Képviselőházi napló, 1910. XXV. kötet • 1914. junius 24–julius 21.

Ülésnapok - 1910-551

Í4 július 8-án, szerdán. 93 551. országos ülés 19 is a feleknek kell megfizetni, a bírói ténykedést is büntetéskép fogják a felek nyakába varrni? Ilyen intézkedések nemcsak nem méltányosak, hanem egyenesen igazságtalanok. Ezek fogják szülni, amint remélem is, bogy ezen javaslat a gyakorlat folytán előbb-utóbb tarthatatlanná válik. Ez a javaslat, mint emiitettem, nem az igazságügy, hanem a financziális ügyek érdekében készült, amit elvégre nem is vehetek rossz néven attól a ministertől, akinek kötelessége a financziális érdekeket megvédeni. De itt van a javaslat 39. oldala, ahol a t. minister ur azt mondja az indokolásban, hogy a felemelt illeték a perek halasztgatásának meggátlására is fog szolgálni, mondván, hogy (olvassa): »a szakasz első pontja alatt felsorolt beadványok magasabb illetékkel való megterhelése főleg igazságszolgáltatási érdekekre van alapítva.* Már kifejtettem, hogy mennyire nem igazságszolgáltatási érdek ez, hiszen teljesen kivül áll a felek rendelkezési körén. Azt mondja továbbá az indokolásban, hogy (olvassa) : »a perrendtartással szabályozott eljárás során az ok nélkül való halasztásoknak kivan gátat vetni«; igy mondja a pénzügyminister ur, aki pápább akar lenni a pápánál, igazságügyministerebb akar lenni az igazságügyministernél, mert ugy látszik, ő óvja meg az igazságszolgáltatás érdekeit ebben a javaslatban s indokolásában. Azt mondja továbbá az indokolás, hogy (olvassa): »a perek elhúzódásának kivan ez a rendelkezés némileg gátat vetni.« Ez a beadványi illetékre szól. Később ezt mondja (olvassa) : »ugyanezen czélt kívánja szolgálni a szakasz 2. pontja alatt foglalt rendelkezés is«. A 2. §. azonban uj hadisarczokat is állapit meg, még pedig szintén a felek akarata és befolyása nélkül, anélkül hogy ezt a hadisarczot a felek bármikép elkerülhetnék, anélkül tehát, hogy az igazságszolgáltatás érdekében történnék az intézkedés. Kimondja ugyanis a 2. §. negyedik pontja, hogy idesorolja (olvassa) : »az olyan kérelmeket, amelyeknek elintézéséhez hirdetmény kibocsátása szükséges, e kérelmek után járó illeték azonban 2 K-nál kevesebb nem lehet«. E szakasz rendelkezése folytán azonban lehet az illeték 52 K is, mert hiszen a 26 K-ás beadványi bélyegilleték kétszeresét veszi, ami 52 K. Ez a hirdetménykibocsátás, amely eddig is megvolt minden nagyobb teher nélkül, ujabb hadisarcz lesz az igazságszolgáltatás keretében. Hogy mennyiben igazságszolgáltatási érdek ez, azt a t. pénzügyminister ur elbírálása alá bocsátom. A hirdetménykibocsátást ismerjük az árveréseknél, az örökösödési eljárásnál, ismerjük minden olyan esetben, ahol távollevőkről, ismeretlen alperesekről van szó. Nem beszélek arról, hogy az árveréseknél különben is milyen nagy illetékeket kapott a kincstár, akár ingó, akár ingatlan árverésekről van szó, — az ingóknál minimálisra korlátozták a hirdetményeket — nem beszélek arról, hogy milyen mindenféle czimen vasalt már be a kincstár illetékeket, nem beszélek arról sem, hogy örökösödésnél örökösödési illeték czimén hogyan terheli meg a boldog és nevető örökösöket, — bár őszintén megvallva, ezt nem is tartom nagyon méltánytalannak, hisz reám, fájdalom, semmiféle örökösödés nem néz — de sokkal méltánytalanabb az, hogy olyan esetekben is megadóztatják a hirdetménykibocsátást, amikor ez tisztán a felperesek érdeke ellen történik, midőn t. i. nem találják meg az alperesek egy részét. Hát nem elég szerencsétlenség ez nekik, hogy meghosszabbodik az eljárás, hogy külön hirdetménykibocsátással teszik hosszabbá a birósági eljárást ? Most még ezt külön meg kell adóztatni, meg kell őket büntetni azért, mert a felperes véletlenül abban a kiváló szerencsében részesült, hogy alpereseinek egy részét nem is találja? Ezt sem méltányosnak, sem igazságosnak nem tartom, annál kevésbbé, mert oly horribilis illetéket vetnek ki rá, 56 K-át, ami az eddigi gyakorlatnak semmiképen nem felel meg, sőt attól igen távol áll. Emiitettem az előbb annak a franczia képviselőnek kijelentését az aranyat tojó tyúkról. Ez megáll a mi viszonyaink között is; mi igenis az aranyat tojó tyúkot akarjuk megenni, anélkül, hogy ennek következményét látnók; mi az adófizető polgárokat akarjuk egyenesen tönkre tenni. Hogy az árveréseknél, a hirdetmény kibocsátásnál maradjak, méltóztassék csak azt tekintetbe venni, hogy egy árverésnél, mig odajut a hitelező és az adós, hogy pl. az ingatlan árverési stádiumba jusson a perrend folyamán, mennyiféle illetéket kell addig leróni mindenféle czimen, hogy árverésről és később sorrendi tárgyalásról is legyen szó. Hiszen méltóztatnak tudni, ha pl. egy árverés alkalmával a sorrendet a bíróság a sorrendi tárgyaláson megállapítja, mennyi mindent megeszik a fiskus! Számítani kell az el nem évült illetékeket, amelyek bármily czimen terhelik az ingatlant, azután számításba kell venni a három évi el nem évült adókat s ehhez jön azután a horribilisán felemelt perköltségeknek s illetékeknek összege is, ugy hogy elmondhatom, hogy ez nemcsak a polgári társadalomnak, hanem a földbirtokosoknak is egyenesen az exisztencziájára tör. Van még egy nagyon méltánytalan rendelkezése ennek a törvényjavaslatnak, amit tegnap Springer Ferencz barátom is hangoztatott, én azonban más szempontból kívánom megbírálni. (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Az 1894: XXVI. t.-cz. 27. §-a tekintettel volt arra, hogy Magyarország mégis agrárállam és tekintettel volt az agrár érdekekre. Ez a paragrafus — amint azt már előttem is hangsúlyozták — kimondja, hogy bizonyos egyezségekben foglalt bélyegilletékek milyen mértékben