Képviselőházi napló, 1910. XXV. kötet • 1914. junius 24–julius 21.

Ülésnapok - 1910-551

551. országos ülés 191k Julius 8-án, szerdán 9] az ügyvédeknek és maguknak a feleknek kell ellátniok. Én most összeköttetésbe akarom hozni ezt a tényt azzal a helyzettel, amelyben a mai bírósági gyakorlat van. Ha be méltóztatnak menni egy járásbirósági helyiségbe — hiszen a túloldalnak is vannak hála Istennek ügyvéd-képviselő tagjai elég nagy számban, akik bizonyságot tehetnek kijentéseim igazsága mellett — ugy-e bár^ "egy Ítéletet, egy bírósági kiadványt csak akkor tudnak kézhez kapni, hogyha vagy áldozatot hoznak — s ezzel nem akarom megvesztegethetőséggel vádolni a bírósági hivatali személyeket — vagy pedig ők maguk kiíratják, lemásoltatják azokat a különben bírósági funkczió körébe tartozó kiadmányokat. Es mégis azt látjuk, hogy daczára annak, hogy a törvénykezési bélyegeket és illetékeket ilyen enormis módon emelik — két millióra kontemplálják az emelést — nem intézkednek a bírósági személyzet megfelelő szaporításáról. Majd oda jutunk, hogy birói határozatokat, bírói rendelkezéseket maga az ítélkező tanács ezentúl talán hamarább hoz meg, azonban azoknak kikézbesítése, a felek részére való kiadmányozása még hosszabb időbe fog kerülni, — minthogy azok tömegesebben fognak összegyűlni, — mint a régi eljárás mellett. Már pedig nekem mint ügyvédnek ép olyan érdekem, hogy megnyerjem a pert, mint az, hogy a per következményeképen behajthassam a követelést, hogy az ellenértékhez is hozzájuthassak. Itt is az ügyvédeket és a feleket terheli meg a kincstár anélkül, hogy rekompenzálná őket azért a nagy ellenszolgáltatásért, amelylyel most ez a javaslat őket sújtja. Számitásom szerint — amint mondottam — még 10 milliónál is többre teszem azt az emelkedést, amelyet ezen a,

r réven a finánczministerium be fog hajtani. És mit látunk? Az előbb foglalkoztam a bírósági segédszemélyzettel. Nem látunk egyebet, mint a napidijasoknak éhbéren dolgozó százait ós ezreit. Aki már valaha érintkezésbe lépett bírósági alkalmazottakkal, szolgákkal, ezeknek az embereknek ajkáról egyebet, mint panaszt nem hallott. Pedig az igen tisztelt igazságügyminister ur maga is tanúbizonyságot tehetne arról, hogy milyen óriási értékek vannak ezeknek az embereknek a kezeire bizva. Amikor váltőpéldányokat a sommás végzések kapcsán kikézbesitenek, amikor száz- és százezrekre menő értékes okmányok vagy egyéb okmányok vannak a kezükre bizva, kénytelen szerencsétlen, három koronán és azon alul dolgozó, éhbéren dolgozó napidíjas szolga évek hosszú során keresztül dolgozni, az erkölcsi felelősséget vállalni érte, hogy becsületesen dolgozik és nem képes viszont az igazságügyministerium gondoskodni arról, hogy azt a szegény embert minél hamarabb kinevezzék, becsületes dotáczióval lássák el, hogy ne éhbéren legyen kénytelen dolgozni és ne legyen kísértésnek kitéve akkor, amikor maga százezrekkel és százezrekkel megrakodva tér egyik vagy másik ügyvédi irodába. Ez csak ezeknek a szegény becsületes embereknek magas erkölcsi érzékét illusztrálja, de nem illusztrálja azt, hogy viszont az igazságügyministerium rekompenzácziót adna azokért az ellenszolgáltatásokért, amelyeket épen a felemelt bélyegfokozatok révén az államkincstárnak juttat. De, t. képviselőház, ez a segédhivatali személyzet nemcsak ilyen felelősségteljes munkát végez, nemcsak ellátja a rábízott dolgokat becsületesen, ugy hogy panasz ellenük alig lehet, noha túl vannak halmozva, hanem még a 85. §., a spiczli-szakasz — mert máskép nem nevezhetem (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon) — még anyagilag is felelőssé teszi őket a be nem szolgáltatott bélyegilletékekért. Ezért ezzel a szakaszszal bővebben nem foglalkozom. Hiszen Csermák Ernő képviselőtársam és másik képviselőtársam eléggé kifejtette ezen szakasz értelmét. Azt mondja az igen tisztelt előadó ur, hogy igenis ez a javaslat szem előtt tartja a kisemberek érdekeit, hogy a szocziális szempontok mindenütt előtérbe nyomultak. Újra egy szakaszt ajánlok a figyelmébe. Méltóztassék csak a 4. §-t elolvasni, amelyet igaz, hogy a pénzügyi és az igazságügyi bizottság maga is nagyon méltánytalannak találván, bizonyos tekintetben módosított, amely a második és a többi ivek utáni bélyegnek lerovásáról rendelkezik. Ha látjuk itt azt, hogy a 100 K-ig terjedő, tehát a minimális követeléseknek bélyegilletékét 40 fillérről 50 fillérre emeli fel, mert a 100 K-n felüli bélyegilleték nem lett felemelve, maradt 1 K-ban, kérdem: hát a progresszivitásnak itt is lefelé kellett megnyilatkozni ? Mert a 100 K-án aluli illetékeket felemelték 25°/o-kal, a 100 K-án felüli illetéket pedig abszolúte nem bántották. Hát hol van itt, t. képviselőház, amikor 25, illetve 250°/o-os emelkedéssel állunk szemben, hol van az a méltányosság, a kis exisztencziáknak az a védelme, az a szocziális felfogás ebben a törvényjavaslatban? Az igen tisztelt jiénzügyminister ur az előbb czélzott arra, legalább ugy láttam, hogy arra czélzott, hogy a perlekedési mániát akarja korlátozni részben ezzel a felemelt illetékjavaslattal ; azt mondja ugyanis: nem akarom e javaslat indokolását naivitással terhelni, de azt mondja a 36. lapon, hogy a felek oly gyakran veszik igénybe és oly nagy mértékben a birói segélyt, hogy már ezért is meg kellett csinálni ezt az illetékjavaslatot, az illeték felemelését. Ha a felek egymásközt eltudnák intézni a peres kérdést, ha a felek egyikének, másikának álláspontja állami hatalommal volna érvényesíthető, akkor valószínűleg nem fordulnának a járásbírósághoz, vagy a tekintetes kir. törvényszékhez. De rá vannak utalva. Hiszen, ha Máramarosszigetre mennek az urak, akkor talán 12*