Képviselőházi napló, 1910. XXVI. kötet • 1914. julius 22–1915. május 6.

Ülésnapok - 1910-565

•565. országos ütés 191í november 30-án, hétfőn. 241 öemet hozzunk be. Méltóztatnak emlékezni, hogy néhány évvel ezelőtt bizonyos társadalmi akczió indult meg ezen törvényeknek küszöbön volt életbeléptetése ellen és ekkor a kormány, mérlegelve azt a gazdasági depressziót, amely akkor az országban huzamosabb időn keresztül volt, a törvény életbeléptetését elhalasztotta. Kérdezem, mélyen t. képviselőház, hogy ha az akkori gazdasági depresszió elegendő ok volt arra, hogy azt a törvényjavaslatot életbe ne léptessük, logikus-e, hogy ma, hadi állapotban, amikor gazdaságunk sokkal nagyobb válsággal küzd, r

ilyen adó létesitését proponáljuk ? Én a magam részéről kénytelen vagyok rámutatni arra, hogy a kormány ebben a kérdésben nem jár el azzal a teljes előzékenységgel és nyíltsággal, amelyet ebben a kérdésben követnie kellene, mert rám ez a javaslat és annak minden tendencziája azt a benyomást tette, hogy itt egy nagy humánus czéllal, amelynek eszméje benne le van fektetve, összeköttetik egy igazán alárendelt taktikai czél, ezeknek a törvényeknek fokozatos életbeléptetése. Erre használtatik fel ez a nehéz helyzet. amikor mi ellenzékiek épen a fenforgó viszonyoknál fogva nem is lehetünk abban a helyzetben, hogy a kritikát oly mértékben és arányban gyakoroljuk a javaslattal szemben, amint azt normális körülmények között mindenesetre megtennők. Másik kérdésem az, hogy ha ez az elvi aggályom elesnék és a kormány minden körülmények között ragaszkodnék ahhoz, hogy ezt az akcziót, amelyet a törvényjavaslattal megindít, végre is hajtsa, a kínálkozó adók közül melyik az, amely ezt a ezélt a legjobban és leghatásosabban szolgálhatná. Erre többféle adó kínálkoznék. Felvettetett különösen a vagyoni adó és a jövedelmi adó kérdése, de másrészről a házadó kérdése is. A vagyoni adó tekintetében épen a mélyen tisztelt előadó ur a fővárosi segítő-bizottság közgazdasági osztályában vetette fel abbeli aggályát, hogy ez ezidőszerint azért sem léptethető életbe, mert a jövedelmi adó mindenütt megelőzte a vagyoni adót, másrészről a vagyoni kataszter összeállítása körül a technikai akadályok olyanok, hogy két éren belül szó sem lehetne arról, hogy az adó kivetéséhez hozzáfoghassunk. És most — csodálatos dolog — ugyanezt a kifogást állította fel a jövedelmi adóval szemben Exner Kornél közigazgatási bíró. Tehát két szakember áll itt egymással szemben, akiknek hozzáértése, tudása minden kétségen felül van. Mindkét adóra ugyanazt mondják, mindkét adóra megállapítják, hogy életbeléptetésük az adott viszonyok között nem tanácsos és nem helyes. A harmadik adó is egy uj acló volna. Miután a dolog természete szerint, már elvi álláspontból kifolyólag is, minden uj adónak ellensége vagyok, ennek következtében én a magam részéről sem az egyiket, sem a másikat nem válaszKÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XXVI. KÖTET. tanára. De mély sajnálattal állapítom meg azt hogy a kormány épen a nagyközönség szemében a legnópszerütlenebbet választotta, mert épen a jövedelmi adó az, amely a közönségnél a legnagyobb bizalmatlanságot keltette és pedig a kereseti adóval való szoros kapcsolatánál fogva. Pedig én azt hiszem, hogy kínálkozott volna erre egy jobb, helyesebb, pénzügyileg is eredményesebb megoldás. És ez az lett volna, ha az egyenes állami adókat bizonyos százalékkal megterheljük. Itt kiindulhattunk volna abból, hogy bizonyos és pedig 100 K-ig terjedő adótételeket adómentessé teszünk és azontúl pedig, mondjuk, 10%-kal kezdve bizonyos progressziót állapítunk meg. Miért helyezek én erre súlyt ? Súlyt helyezek erre abból a szempontból, mert a kormány javaslata szerint összesen 15 millió korona az az összeg, amely a segélyakezió czéljaira ezen javaslat törvényerőre emelkedése esetében rendelkezésére fog állani. Azonban kérdezem : olyan összeg-e ez, amelylyel az adott körülmények között jelentkező szükségletét ennek az országnak ki fogjuk tudni elégíteni. Tamás vagyok benne. A háború kezdete óta lefolyt pár hónap tapasztalata máris arra tanított meg minket, hogy rendkívül nagy szükségletekkel fogunk szemben állani, amelyek kielégítésére ez az összeg nem lesz elégséges. Se méltóztassék elfeledni, hogy eddig is ennél sokkal nagyobb összeg fordíttatott Magyarországon jótékony czélokra és ne méltóztassék elfeledni azt se, hogy eddig még a munkaalkalmak és lehetőségek is megvoltak. A tulajdonképeni nyomor, a tujajdonkéj^eni baj most, a szigorú tél beálltával, a munkaalkalmak megszűnésével fog bekövetkezni. És mindezenfelül nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy itt nemcsak a mindennapi szegénység és nyomor teremtette helyzeteken kell majd segítenünk, hanem méltóztassék az ellenség által okozott nagy károkra is gondolni, vagy nem annyira a károkra, mint a hajlék, kereset, föld és lakás nélkül maradt emberek istápolására, ami pedig nagy összegeket fog kitenni. Ha — amint én emlékszem — az egyenes állami adók 400 milliónyi összegét vesszük alapul, ennél a 15 millió korona összegnél sokkal nagyobb jövedelem állhatott volna a kormány rendelkezésére azon czólok szolgálatára, amelyeket javaslatában szem előtt tartott. Bár nem tudom, hogy a mi felszólalásunknak milyen irányban lesz eredménye, én a magam részéről nagyon kérem a mélyen t. pénzügyminister urat, hogy tegye megfontolás tárgyává az itt elhangzottakat. Mi szívesen támogatjuk őt nemcsak most, hanem a jövőben is abban, hogy mindazok az ideák és elvek, amelyek a javaslatban le vannak fektetve, érvényre jussanak. Bennünk e részben munkatársakra fog találni. Találja a megoldást más utón és ne erőltesse ezen javaslatok törvényre emelését. 31