Képviselőházi napló, 1910. XXVI. kötet • 1914. julius 22–1915. május 6.

Ülésnapok - 1910-565

242 565. országos ülés 19U Azonban ha mégis a többség ettől eltérő álláspontot foglalna el, szükségesnek látom, hogy magának a javaslatnak egyes intézkedéseivel szemben is kifejezzem felfogásomat. És itt megelégedéssel állapítom meg azt, hogy az előadó urnak bevezető beszéde szerint ez a javaslat lényeges változáson ment keresztül, amely annak az értékét nagyrészben emelni fogja. Örömmel állapitom meg azt is, hogy ez eredménye annak a felvilágosításnak és annak az akcziónak, amely épen erről az oldalról indult ki és amelyet a kormány, mint látjuk, honorált is. A legnagyobb aggályok, melyek e javaslattal szemben megnyilvánultak, négy pontban nyertek kifejezést. Az egyik e javaslat 2. §-ában foglalt azon intézkedésre vonatkozik, amelylyel a részvénytársaságok ezen adó fizetése alól felmentetnek. Itt teljesen magamévá teszem azt a felfogást, amelyet Csermák t. képviselőtársam előbb kifejtett, azonban vagyok bátor ehhez még egy megjegyzést fűzni. (Halljuk! Halljuk!) O nagyon helyesen mutatott rá azon lehetőségre és valószínűségre, hogy ez a törvényjavaslat, ha törvényerőre fog emelkedni, évről-évre automaticze meg fog hosszabbittatni. Ebben a törvényben van lefektetve a részvénytársaságok adómentessége. Ha áll ezen mentesség indoka most pillanatnyilag a mai gazdasági helyzet mellett, akkor nem fog az megállni a jövőben. Ha ma a részvénytársaságok a szekrényeikben lévő értékeik veszteségei czimén nincsenek abban a helyzetben, hogy jövedelmi adót fizessenek, ugy nem fognak fizetni akkor sem, amikor azok az értékpapírok már elérték azt a valőrt, amelylyel birtak, amikor megszerezték. Ezt méltóztassék meggondolni, mert ha ezen elv igy be lesz véve, nem lesz többé mód kivenni innét ezt az intézkedést, bár javulni fog gazdasági helyzetünk. A másik lényeges aggály a vallomási kényszer tekintetében állott fenn, bizonyos homály és bizonytalanság, amelyről azonban örömmel állapítom meg, hogy az előadó ur által tett módosítás folytán teljesen^tisztázva van, a jövőre nézve is teljesen megszűnik és e tekintetben a vívmányt épen a nagyközönség megnyugtatása szempontjából nagyon lényegesnek ismerem el. További aggály volt a vallomási kényszer- ' nél a bírságok nagysága. Ezzel szemben ugyancsak megtörtént az a kiegyenlítés azáltal, hogy visszaállíttatott az eredeti törvényben kontemplált egy 1—4 %-os birság és a novellának 5—10—25 °/o-ig terjedő birsága törölve lett. Az utolsó lényeges kifogás, amely e javaslattal szemben elhangzott, vonatkozott a fix fizetéseknek ezen adó alól való mentességére. Ha itt bele is lehetett volna nyugodni abba, hogy az állami és a községi tisztviselők ezen adó alól abban az értelemben mentesítessenek, hogy az ő egyéb vagyonuk jövedelme hozzá ne számíttassák az ő fix fizetésükhöz, egyáltalában nem lehenovember 30-án, hétfőn. tett volna beletörődni abba a gondolatba, hogy a pénzintézeteknek és egyéb magánvállalatoknak busás jövedelemmel és fizetéssel ellátott hivatalnokai és igazgatói ezen adó alól mentesüljenek. Ennek semmiféle morális és gazdasági motívuma nem volt. Ennek következtében nagy örömmel üdvözlöm ezt a módosítást is. A javaslat 14. §-a megállapítja, hogy mire lesznek fordítandók azok az összegek, amelyeket a minister ur ezen hadisegélyek czimén be fog szedetni, s azt mondja, hogy ezek részben a hadi segélyezéssel foglalkozó bizottságok részére fognak kiadatni, részint pedig a városok részére, a maguk segélyakcziójának támogatása czéljából. Itt szívesen láttam volna, ha már most bele lehetett volna venni a törvénybe azt a százalékot is, amely az igy befolyó összegekből a városokra fog jutni. Ha azonban ennek bármiféle technikai akadálya volna, akkor csupán azt a kérelmet tolmácsolom a mélyen t. kormánynál és a pénzügyminister urnái, hogy a majdani felosztás alkalmával különösen is viseljék gondját a székesfőváros érdekeinek, (Iga.?! Ugy van!) mert le kell szögeznem itt az ország házában azt a tényt, hogy ezekben a nehéz időkben a székesfőváros törvényhatósága volt az, amely igazán minden tekintetben a helyzet magaslatán állott, és amely kötelességeit oly mértékben teljesitette és teljesiti, hogy azzal példakép áll az ország előtt. Polónyi Géza: Ohó! Springer Ferencz: Ez a törvényhatóság lenne tehát elsősorban az, amely a megfelelő segélyben részesítendő volna, s annak reményében, hogy ez meg is fog történni, hívom fel erre a körülményre a minister ur figyelmét. (Helyeslés.) Elnök: Ki a következő szónok ? Hoványi Géza jegyző: Vázsonyi Vilmos! Vázsonyi Vilmos: T. ház! Az elhangzottak után igazán egész rövidre foghatom mondanivalóimat. Akik kifogásokat emeltünk ezen javaslat ellen, egyáltalán nem vagyunk a »nem adózunk« állásj^ontján. Sőt, ma már ki kell jelentenem, hogy bármiképen végződjék is ez a háború, még ha a legjobb eredménynyel végződik is, kétségtelen, hogy a nemzetnek nagy áldozatkészségére kell appellálni és kétségtelen, hogy már előre meg kell a lelkekben gyökereztetni azt a tudatot, hogy az ország jövedelmi forrásainak szaporítására, közvetve tehát a terhek emelésére lesz szükség. Én tehát nem ahhoz a hangulathoz kívánok hozzájárulni, amely a terhek viselése elől el akar bújni; ellenkezőleg már most, amikor erről a csekély javaslatról van szó, — hangsúlyozom, csekély javaslatról — kiemeljük, hogy még sokkal nagyobb áldozatokra lesz szükség. De épen azért, mert a jövőben nagy áldozatokra lesz szükség, és mert kétségtelen,