Képviselőházi napló, 1910. XXVI. kötet • 1914. julius 22–1915. május 6.

Ülésnapok - 1910-573

573. országos ülés Í91ä április 2H-án, szerdán. 397 nagy bundákat is összeszedték a községben anélkül, hogy jegyzéket adtak volna a közönségnek arról, bogy elvitték a bundáikat és most nem tud és nem akar tudni róla senki és ugyanabban a községben újév után rekvirált kocsikat és lovakat tisztességesen felbecsülték, sőt még az ostornyelét is felírták és azt is kifizették. A t. földmivelésügyi minister ur nem igen tudhatja, bogy a különböző községben mi és hogyan történik, de tény, hogy ilyen dolgok megtörténnek. Most tessék elképzelni azt a kisbirtokost, akit megfosztottak a lovától anélkül, hogy azt megfizették volna és akinek körzetében a ló ára azóta ötszörösére emelkedett és aki nem tud pénzéhez jutni, ha pedig hozzájut, nem tud érte olyan lovat venni, amilyent az állam elvitt tőle, mig ugyanott a nagybirtokosnak kifizették kocsijának és lovának árát is! Olyan elégületlenség, annyi panasz és gyanúsítás támad ennek nyomában, amely igazán nem való a mostani időbe. A kormánynak tehát mindent el kell követnie, hogy ezen állapotokat megszüntesse és mindenkit hozzájuttasson az őt jogosan megillető összeghez. Sőt szerintem itt már nem azokat az összegeket kellene visszafizetni, amelyekre felbecsülték őszszel azokat a lovakat, (Helyeslés balfelöl.) hanem akkora kártérítést is kellene adni, amennyivel többet ér most az a ló, vagy pedig ugyanilyen lovat kellene adni a gazdának, amilyent elvettek tőle. Nem annak a gazdának a bűne, ha nem vehetett és nem vehet lovat, hanem az a hibás, aki nem fizette ki a ló árát akkor, amidőn elvitte tőle. Egy hang (jobbfelől): Ezekért nem a kormány a felelős! Ezeket a katonaság csinálta, nem a földmivelésügyi minister! Elnök: Kérem a képviselő urakat, ne méltóztassanak párbeszédeket folytatni. Szabó István (nagyatádi): Akkor minek vállalja el a kormány ezen összegek kifizetését, ha nem felelős érte, ha nem a kormány, hanem a katonaság csinálta ? Ha pedig elvállalta a kötelezettséget, akkor tudnia kell, hogy mit csinált; ő felelős és neki kell kifizetni és én nem vonhatom felelősségre a hadsereget! (Ugy van! balfelöl.) De van itt egy másik kérdés is, t. i. a hadjáratból visszakerült sebesült lovaknak a gazdák közt való szétosztása, illetőleg méltányos vagy csekély áron való elárverezése. Kihirdették azokban a községekben, hogy a hadseregtől jönnek vissza hasas ós sebesült lovak s ezeket azon gazdák között, akiknek lovait elvitték, ki fogják osztani. Sohasem szoktam vádaskodni, most sem akarok, de el kell mondanom, hogyan történtek ezek a dolgok és hogy ítélte meg ezeket a nép. (Ealljuhl) Mert szereti a földjét, reá van utalva annak termésére és ebből a czélból igazán munkára szorítja gyermekét is, odamegy az öreg is, de munkára megy a nő, még a gazdasszony, még az anya is, munkára megy valamennyi. De ha a kisgazda társadalom igy igyekszik dolgozni, nemcsak a maga érdekét, de az állam érdekeit is igy igyekszik istápolni, megfeszített munkával, akkor legalább lehetőleg ne vonjuk el tőle azokat az eszközöket, amelyekre a munka végzésére feltétlenül szüksége van. Azt mondja a t. ministerelnök ur, hogy a monarchia másik felével való tárgyalások és a hadügyi kormányzattal való tárgyalások következtében szenvedtek halasztást és voltak lehetetlenné téve a kifizetések. Nékem az a véleményem, hogy ez rendkívül fontos dolog. Ez annyi kisember magánvagyonát érintette, annyi kisembernek tett igen nagy kárt, sokat tönkre is tett, hogyha a kormányon ülők látták és tudták előre, hogy ennek az ügynek elintézése, ez a kifizetés, ily nehézkes és hosszadalmas, az államnak a saját pénztára terhére kellett volna kifizetnie ezeket az összegeket a gazdáknak és azután utólag fölvehette volna az állam, nem tudom, a közös kormánytól vagy a hadügyi kormányzattól. Nagy mulasztás volt ez szerintem. Igaz, hogy ez uj dolog volt és igy előre nem volt látható a kormány részéről és nem intézkedhetett, de mindenesetre mulasztás történt, oly hiba, amely károkat okozott a legegyszerűbb népnek, amely legjobban veszi ki részét a szenvedésekből itthon és a harcztéren is. Felszólalásomnak az a czélja, hogy arra kérjem a földmivelésügyi minister urat, akinek kezében vannak letéve ezek az ügyek, hogy ha már eddig fejlődtek a dolgok és elmaradtak a kifizetések: most, ha a kifizetések sorra kerülnek, természetesen első sorban intézze el a legnagyobb igyekezettel és buzgósággal minél előbb ezeket. De arra is kérném, hogy lehetőleg kárpótolja az elmaradt fizetésekért az illető kisgazdákat, nehogy még nagyobb rövidséget szenvedjenek. Rá kell mutatnom arra is, amit nem akarok elhinni, de amit többfelől hallottam, hogy a kisgazdákat, akik követelték a fogatok és lovak árát és a bért és akiknek azt mondták volt, hogy megfizetik nekik a bért hathetenként és majd a teljes árt idején meg fogják kapni, most ujabban azzal vigasztalják, hogy a bért nem fizetik meg, de majd beszámítják a vételárba a leszámoláskor. Nem akarom hinni ezt, de mindenesetre fölhozom a t. földmivelésügyi minister urnak, hogy ez tán mégis lehetetlenség. E hirdetés nyomán természetesen tömegesen jelentkeznek azok a kisgazdák, akiknek nincs lovuk; olyanok is jelentkeznek ugyan, akik a lovakkal üzérkedni akarnak, első sorban azonban a lóban szűkölködő gazdák jelentkeznek. Megtörténik több helyen, hogy mehet az egyik hatóságtól a másikig, a községi jegyzőtől az alispánig, a főispánig vagy a gazdasági felügyelőségig az a gazda és senki sem tud róla, hogy