Képviselőházi napló, 1910. XXV. kötet • 1914. junius 24–julius 21.

Ülésnapok - 1910-551

92 551. országos ülés 19íí július 8-án, szerdán. méltóztatnak jelenségekkel találkozni az ottani törvényszék területén, hogy ott a bírósági eljárást a felek lehetőleg mellőzik, de nem mindenütt van Máramarossziget és a máramarosszigeti törvényszék területe, ahol nem a híróság iránt való bizalmatlanságból mellőzik a bíróság igényhevételét a honpolgárok, hanem külön faji álláspontból. Ne méltóztassanak felekezeti elfogultsággal vádolni, de érdekes jelenség, hogy itt látjuk a polgárok közt azt a nizust, amelyre a pénzügyminister ur czéloz, hogy maguk közt intézik el a dolgot, nekik egész külön bíróságuk van. Boldogult Szilágyi Dezső igazságügyministersége alatt meg is nézte. Egész rendszeresített bíróságot talált; ahol volt elnök, jegyző, biró, ahol a máramarosszigeti honpolgárok maguk hozták meg az ítéletet és abba bele is nyugodtak. De talán, elmondhatom, hála Istennek, még nem Máramarossziget egész Magyarország; kénytelenek a polgárok a bíróság segítségét igénybe venni, már csak azért, hogy a követelés behajtásához hozzájussanak. (Mozgás.) Azt mondja ugyancsak a 36. lapon az indokolás, hogy a perlekedési kedvet fogja gátolni, a minister ur szavai szerint: szükséges az illetékek mérsékelt emelése már azért is, mert a perlekedési kedv ezáltal némileg apadni fog. Lehet, hogy apad, de nem a perlekedési kedv, hanem a perlekedési lehetőség. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ez pedig nagy különbség. Nagy különbség szocziális szempontból; mert az, hogy volna kedvem és szükségem perelni, de nem tudok, ez oly ellentét, amelynek óriási társadalmi jelentősége van. Itt méltóztassék a szocziális vonatkozásait és következményeit e javaslatnak belátni. Nem a perlekedési kedv mérsékeltetik itt, hanem egyenesen kizáratik a perlekedésnek, a jogkeresésnek a lehetősége. Azt mondja a pénzügyminister ur, hogy az alaptalan, könyelmü perlekedés megszüntetése közgazdaságunknak is nagy előnyére válik. Ezzel teljesen egyetértek, mert ott, ahol kevés a per. felfogásom szerint is kevés a nyomorúság és szükség. Mert hol van a legtöbb per ? Ott, ahol az emberek nem hogy nem akarnak, de nem tudnak fizetni. Mert hiszen elvből senki sem alperes, senki sem születik alperesnek. Ott csak a lehetőség és a szükségszerűség adatik meg és, fájdalom, áll az, hogy, igenis, ahol kevés per van, ott magasabb a közgazdasági fejlettség is, magasabb az emberek igazságérzete is, de magasabb a teljesítési képesség is. Ezt azonban nem a felemelt illeték fogja előidézni, ezt helyes szocziális törvények érhetik csak el, nem pedig a perlekedés és igazságkeresés egyenes megakadályozása. Méltóztassék csak elgondolni: ha egy szegény embernek behajtani való követelése van és mint rendesen, nincs elég készpénze, hogy előleget adjon az ügyvédnek, mert hisz a legtöbb helyen ügyvédet kell igénybe venni, daczára annak, hogy az 1911. évi perrendtartás az ügyvédi kényszert meglehetősen megszorította, akkor neki lehetetlenné van téve, hogy elnyerhesse az igazságát. Méltóztassék csak elgondolni, hogy micsoda óriási szocziális kihatása van ennek! De per ezután is lesz, mert lennie kell, azonban nem lehet ezután makacsságra ugy spekulálni, mint tették az eddigi javaslatok. Mert amint említeni volt szerencsém, az 1911. évi perrendtartás az ügyvédi kényszert most már a lehető legkisebb mértékre korlátozta. Per pedig lesz azért, mert nem ügyvédek fognak megjelenni 2500 koronás perekben sem, hanem megjelenik maga a fél. Elvégre,^ minek költsön ügyvédre, ha nem költhet, mert hiszen ha egy pert meg akar indítani, ki kell vennie egy takarékpénztári könyvet, ha ugyan van neki. Tehát a polgárok perelni fognak, ele nem fognak fizetni, vagy legalább nem fognak bélyegezni és nem fogja elérni a minister ur azt a czélját, amit a törvénynek törvényerőre emelkedésétől vár. Hogy a mulasztási ítéleteknél maradjunk, egy igen érdekes jelenséggel találkozunk, amit már előbb is kifejtettek, de amit nem győzök én is hangsúlyozni, t. i. ezen javaslat büntető intézkedéseit. így például a 2. §-han felemelt jegyzőkönyvi illetékekkel állunk szemben, amelyek meg fogják gátolni, mint a pénzügyministeri indokolás is mondja, a pereknek huzását-halogatását. De ez az intézkedés túllő a czélon, sőt egyenesen igazságtalan is. Mert mit csináljon ügyvéd? A tárgyalásokon meg kell jelennie, de sohasem tudja, mikor kerül rá a sor. Ha méltóztattak egy ilyen járásbirósági vagy felehbezési bírósági tárgyalást megnézni, a 9 órára kitűzött tárgyalások legtöbb esetben csak 11—12 órakor tartatnak meg. Most az uj perrendtartás folytán, hol a szóbeliség és közvetlenség érvényesül a magasabb értékű perekben is, a helyzet még rosszabbá válik, mert hiszen személyzetszaporitásról alig van szó, a pénzügyminister nem gondoskodott, még kevésbbé az igazságügyminister ur az igazságszolgáltatásnak ilyen irányú kielégítéséről és így bekövetkezik az az állapot, hogy az ügyvéd akarva-akaratlan kénytelen elhalasztani azt a pert, még pedig nem a maga hibájából, hanem egyenesen a kényszerítő helyzetnél, a kellő bírósági személyzeti hiánynál fogva. Már most mit csinál a 2. §. ? Azt a teljesen ártatlan fiskálist megbünteti azért a halasztásért, melyet ő maga sem szívesen vesz igénybe, de rá van kényszerítve. Hiszen elvégre nehéz viszonyok között nem lehet arra számítani, hogy ügyvéd egyetlen tárgyalásból megélhessen, pláne, ha neki ilyen nagy bélyegilletéket kell majd lefizetnie. De nemcsak a halasztást bünteti a 2. §., hanem az elnapolást is, az elnapolást pedig nem az ügyvédek és felek csinálják; az egy birói ténykedés, mely kivül áll a feleknek rendelkezési jogkörén. Tehát magát a birói ténykedést