Képviselőházi napló, 1910. XXVI. kötet • 1914. julius 22–1915. május 6.

Ülésnapok - 1910-572

572. országos ülés 19Í5 amik a legközelebbi nmltban történtek és amik kihívják a törvényhozásnak figyelmét, kihívják a kormányzatnak legsürgősebb ellenőrzési jogát. Talán még adat sem kell reá, annyira köztudomású ez és különben is a fővárosi zárszámadásokban és a költségvetésekben benne van. Ha megnézzük a Sáros-fürdő vállalatát, hogy ott miként állanak a dolgok, az ember szinte lehetetlennek tartja, hogy itt a kormány központján ilyesmi megtörténhessék. Az állam bizonyos ajándékot adott a városnak a Sárosfürdő telek tekintetében és kikötötte magának, hogy azt a fürdőt fel kell eddig és eddig építeni. A telket a főváros szépen elfogadta, azonban nem kezdett bele a fürdő építésébe, mert Ehrlich Gusztáv ur nem ezt proponálta, hanem építettek a Széchenyi-ligetben egy másik fürdőt. Jól van, nincs ellene szavam. De megcsinálják azután a Sáros-fürdőre az első preliminárét két és félmillió korona költséggel. Akkor kisül, hogy a két és félmilliós terv semmit sem ér, mert az öt millióba kerül. Jól van, öt millió. Elszámolták magukat a mérnökök s most már kétszer annyiba kerül. Rövidre reá azt halljuk, hogy nem öt millió, hanem . . . Mártonffy Márton: Tizenegy millió! Polónyi Géza: T. barátom jól mondja: tizenegy millió. Akkor elbocsájtanak egy városi mérnököt. És mi az eredmény? Az, hogy a tizenegy millióból két esztendő múlva lesz tizennégy millió. (Derültség.) De most nem függesztettek fel senkit. (Derültség.) Hiszen ezek hihetetlen dolgok és kaczagtatóan szomorúak! (TJgy van! TJgy van! a ház minden oldalán.) Nekünk látnunk kell, mi lehet hát ennek az oka, ha egy városházán egy két és fél milliós költségvetésből tizennégy millió lesz. A kombinácziókba nem megyek bele. Gondoljon mindenki azt, amit akar. De igenis: a t. belügyminister urnak vagyok bátor szíves figyelmébe ajánlani: ott, annál a városnál, ahol ez megtörténhetik, vagy a szakértelem, vagy a megbízhatóság tekintetében beteg állapotok vannak. (Igaz! TJgy van! a ház minden oldalán.) Ez nem pártpolitika! Ezt nem lehet tovább nézni, t. uraim! De mondjuk azt, hogy ez sporadikus eset volt. Hát van itt másik eset is. Nem is szólok arról, hogy ebben a fővárosban olyan mértékben dul a telekspekuláczió, ahogy széles e világon az soha és sehol nem volt észlelhető. Evekig küzdöttem, hogy tessék egy szabályozási tervet megállapítani és megmondani, hogy ebben a busz vagy ötven esztendőben erre fog a város fejlődni és akkor az mindenki számára publikált dolog lesz. Akkor nem következett volna be az, ami most van. T. i. minden évben, sőt minden hónapban másfelé parczelláznak és másfelé építenek, — természetesen a villamosokat is más és más felé vezetik. Már most azután boldog az a beavatott, aki idejekorán neszét veszi annak, hogy merre és hol történik az uj parczellázás. április 27-én, kedden. 349 Még ez ellen sem volna szavam. Csakhogy amig ennél az előre meghatározott egységes tervnél, mondjuk, huszonöt vagy ötven esztendőben egyszer fordulna elő az, hogy van csatornázási költség, van járdafektetési költség, gázvilágitási, villanyvilágitási költség, vagy templom, iskola és előljárósági építési költség, addig ennél a rendszernél, ahol nyakló nélkül mennek ezek a parczellázások, ahol minden esztendőben másutt és másutt, egyszer a Rákoson, egyszer a Zugligetben stb. parczelláznak, ennek a folyománya az, hogy ötszörösen, hatszorosan annyi kell a csatornázási stb. költségekre. És itt szemünk előtt vannak a milliókat szerzett teleksj>ekulánsok és évek hosszú sora óta nem birjuk elérni azt, hogy az u. n. értékemelkedési adót, a bettermentet behozzák a fővárosban, vagyis azok az emberek, akik más polgártársak vagyonára spekulálnak, az értékemelkedésből adják le a megfelelő százalékot a köz javára. De, t. képviselőház, hogy még egy példát hozzak fel: itt van a kenyérgyár kérdése. Humanitárius és szocziális szempontból kétségtelenül helyes intézmény. De mi történt vele? Méltóztattak olvasni a napokban, hogy a legnagyobb veszélynek voltunk kitéve, mert dohos kukoriczaliszt került a városi kenyérgyárba, ami mindnyájunk egészségét fenyegette. Az eredmény már meg is van. Megint felfüggesztettek egy tisztviselőt, (Derültség. Halljuk! Halljuk! halfelül.) de jó liszt még azóta sincs. És a napokban azután panaszkodik nekem egy különben előkelő szónoka a főváros közgyűléseinek, hogy kérem az a szegény igazgató, akit felfüggesztettek, azt mondja ám, hogy igaz, hogy ő átvette azt a dohos, lisztet, de idején jelentette is, hogy a liszt dohos, és akkor neki megparancsolták, hogy mégis vegye át. (Mozgás balfelöl.) És akkor én — mondta nekem az a bizottsági tag, akinek a nevét, ha szükséges lesz, meg fogom mondani — utána jártam, hogy kinek az érdekében történt mindez ? És kisült — s ezt már én mondom —, hogy ez a bizottsági tag ur mai napig sem volt képes kifürkészni, kik voltak a liszt-liferánsok ? Talán a belügyminister ur szerencsésebb lesz, (Derültség balfelöl.) próbálja megtudni; és azután majd mondja meg nekünk, mert természetes dolog, t. képviselőház, hogy azt a tisztviselőt is meg kell büntetni, ha bűnös, de csirpán bűnbakokat keresni mások leplezésére, talán nem volna helyén való. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Már most beszélnem kellene még az omnibusz-üzemről. A t. államtitkár ur azonban tudja, hogyan áll ez az üzlet, erre tehát most nem is térek ki bővebben. Itt van azonban a Pesti Naplónak egy másik száma, amelyben meg van irva egy titokzatos illumináczió, ami 600.000 K-ba kerül. Meg van irva fényes nappal, a legdühösebb czenzura idejében, amikor tehát, ha valami napvilágot lát, bizonyos czenzurált