Képviselőházi napló, 1910. XXVI. kötet • 1914. julius 22–1915. május 6.

Ülésnapok - 1910-565

244 565. országos ülés I91í november 30-án, hétfőn. nem tartom azt jogosulínak, hogy egy ilyen specziális, ad hoc adó alól kivétessenek s az adómentességnek ódiumát viseljék. A IV. osztályú adó alá esőknél már az igen t. pénzügyminister ur szives volt ezt a kivételt elenyésztetni s azokra vonatkozólag, akiknek 20.000 korona fizetésük van, akár köztisztviselők, akár magánalkalmazottak, az előadó ur javaslata szerint az adómentességet nem kívánja fentartani. Épen olyan jogosnak tartom azon közbenső álláspontot, hogy azok, akiknek fizetése nem 20.000 korona, amennyiben egyéb jövedelmük hozzájárultával jönnek bele az adózók sorába, csupán a külön jövedelmük és nem a 20.000 koronánál kisebb fizetésük után kerüljenek megadóztatás alá. Azt az érvet, hogy a tőkekamat- és járadékadó leszállítása helyeztetett kilátásba annak idején a AVeker le-féle törvények szerint, szintén azért nem tartom helytállónak, mert, ismétlem, minden réteg számára megmaradtak a régi törvények, tehát a bankok, pénzintézetek, részvénytársaságok számára is; mindannyian az adóbeli status quo alapján vagyunk, mindannyian kapunk egy uj adót, s igy tartom privilégium odiosumnak, ha ez alól egy tőkeerős réteg kivétetik. Ezek a bankok, részvénytársaságok vagy képesek egy olyan mérleget felállítani, amely nem végződik nyereséggel, vagy olyat állítanak fel, amely nyereséget mutat fel; aszerint, amilyen a jövedelmük, — hiszen a jövedelmi adótörvényben amúgy is nagy levonások engedtetnek meg — aszerint adóznának. A törvénynek ezt a rendelkezését tehát határozottan helytelenítenem kell. Ellenben a legnagyobb megnyugvással fogadom mindazokat, amiket szives volt az igen t. pénzügyminister ur az aggályok eloszlatására konczedálni és amik az előadó ur beszédében már kifejezésre jutottak, különösen azt, hogy a 4. §-nál méltóztatik azt a rendelkezést felvétetni, hogy azok, akik hadsegélyző czélokra igazoltan adakoztak, a jövedelmi adónál, amikor felállítják a mérlegüket, — amennyiben ebbe belemenni hajlandók — ezt az összeget jövedelmükből levonásba helyezhessék. Mert parifikálni azokat, akik kötelezettségüknek eleget tettek, azokat, akik önként adakoztak, azokkal, akik nem adakoztak semmit, helytelen dolog volna. Hiszen a törvényjavaslatnak épen az a tendencziája, hogy a homályból előrántsa azokat, akik eddig az önkéntes nem adózásba belebújva, nagyon jól érezték magukat. Igen lényegesnek tartom továbbá a javaslatnak azon rendelkezését, mely eloszlatja azt az aggodalmat, amely az 5. §. eddigi szövegezésében mutatkozott. Az 5. §. t. i. az 1909. évi X. t.-cz. 18. §-át eltörli és annak helyébe olyan rendelkezést vesz fel, hogy a harmadik osztályú adó alá eső foglalkozások kizárólag a jövedelmi adóról szóló törvény rendelkezései alapján fognak megadóztatni. A Wekerle-féle adótörvénynek 18. §-a t. i. azt a rendelkezést foglalta magában, hogy aki kereseti adó alá esik és meg lett adóztatva, annak a keresménye többé azon czimlet alatt ujabb kutatás tárgyává nem tehető, mint keresménye gyanánt szereplő jövedelme, ha ugyanazon adókivető bizottság állapította meg a kereseti adót és állapítja meg a jövedelmi adót, ehhez csak egyéb jövedelmek jöhetnek. Már most ez az eltörlése a szakasznak azt az aggodalmat keltette, mintha az úgynevezett felbecsülés alá eső jövedelmeket, amelyek számszerint nehezen állapithatók meg — mert van ember, aki alig képes mérleget készíteni arról, hogy tulajdonképen mi a tiszta jövedelme, — mintha ezeket számszerint tartoznának bevallani, minthogy eltöröltetett a 18. § és mintha ezzel egyúttal eltöröltetett az 1909 : X. t.-cz. 26. §-a, amely kimondja azt, hogy ha oly jövedelemről van szó. amelynek összegét csak becsléssel lehet megállapítani és általában az általános kereseti adó alá eső jövedelemnél elegendő, ha az adózó vallomásában a jövedelem számszerű megjelölése helyett csupán azon adatokat közli, amelyekre az adóalap megállapításához szükség van. Azért szegezem le ezeket nyilvánosan és azért emelem ki az újításnak fontosságát, hogy megnyugtassam a nyugtalankodókat és aggodalmaskodókat, akik azt hiszik, hogy ennél a becslés alá eső jövedelemnél is ők nem tettek eleget bevallási kötelezettségüknek, ha először is az adóforrást jelölik meg és másodszor azokat az adatokat, amelyek szükségesek az ő adójuk megállapításához, tehát lakbért, üzletbért, alkalmazottak számát, felhasznált tőke, tőkéjük mennyiségét, hanem hogy ők számszerint is tartoznak összeget bemondani. Ezek az aggodalmak azáltal, hogy a 26. §. hatályában fentartatik, tulajdonkép el vannak oszlatva. Kívántam volna ez aggodalmak eloszlatását másképen is. Minthogy azonban a pénzügyminister ur ezt technikai szempontból keresztülvihetetlennek tartotta, ebben is megnyugszom, ezt is elegendőnek tartom, hogy a kétség erre nézve el legyen oszlatva. Ami már most a 14. §-t illeti, itt is csak nagy örömmel fogadhatom azt a módosítást, amely a kormánynak felhatalmazást ad, hogy a városoknak ne csak segélyt adjon a jövőben, de segélyt előlegezzen is. Mert hiszen ha a városok előleget nem kapnak, akkor tulajdonképen az intézkedés rájuk nézve gyakorlatilag semmiféle jelentőséggel nem bir, mert a városoknak jelenleg van szükségük alátámasztásra és segítségre és nem a jövendőbem Ezt a javaslatot különben is olyannak kell tekintenem, amely, mint már hangsúlyoztam, tisztán ad hoc természetű. Véglegesnek, olyannak, amelyet egy tollvonással meg lehet hosszabbítani vagy ki lehet terjeszteni az adózók más kategóriájára, azért nem tekinthetem, mert vég-