Képviselőházi napló, 1910. XXV. kötet • 1914. junius 24–julius 21.

Ülésnapok - 1910-551

90 •551. országos ülés Wlí Julius 8-án, szerdán. ség, illetőleg a pénzügyi bizottság elnöki tisztsége jutott benne túlsúlyra. Pedig azt tudnia kell ám az igen tisztelt volt igazságügyminister urnak, hogy ezek a javaslatok, amikor a polgári perrendtartás is életbe lép, milyen óriási sulylyal nehezednek a felekkel közvetlen érintkezésbe lépő bíróságokra. Ha tehát a pénzügyi bizottság elnö*ke, Erdélyi képviselő ur ezt tudta, intézkednie kellett volna, ha már az igazságügyminister nem intézkedett, hogy tényleg a bíróság megfelelő fizetési többletben részesüljön. Ez a két foglalkozás reá nézve inkompatibilis volt; elvégre ő, mint pénzügyi bizottsági elnök, nem szerepelhet ott, ahol az igazságügyi érdekeknek mellőzése szembeötlő. Azt mondja a bizottsági jelentés, hogy a mérsékelt felemelés szükséges az igazságügy terén mutatkozó többleteknek a fedezésére, továbbá a pénzügyi helyzet szükségképen megköveteli, hogy a nagymértékben megnövekedett kiadások fedezéséről gondoskodjanak és előadja azt is, hogy az voltaképen nemcsak igazságszolgáltatási, hanem minden más téren létesített reformok szempontjából szükséges. Azt hiszem, hogy az igazságügyi bizottságnak a minden más téren létesített reformokra vonatkozó kijelentése sokkal őszintébb volt, mint az igazságszolgáltatásra vonatkozó kijelentése. Már Springer Ferencz és Csermák Ernő t. barátaim is hangoztatták, hogy nemcsak az illetékek fokozásánál ós uj alakulatoknak az ujabbi bélyegilletók alá eső létesítésénél, hanem egyéb tereken is horribilis bevételekre van kilátása a pénzűgyministeriumnak. Különösen roppant méltánytalan intézkedése az uj javaslatnak szerintem az, hogy sohasem a megítélt követelést teszi illetékezés tárgyává, hanem az uj javaslatnak az intencziója szerint mindig a per tárgyának értéke szerint. Leszek bátor később rövidesen kimutatni azt, hogy ez is egyenesen kárára szolgál az igazságszolgáltatásnak, mert hiszen belehajtja a feleket abba, hogy tovább pereskedjenek és ezáltal elzárja őket az esetleges egyezség megkötésétől, elzárja a pernek bíróságon kívül való elintézésétől. Hiszen azt tudja a javaslat is és indokolásában czóloz is rá, hogy azért szükséges az illetékezés minden esetben, nehogy a felek bíróságon kívül kiegyezkedjenek. Ez lehet megint pénzügyi érdek, de semmiképen nem igazságszolgáltatási érdek. Azt mondja az igazságügyi bizottság és maga a pénzügyministeri jelentés is, hogy voltaképen elmaradt beadványi és egyéb illetékeknek a pótlására szükséges a felemelt illeték. Ez is csak részben áll meg. Méltóztassék pl. megtekinteni a harmadik szakasz intézkedéseit, ahol a telekkönyvi beadványokról van szó. Igaz, hogy a harmadik szakasz e tekintetben a régi állapotot fentartja, de ugyanezen szakasznak az utolsó bekezdése, amely szintén a telekkönyvi beadványokról és mellékletekről szól, azt mondja, hogy egyebekben az e szakaszban felsorolt ügyekben is a jelen törvény rendelkezéseit kell alkalmazni. Itt is mindenütt fokozatos illetékekkel és beadványi bélyegekkel állunk majd szemben; már pedig, ugyebár, az uj polgári perrendtartás magával a telekkönyvi dolgokkalnem foglalkozik; a telekkönyvi rendtartásnak az intézkedései ezután is megmaradnak; nem lehet tehát arról panaszkodni, hogy ebben a tekintetben a beadványok, a periratok számának . bármiféle csökkenésével állanánk szemben. Sőt marad mindenben a régi állapot, csak annyiban változik, hogy bizonyos okmányoknál és iratoknál azonban itt is felemelt illetéket fog majd a kincstár kivetni. Nem helytálló tehát az a védekezés, hogy ez, igenis, az elmaradó példányokról elmaradt bélyegilletékek pótlásául feltétlenül szükséges. Ez a javaslat, t. ház, nem számit egyébre, mint vagyoni tehetetlenségre, nem számit egyébre, mint nyomorúságra. Mert hiszen a pereket, ugyebár, megszüntetni nem lehet; a perek addig is folynak és ne higyje ám azt a t. pónzügyminister ur sem — és azt hiszem, hogy ezt ő nem is fogja elhinni — hogy e felemelt illetékek, bármily horribilisak is, a perelni készülő polgárságot a perektől el fogják riasztani. Teleszky János pénzügyminister: Nem ezt mondtam! Ábrahám Dezső: Tudom, hogy nem így méltóztatott mondani, csak azt mondta a minister ur, hogy mérsékelni fogja a perlekedést. Én azonban ebben a reményben sem ringatnám magam, mert, aki pereskedni kénytelen és aki pereskedni fog, legfeljebb el fogja adni minden ingó-bingóságát, hogy a maga igazságát, ha lehet, valahol meghaphassa. Ezen javaslatokkal kapcsolatosan felmerült egy kérdés, amely épenséggel igazságszolgáltatási kérdés. (Halljuk! Sálijuk!) Nevezetesen hogy rekompenzálva van-e hát a bíróság azért a nagy szolgálatért, amelyet nem a közönségnek tesz, hanem amelyet a kincstárnak, a pénzügyministeriumnak fog majd teljesíteni. Én most is hangoztatom azt, — és örülök, hogy az igen tisztelt minister ur itt van — hogy ón semmi irányban sem látom az igazságszolgáltatás közegeinek érdekeit biztosítva, sőt ellenkezőleg, ők túl lesznek terhelve munkával, anélkül, hogy bármiféle rekompenzáczióban lenne részük. Azonban egy nagyon érdekes jelenséggel találkozom itt, t. ház. Ugy az uj polgári perrendtartás, mint ennek a javaslatnak pl. 9. §-a is az ügyvédekre és a magánfelekre hárit bizonyos, különben bírósági teendőket. Azt mondja pl. a 9. §., hogy bizonyos határozati példányokat, hirdetménypéldányokat a feleknek, vagy azok megbizottainak kell elkésziteniök s ezeket kiveszi a mellékleti bélyegkötelezettség alól, tehát ez impliczite magában foglalja azt, hogy tényleg vannak olyan munkálatok, amelyeket maguknak