Képviselőházi napló, 1910. XXVI. kötet • 1914. julius 22–1915. május 6.

Ülésnapok - 1910-565

224 565. országos ülés 191b november 30-án, hétfőn. fognak többé olyan nagy arányokban mutatkozni. (Halljuk! Halljuk! balfelöl.) így például megtörténik az, hogy egyes községekben a kiosztott segélyekből levonják a pótadót és egyéb közszolgáltatásokat. Hát ez ellenkezik az egész segélyezés természetével. Ha a ministerium ebben a tekintetben vizsgálatot rendelne el, ugy meggyőződnék róla, hogy a köz­ségek százaiban személyenként öt korona pótadót vonnak le ezekből a legutolsó fillérekből és kraj­ezárokból is. Meg vagyok győződve arról, hogy a kormány intencziójának egyáltalán nem felel meg ez az eljárás és azért sürgősen gondoskodni kell arról, hogy ez sehol meg ne történhessék. A segélyezett szegény asszonyoktól, akik minden kereset nélkül vannak, nagy szigorúság­gal hajtják be a jövedelmi adót, holott semmi jövedelmük sincs. Nagy anomália nyilvánul meg azokban az esetekben is, amelyek az odakünn, a vidéken levő közegeknek arra való teljes kép­telenségét bizonyitják, hogy ezen nehéz időkben a legszükségesebbekről gondoskodjanak. (Mozgás balfelöl.) Elnök: Csendet kérek! Huszár Károly (sárvári): Nagyon sok ilyen panasz van, azonban én csak felemlítem ezt, mert magasabb szempontokból nem akarok a részletekbe bocsátkozni, bár megyénként szortí­roztam azokat az adatokat, amelyekből kitűnik, hogy számos embert utasítanak a községi és körjegyzők a főszolgabírókhoz, ezeket a főszolga­birák visszaküldik a jegyzőkhöz és a vége az, hogy egyszerűen segély nélkül maradnak egyes családok. Vannak községek — kívánatra szolgálhatok a nevekkel, — ahol kiutalják ugyan a segélye­ket, azonban soha az illetők meg nem kapják az egész kiutalt segélyösszeget. Bizonyos nehézkesség mutatkozik, hogy ugy fejezzem ki magamat, de egyúttal bizonyos köny­nyelmüség is jelentkezik abban, hogy nem része­sitik kellő figyelemben a segélyezéseknél külö­nösen azokat az asszonyokat, akik vagy várandós állapotban vannak vagy szoptatósak. Számos esetet tudok, midőn rideg szivtelenséggel utasí­tották el az illetőket azzal, hogy » menjen szop­tatós dajkának, és akkor lesz keresete«. Már­pedig épen az ilyen háborús időben azokkal a nőkkel szemben, akik a nemzet jövendőjének fentartása érdekében nagy egyéni áldozatot hoznak, legnagyobb szeretettel, a legnagyobb figyelemmel kellene eljárni. Előfordul, hogy egyes községekben a jegyző nem utalja ki a segélyeket azért, mert azt mondja, »nem adok még segélyt, hiszen van még egy tehened, van még két disznód, majd ha nem lesz, gyere segélyért«. Ez teljesen félszeg felfogása a segélyezési akczió rendeltetésének. Nagyon sok a panasz a tekintetben is, hogy ugyanazon községben egyenlő vagyoni viszonyok mellett, egyenlő számú gyermekek mellett a segélyezés mérve nem állapittatik meg egyformán. Pl. egy kezeim között levő levél tanúsága szerint Zala vármegyében két héttagú család közül, amelyeknek ugyanazonosak az anyagi viszonyai, az egyik 2 K 40 f-t, a másik 6 K segélyt kap. Mindezek nagy keserűséget és nagy ano­máliákat szülnek, amelyek, ha általában igy fognak fenmaradni továbbra is, olyan erkölcsi károkat okozhatnak, amelyektől meg kell men­tenünk népünket, amelyektől meg kell óvni a közhangulatot és a közvéleményt, amelynek ébrentartása nagyon is szükséges ahhoz, hogy harczaink diadalmasak lehessenek. Igen nagy baj volt és ebből származott a legtöbb keserűség és huzavona a közigazgatási közegek és a segélyre szorultak között, hogy az első rendeletben nem volt világosan megállapítva, hogy hány hold szántó és mekkora terjedelmű szőlő az, amely után a segély még követelhető. Igen nagy hasznára volna a közigazgatásnak, ha a nép nagy tömegeit olyan közelről érdeklő dologtól nem sajnálnák azt a nyomdafestéket és ezeket a tudnivalókat részint röpiratokban, részint plakátok formájában annyiszor és olyan mértékben tennék közhírré, amely szükséges annak megakadályozására, hogy a nép tudatlan­sága folytán ott is keressen, ahol nincs keresni­valója, s viszont másutt azt sem kapja meg, amihez jussa van. A kultúrának minden eszközét fel kell használni ennek érdekében és ha nem lehet népgyüléseket tartani, ám ne méltóztassék a kultuszmínisteriumban vagy földmivelésügyi mi­nisteriumban visszariadni attól, hogy a felvilá­gosító röjnratoknak minél nagyobb tömegét dobják ebben a kérdésben és hasonló kérdések­ben a nép közé. Igen nagy panasza a népnek az is, hogy a lakásokat, ezeket az egyszerű, jwimitiv falusi lakásokat is jövedelmi forrásoknak tekintik a segély kiosztásánál. Mindenki tudja, hogy annak a szegény népnek abból a lakásból, mekyben maga lakik, semmiféle jövedelme sincs, ezen a cziinen tehát leszámításokat eszközölni a segélyre való jogosultság megállajoitásánál, egyáltalán nem lehet. • Előfordulnak azután az ilyen háborús idők­ben humoros esetek is. Pl. megtagadják a se­gélyt valakitől azon a czimen, mert »hiszen hadbavonult fia eddig is el szokta inni a ke­resményét*, (Derültség.) vagy előfordul, hogy abban a perezben, midőn az illető községben közhírré vált, hogy a hadbavonult megsebesült, rögtön beszüntetik hozzátartozóinak segélyét, holott talán épen akkor van arra legnagyobb szükség. Befejezem azokat, amiket fel akartam hozni, de megemlítem még, hogy a legnagyobb hibát abban látom és ezt előttem szólt t. képviselő­társam is elmondta, hogy egyes egyénekre van

Next

/
Thumbnails
Contents