagy ha kialakul, nem az arra illetékes férfiak vezetése és felvilágosításai alapján alakul ki: (TJgy van ! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloídalon.) akkor mi ezeknek a kérdéseknek majdan bekövetkezendő megoldásánál olyan in­ferioritásnak helyzetébe jutunk, amely inferiori­tást megindokolni semmivel sem lehet, amely azon­ban esetleg igen káros hatással lehet a mi érdekeink megóvására. (Ugy van ! Ugy van ! a bal- és a szélső­baloldalon.) Mert meg vagyok győződve, a kormány is érzi nagyon, hogy nem rendelkezik a maga teljes kiterjedésében és a maga teljes erejével azzal az erővel, amelyet egy nemzeti közvélemény és annak a közvéleménynek egymással ellentétes árnyalatai előidéznek, azzal az erővel, amely a kritikában is rejlik, mert a kritika is erő nemcsak arra nézve, aki kritizál, hanem arra nézve is, aki megkriti­záltatik. (Ugy van! balfelől.) Ne teremtse meg tehát ezeket az akadályokat, ne teremtse tehát magának és az országnak mesterségesen és szükség nélkül ezeket az erőtlenségeket és nagyon kérem a t. kormányt, hogy erre a két, különösen az utóbbi komoly és nagyon megfontolandó szempontra a czenzura iránjütásánál terjessze ki figyelmét. (Elénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Sümegi Vilmos: De nincs hatalma hozzá. (Mozgás jobbról.) Gr. Apponyi Albert: Egyébként, mint mon­dám, azokután, amiket itt Gedeon Aladár, Preszly Elemér, Batthyány Tivadar és főleg Szterényi József t. képviselőtársaim a háborúval kapcsolatos kormányintézkedésekről mondottak, nem akarok erre a témára tovább kiterjeszkedni. Hanem a ház engedelmével már itt az általános vitánál foglalkozni óhajtok egy kérdéssel, mely mindnyá­junkat érdekel, t. i. a rokkantak kérdésével. (Hall­juk! Halljuk!) Én csak az illető szakasznál óhaj­tottam ebben a kérdésben felszólalni, de mint­hogy már megindult efelett a vita, minthogy indít­ványok is adattak be ebben a kérdésben, melyek­hez állást kell foglalnom, ezért én is az általános vita alkalmával kivánok ezzel a kérdéssel foglal­kozni. (Halljuk !) Itt is nagyon megkönnyítette helyzetemet és lehetővé tette, hogy sokkal rövidebben nyilat­kozzam, a felsorolásoknak az a sorozata, mely ebben a kérdésben Esterházy Móricz t. képviselő­társamtól mindvégig elhangzott, továbbá az a kép, amelyet a ministerelnök ur nyújtott a meg­indított akczió egyes mozzanatairól. Én leginkább csak ezt a képet akarom kiegészíteni, hegy a t. ház lássa a maga egészében, hogyan áll most a rokkantak ügye, milyen stádiumba jutott és hogy ebből levonjam a következtetéseket arra nézve, hogy mi még a teendő. (Halljuk! Halljuk!) A kérdés két részből áll: az egyik a rokkan­taknak úgynevezett rentével való ellátása, pénzbeli segélyezése, a másik pedig a rokkantaknak utó­kezelése, munkakép 2sségülmek íelujhodása és munkaképességükhöz képest való munkába be­állítása. A kérdés egyik oldaláról, mely tisztán állami feladat, t. i. a rokkantsegélyezésről, a rok­kantpenziókról nincs mit mondanom azok után, amiket t. képviselőtársaim az ellenzéki oldalról eddig elmondottak, csak kijelentem, hegy ugy Estsrházy Móricz, mint Giesswein Sándor t. kép­viselőtársaimnak indítványához hozzájárulok, azo­kat magamévá teszem. Szterényi József t. képviselőtársam fejtette ki kimerítő számszerű adatokkal ennek a provízió­nak, még mint átmeneti províziónak is elégtelen­ségét, szembeállítva azt a németországi és olasz­országi gondoskodással, jól tudom, hogy a német nemzet sokkal gazdagabb, mint a magyar nemzet. Jól tudom azt is, hogy nemcsak mint állam gaz­dagabb, hanem hogy vagyonosabb a német társa­dalom is és hogy a Standard of life is magasabb Németországban, mint nálunk, tehát nem lépek fel azzal a követeléssel, hogy azok az összegek, amelyeket beállítunk, abszolút magasságukban teljesen azonosak legyenek a németországi össze­gekkel. De az az eltérés,amely a mi megállapodá­saink és a németországi megállapodások között van és amely azt eredményezi, hogy a német rokkant­segélyezés, rokkantgyámolitás több, mint kétszerese annak, amit a kormány és a pénzügyi bizottság­javaslata szerint az állam a mi rokkantjainknak szánt, az nem fejezi ki a különbséget, amely a két államban levő standard of life közt van. Amit én kivánok, az az, hogy épen ehhez a standad of life-hoz arányítva ugyanaz legyen az ellátás nálunk, mint a Németbiro­dalomban. (Élénk helyeslés és taps a bal- és a szélsőbaloídalon.) Ezt számszerint természetesen nem tudom most hamarjában kifejezni és kiszámí­tani, ennek a számitásnak megállapítására azonban Esterházy Móricz t. barátom indítványának el­fogadása bőséges alkalmat fog nyújtani. Azt is ismétlem, — nem felesleges ezt akár­hányszor ismételni — hogy itt az államnak és a nemzetnek olyan abszolút kötelességéről van szó, (ügy van! ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) amelynek teljesítését semmiféle feltételhez kötni nem lehet. (Élénk helyeslés a bal- és a szélsőbalol­dalon.) Hasonlóképen ismétlem és magamévá teszem a Szterényi József t. barátom által fel­vetett azt az eszmét, hogy ennek terhe külön erre. hivatott adó által pótoltassék. (Helyeslés balfelől.) Nincs az a valamirevaló ember, aki ezt a terhet szívesen ne viselné, aki pedig szívesen nem vállalja, az megérdemli, hogy tőle elvétes­sék. (Élénk helyeslés és taps a bal- és a szélsőbal­oldalon.) De egy momentumra akarok figyelmeztetni a pénzügyi teher tekintetében. És itt talán magától értetődő dolgot mondok, de eddig nem emiitette fel senki, hogy ezt a rokkantellátási pénzügyi terhet a közös költségvetés terhére kell felvenni. (Helyeslés balfelől.) Engedelmet kérek, a moz­gósítás pillanatától kezdve az egész véderő, a

Next

/
Thumbnails
Contents