Képviselőházi napló, 1910. XXVI. kötet • 1914. julius 22–1915. május 6.

Ülésnapok - 1910-573

573. országos ülés 19Í5 április 28-án, szerdán. 385 gyalunk itt mindent, amely a mai időkben kötelező. Azért tartózkodom minden további szótól. Én rámutattam arra, mi ennek a kérdésnek a lényege. Vannak és voltak egyesek, akik bűnöket követtek el. Kérjük és követeljük, hogy ezen bűnökért a teljes, az irgalmatlan megtorlás érjen mindenkit, aki részes bennük. Meg vagyok győződve arról, hogy a kormányelnök ur gondolkodása már megtalálta ezeket az utakat és eszközöket, meg vagyok győződve, hogy osztja ezt a felfogást, amely ma eltölt mindenkit és ebben a tudatban és meggyőződésben a következő interpellácziót intézem hozzá, mint a kormány fejéhez. (Olvassa): »Hajlandó-e a ministerelnök ur a házat az egyes hadseregszállítók visszaélései tárgyában folytatott vizsgálatról, valamint a kormánynak ez ügyben eddig tett s a jövőben szándékolt intézkedéseiről tájékoztatni?« (Élénk helyeslés.) Elnök: A ministerelnök ur kivan nyilatkozni. (Halljuk! Halljuk!) Gr. Tisza István ministerelnök: T. ház Méltóztassék megengedni, hogy megvárjam Huszár Károly képviselő urnak hasonló tárgyú interpelláczióját és azután méltóztassék majd dönteni a kérdésben. (Helyeslés.) Elnök: Akkor következik Huszár Károly (sárvári) képviselő ur interpellácziőja. Huszár Károly (sárvári): Az előttem szóló t. képviselő ur nagy általánosságban konkrét tényekre való hivatkozás nélkül tárta fel megbotránkozását azon visszaélések felett, amelyek a front mögött itt bent az országban a hadseregszállitások körül történnek. Méltóztassanak megengedni, hogy félretéve minden rekriminácziót a multakra nézve és teljesen elszakítva minden régi vonatkozástól egyedül és kizárólag azokat a konkrét tényeket tárjam most itt fel a maguk meztelenségében, amelyeket én azon a helyen, ahol mint katona szolgáltam, a magam környezetében láttam, tapasztaltam, amelyek ellen megpróbáltam a magam egyéni felelőssége mellett feljelentés alakjában orvoslást találni, s amely czélom érdekében most az én képviselői interpelláló jogommal is élni kívánok. (Halljuk! Halljuk!) Feleslegesnek tartom az imént elmondottak után, hogy akárcsak egyetlen dicsérő szóval is megemlékezzem azokról a nagy áldozatokról, amelyeket a mi katonáink hoznak, vagy póldálózgassak arról, hpgy nekünk velük szemben mi a kötelességünk. Én csak annyit tudok, hogy magyar katonáktól, — pedig sok ezer sebesült és halálosbeteg katonát hallottam — soha egyetlen egytől egy zúgolódó szót sem hallottam azért, mert elvesztette a kezét, a szemét, vagy a lábát. Ha ő azt az ütközet hevében ellenségtől kapta, soha zúgolódó szó és panasz ajakát el nem hagyta. De hallottam haldokló emberek átkait olyan esetekben, amikor százak és ezrek fagytak meg és vesztették el ép tagjaikat azért, mert papirossal bélelt talpú czipőket kaptak, (Mozgás) mert KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XXVI. KÖTET. a ruházatuk nem volt czérnäval, hanem csak férczczel öszszevarrva. A belső négy órában az összes kabátok és nadrágok végig feseltek, — amint parancsnokuk maga konstatálta — és 24 fokos hidegben álltak ezek a katonák a csatatéren kitéve az éghajlat minden viszontagságának. T. képviselőház! Nem kell ahhoz pártembernek és nem kell ahhoz még ellenzéki képviselőnek sem lenni, hogy az ember meg tudja állapítani azt a tényt, hogy nem tudják azt a kardok és gépfegyverek megvédeni, ami itt bent az országban a morális hiány és a morális deficzit miatt vész el. Minden országban vannak háborús visszaélések és egészen bizonyos, hogy egy ilyen nagy forrong világtörténelemnek egy ilyen eseménye mindazt a szemetet és piszkot, ami a társadalom alján van, felkavarja. Azt nem is remélhettük, hogy a mi országunkban ilyen visszaélések ne legyenek. Én azonban sajnosán konstatálni vagyok kénytelen, hogy a mi országunkban olyan mereteket öltenek ezek a visszaélések, hogy azok beszüntetésére nemcsak a legszigorúbb rendelkezésekre, esetleg törvénymódosításokra van szükség, hanem arra is, hogy minél előbb példákat, kegyetlen példákat statuáljunk. (Élénk helyeslés és taps a baloldalon.) Nem volt helyes taktika, hogy mindjárt a háború első idejében a kivételes törvényekben nem provideáltak az embereknek ezen nagy hibáira, amikre pedig lehetett volna számítani. Nem volt helyes taktika, hogy a sajtóban eleinte minden olyan panaszt és minden olyan kifakadást, amely erre irányult, elnyomtak. Most már ujabban erre vonatkozólag más sajtótaktika van. De ha a publikum olvashatta volna, ha azok a vállalkozók láthatták volna, hogy feltétlenül utoléri őket a büntetés, nagyon sok hadseregszállitót és tisztviselőt visszatartott volna a bűn útjáról a nyilvánosság fórumának, a sajtónak a kritikája. Előrelátható volt, már a sajtó reformjánál hivatkoztunk reá,, hogy bad sajtó béklyóba verése nem egyéb, mint a gazemberek szabadjára cresztése. Ebben a világháborúban ismét konstatálnunk kell, hogy ha a sajtónk szabadabb volna, ha a sajtónk ezekkel a visszaélésekkel szemben bátrabban küzdhetne, akkor nagyobb eredményeket sikerült volna ezen a téren elérni. (Ugy van! a baloldalon.) Nagy kifogást kell emelnünk azon lassúság és lanyhaság ellen, amelylyel ezen hadseregszállitási botrányok elintéztetnek. Sokszor hetek telnek el a feljelentések után, amíg az első nyomozási közeg : egy detektív valahol megjelenik. Sokszor három-négy hét telik el, amig egy konkrét intézkedés történik ezekben a dolgokban. Természetes, hogy azok az emberek aztán, akik ilyen bűnöket elkövetnek, vérszemet kapnak. Én tehát elsősorban is azt kérném az igazságúgyminister úrtól, hogy nem annyira a paragrafusokban, mint inkább magának az el49