Képviselőházi napló, 1910. XXVI. kötet • 1914. julius 22–1915. május 6.

Ülésnapok - 1910-573

m 573. országos ülés 1915 április 28-án, szerdán. Farkas Pál; T. ház! Mikor nehéz és válságos időkben szólásra jelentkezem, hogy a képviselő interpellálási jogával éljek, méltóztassanak egy egészen rövid szubjektív megjegyzést megengedni. Engem ebben az interpelláczióban nem vezet sem politikai szempont, sem pártszempont, sem animozitás, sem semmiféle más melléktekintet, mert hitem szerint a mai nehéz, komoly és válságos időkben mindezen szempontokat el kell csendesíteni á törvényhozás termében. Felszólalok azért, hogy kötelességet teljesítsek azon bajtársaimmal szemben, akik mellettem estek el és azokkal szemben, akikkel egy hosszú és viszontagságos telet előretolt poziczióban ellenséggel szemben eltöltöttünk. Az utolsó napokban a házban a dicséret és elismerés legnagyobbszerü szavai hangzottak el a hadsereggel szemben és azokkal szemben, akik kint állnak. De méltóztassanak megengadni, hogy azt mondjam, hogy igazán csak annak van fogalma katonáink lelkesedéséről, áldozatkészségéről, arról a szellemről, amely r a hadseregben él, aki odakint van közöttük. Én a hadibeosztás folytán egy magyar brigádnál töltöttem az ntolsó napokat; velünk együtt voltak osztrákok, németek, horvátok, románok. Méltóztassanak elhinni: teljesen ugyanaz a szellem, lelkesedés, az a komoly meggyőződés volt leikeikben, hogy ebben a háborúban, amelyet reánk erőszakoltak, minden embernek minden áldozatot meg kell hoznia az utolsóig. És talán semmi sem illusztrálja jobban ezt a hangulatot, mint annak az öreg népfölkelő huszárnak levele, amelyet én czenzuráztam meg és amelyben azt irta a feleségének: »ha pedig én elesnék, édes anyuskám, mondd meg a gyerekeknek, hogy édesapjuk azért halt meg, hogy ők jobban és nagyobb biztonságban éljenek«. Akkor, mikor ezt érezzük, mikor ennek tudatában vagyunk, akkor kétszeres fájdalommal és kétszeres undorral töltenek el bennünket azok a jelenségek, amelyeket mindenki ismer az itt jelenlevők között s amelyekből azt konstatálhatjuk, hogy akkor, amikor a nemzetnek milliói kint a határon, lemondva minden jaolgári foglalkozásukról, minden kényelemről, mindarról, ami őket az élethez fűzi, megteszik kötelességüket, akkor akadnak egyesek, akik felhasználják ezt az időt arra, hogy jogtalan és alávaló eszközökkel a hadsereg rovására, a hadsereg ruházatának, élelmezésének rovására anyagi hasznot biztosítsanak maguknak. Én nem vagyok hajlandó ezeknek a tényeknek nagyobb jelentőséget tulajdonítani a kelleténél. Tudja azt mindenki, aki odakint van, hogy hadseregünk ellátása, élelmezése, felszerelése kitűnő; tudja azt, hogy a magyar gazdasági élet épen ugy megállotta helyét a mobilizálásban, mint hadseregünk. Én tudom, hogy ezer és ezer szállítási szerződés mellett csak egyes izolált esetekben fordult elő visszaélés, de épen mert' izolált esetekről van szó, kívánja és követeli mindenki, hogy ezekben a , legkegyetlenebb szigorúság érvényesüljön. (Élénk helyeslés.) T. ház! A hadseregszállítók, akik a hadseregnek rossz ruhát, rossz élelmet szállítanak, becsületes meggyőződésem szerint rosszabbak a gyilkosnál! (Igaz! Ugy van!) Kelemen Béla: Tömeggyilkosság! Farkas Pál: Mert a gyilkosnak van egy bizonyos fizikai bátorsága. A gyilkos szembe mer nézni áldozatának halálhörgésével, a gyilkos ottan van azon a helyen, ahol rettenetes tettét végrehajtotta. De ezek kényelemben élnek és száz meg száz kilométerre tőlük fagynak le a lábak és halnak meg az emberek, azért, hogy ők

/ több pénzt dughassanak zsebre. T. ház! Én ismerem a ministerelnök ur gondolkozását és meg vagyok győződve arról, hogy ebben a kérdésben mindenkivel szemben, aki bele van keverve, legyen az vesztegető, vesztegetett, vagy vesztegetést közvetítő vagy kijáró (Élénk helyeslés.) . . . Kelemen Béla:_ Meg kell szavazni a visszaható erőt! Farkas Pál: . . . álljon bármily magasan vagy bármily mélyen, tartozzék bárhova, bármely körhöz vagy társadalmi osztályhoz, a legkíméletlenebb szigorúsággal fog eljárni és azon büntetés elé viszi őket, amely megilleti azokat, akiknek cselekedetei, mint mondottam, a gyilkosokénál is rosszabbak. (Élénk helyeslés.) A nyilvánosság, a hadsereg nyilvánossága és az egész nemzet nyilvánossága, amely ma a hadsereggel összeforr, amely ma a hadsereggel szolidáris, mert hiszen ma a nemzet nem egyéb, mint részben hadsereg és részben azok, akik a hadseregért remegnek, reszketnek, félnek és szenvednek otthon, — a nemzet egész nyilvánossága és a hadsereg egész nyilvánossága ebben az ügyben kéri és óhajtja a legteljesebb, a legkíméletlenebb vizsgálatot és a vizsgálat eredménye gyanánt a bűnösök legszigorúbb megbüntetését. (Élénk helyeslés.) T. ház! A nemzet élő ereje ebben a háborúban nagyszerűen nyilatkozott meg. Mindennap, minden órában tapasztaljuk ennek a nagyszerű erőnek a megnyilatkozását. Épen ezért nem tudom elfogadni azt a gondolatmenetet, amely talán felbukkanhatna, hogy t. i. ezen kérdések felvetése, az ezen kérdésekkel való nyílt szembenézés : gyengeség jele. Ellenkezőleg: mi annyira erőseknek mutatkoztunk, annyira erősek vagyunk, hogy erőnket azzal is bebizonyíthatjuk, hogy ezen izolált jelenségekkel szembenézünk, teljes vizsgálatot kérünk és kíméletlenül és kérlelhetetlenül megtorolunk minden bűnt. (Általános élénk helyeslés.) T. ház! En nem tartom a mai időt alkalmasnak sem retorikai, szónoki fogások alkalmazására, sem hangulat csinálására. Mialatt mi itt beszélünk, odakint ezren és ezren pusztulnak el ismét. Mi tartozunk az ő életüknek és haláluknak azzal, hogy azzal a komolysággal tár-