Képviselőházi napló, 1910. XXVI. kötet • 1914. julius 22–1915. május 6.

Ülésnapok - 1910-577

577. országos ülés 19Í5 májas 5-én, szerdán. 477 röviden azért, mert előttem szólt t. képviselőtársaim a ház ezen padjain — értem az egész ellenzéket — e tekintetben a kritikát bőségesen gyakorolták, ugy, hogy ahhoz, amit ők elmondottak, nekem alig van hozzátenni valóm. Inkább várom a kormány illetékes tagjainak nyilatkozatait és felvilágositásait, amelyeket ezzel a kritikával s a felvetett kérdésekkel szemben előadandók lesznek. En csak bizonyos összegezésre szorítkozom, az összegezés pedig a mi felfogásunk szerint az, hogy a t. kormány azoknak az intézkedéseknek megkonczipiálásához és kezdeményezéséhez, melyek ama nagy ezélnak, a nemzeti élet egészséges folytonosságának biztosításához szükségesek, amely későn látott hozzá, (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) és hogy nagyrészt ebből folyólag előállott egy bizonyos rendszertelenség, amely a legjobb indulatú kezdeményezéseknek sikerét is koczkáztatta. (Ugy van! a baloldalon.) Ez a fő kifogás, ebben összpontosul minden; az ismert, majdnem közhelyszerű franczia makszimát : gouverner e'est prévoir, kormányozni annyi, mint előrelátni : ezt a tisztelt kormány a háborúval kapcsolatos belügyi intézkedések terén nem követte. Amikor azt látjuk, hogy a német birodalom már augusztus elején hozzáfogott ahhoz, hogy az ő szocziálpolitikai intézményeit a háború követelményeihez képest átalakítsa, hogy a közélelmezést biztosítsa, hogy a nemzeti munka folytonosságát fentartsa, akkor ezzel szemben lehetetlen elhallgatnunk azt, hogy a mi kormányunk sokrendbeli figyelmeztetés ellenére ezekkel az intézkedésekkel késlekedett, (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) annyira, hogy azok az intézkedések is, amelyek üdvösek, sok tekintetben elkéstek. (Igaz ! Ugy van ! bal felől.) A másik kritika, amelyet összegezni szeretnék, az, amit itt a sajtóczenzurára vonatkozólag felhoztak. Zboray Miklós, de gróf Batthyány Tivadar t. képviselőtársam is foglalkozott bőven ezzel a kérdéssel és én nem akarom e téma humoros oldalának ecsetelését folytatni. Elvégre ez hozzátartozik már a czenzura természetrajzához ; a czenzura nem tud elkerülni olyan baklövéseket, amelyek már a komikummal határosak. En emlékszem arra a példára, amely a 48 előtti időkben fordult elő egy csztrák vidéki városban, ahol egy vándor szinésztársulat Julius Caesart, Shakespeare remekét akarta előadni; a darabot előbb be kellett mutatni a színházi czenzurának, a czenzura bizonyosan korrektúrákat eszközölt a szövegen — ámbár ezt nem tudom, de felteszem — a végén azonban megadta az engedélyt a darab előadására, azzal a kikötéssel, hogy az abban előforduló katonák ne jelenjenek meg a cs. kir. hadsereg egyenruhájában. (Derültség.) Ez tipikus példa a czenzuráknak jellemrajzához és biológiájához, mert ha egyénileg még olyan okos emberek kezelik is a czenzurát, a hivatás olyan, hogy az okosságot kellőképen érvényesíteni nem engedi. (Derültség és taps.) Ezzel nem azt akarom mondani, hog>

r olyan viszonyok között, mint aminők a mcstaniak, a czenzura nem egy malum necessarium, ezt elismeri mindenki, ama határok között, amelyeket a törvény szabott meg, hogy t. i. a czenzura akadályoz sa meg az olyan hirek és fejtegetések közzétételét, amelyek a hadviselés érdekeinek direkte vagy indirekté, felesleges izgalom előidézése által, árthatnak. Nincs belátásos ember, aki a háborús viszonj^ok között a czenzura ilyen behozatala ellen tiltakoznék. Az már felesleges, hogy a czenzura az egyes kiváló férfiak irodalmi munkájának és stíljének bírálatát is gyakorolja, de ez csak a komikumhoz tartozik. Komoly dolog és valóban nagyjelentőségű a czenzura eme botlásainak terén kettő, amit nagyon ajánlok a t. kormány figyelmébe. Az egyik a Zboray Miklós t. képviselőtársam által felhozott k közül az, hogy egy román nyelven kiadott vidéki lapban bizonyos dolgok megjelenhettek, melyeknek közlését, reprodukczióját a magyar nyelvű sajtóban meg nem engedték. Az a közlemény, — Zboray Miklós itt felolvasta — ha valahol okozhatott veszedelmes izgalmat, csupán a románajku polgárok közt okozhatott, (Ugy van ! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) minket, magyar olvasóközönséget, legfeljebb felvilágosithatott bizonyos helyzetekről, de a mi lelkületünkre veszélyes befolyással nem lehetett. Itt tehát a czenzura a maga politikai hivatását teljesen eltévesztette, mert ott aludt, ahol ébren kellett volna lennie és ott dörzsölte szemét és ébredt fel, ahol az alvást nyugodtan tovább folytathatta volna. (Ugy van! baljelől.) A másik igen komoly momentum az, amelyre Batthyány Tivadar t. képviselőtársam figyelmeztetett, aki összehasonlította a németországi állapotot, ahol a Németország, Ausztria és Magyarország közt a háború után létesítendő politikai és közgazdasági viszonyt tárgyalják egy egész halmaz röpiratban, azok közt némely igen nivós, igen komoly irat is, mig ugyanennek a kérdésnek tárgyalását itt Magyarországon megtiltják. Ez már igen komoly dolog, (Ugy van! Ugy van ! jobbfelől.) mert ez a német közvéleményt egy minket közösen, őket is, minket is érdeklő kérdésben nehezen helyrehozható előnybe, (Ugy van! Ugy van! baljelől.) a magyar közvéleményt és a • magyar közvéleményen alapuló akcziót pedig nehezen helyreüthető hátrányba hozza. (Ugy van ! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ha erre a nagyfontosságú kérdésre nézve Németország szellemi elitjének közreműködésével kialakulhat ott egy közvélemény, — és nagyon jól mondta Batthyány Tivadar t. képviselőtársam, hogy mindezek a röpiratok, mindezek a munkálatok nem léptek fel más igénynyel, mint azzal, hogy a közvéleménynek, a bírálatnak anyagot szolgáltassanak — mondom, ha ott kialakul a szellemi elit közreműködésével egy őket is, minket is érdeklő kérdésben egy közvélemény és megérlelt közvéleménynyel állunk majd szemben, mikor e kérdések megoldására kerül a