Képviselőházi napló, 1910. XXV. kötet • 1914. junius 24–julius 21.
Ülésnapok - 1910-551
551. országos ülés IQÍh Julius 8-án, szerdán. 85 rozatok, az ítéletek, végzések, természetesen ezek is jogerős határozatok lévén, a meghagyások, váltó, kereskedelmi utalvány, kötelező jegy és csekk alapján. A második pont intézkedik a nem peres eljárásban keletkezett jogerős végzésekről- A harmadik a csődeljárásban és az azonkivüli egyezségek, kényszeregyezségek tárgyában hozott végzések végrehajtásáról szól. Az ötödik pont intézkedik a tőzsde- és választott bíróságok ítéleteinek, határozatainak végrehajtásáról és a közjegyzői okiratok alapján elrendelt végrehajtásról. Ez egy nagyon ideális állapot, egy békességes megértés köztünk és Ausztria között. De hogy áll ez a kérdés ? Most már végrehajthatják nálunk azokat a határozatokat is, amiket Ausztriában meghoztak, még pedig meghoztak ugy, hogyha az 1911: 1. t.-czikknek a polgári perrendtartásnak intézkedései maradtak volna ide vonatkozólag érvényben, akkor azok a határozatok nálunk most végrehajthatók nem volnának. Ez a törvényjavaslat pedig, ez a szerződéses megállapodás, melyet törvénynyé fognak tenni most az urak, teljesen ki fogja szolgáltatni nemcsak a magyar kereskedői, de az összes magyar érdekeket is az osztrák bíróságoknak. Miért ? Mert ha az osztrák hitelezőnek az illetékessége ott Ausztriában ki van most már terjesztve nagyobb mértékben, mint amilyen mértéket megállapított az 1911:1. t.-cz., akkor nagyon természetesen nem fog a magyar bíróság előtt perelni, nem fog magyar jogilletékeket fizetni, hanem meg fogja ezt tenni odahaza, majd ott fogja beperelni azt a magyar adóst, ki mint eddig, ugy ezután sem fog ott védekezni. Méltóztassék elhinni, hogy sok, ha nem is igazságtalan, de nagyon nagy részben megtámadható olyan határozat nyert végrehajtást Magyarországon, melyet Ausztriában hoztak, ép azért, mert a magyar adós nem tudott kellőképen védekezni. Ez a törvényjavaslat, amely még nem emelkedett törvényerőre, de az önök jóvoltából feltétlenül törvény lesz, megrövidíti nemcsak a magyar igazságszolgáltatást, hanem a magyar frnancziák érdekeit is, mert azok a beadványi és egyéb határozati illetékek, amelyeket ott rónak le, nem fognak a m. kir. kincstár zsebébe befolyni. Önök, ugy látszik, igen sokszor vagy nem tudják vagy nem akarják tudni, hogy mit cselekszenek, vagy pedig nincs elég erejük — mint a jelen esetben is — meggátolni a túlsó oldalról érkezett támadásokat, amelyeknek az önök politikája állandóan áldozatul esik. Pedig érdekes, hogy legtöbb pénzügyi törvényünk azonos Ausztria pénzügyi törvényeivel, most pedig, amikor csinálunk egy uj illetéktörvényt, ahol horribilisán felemelt illetékekkel állunk szemben, megterheljük Ausztria javára a magyar adófizető polgárságot. Egy esetleges kvótamegállapitásnál ez a bevételi többlet is csak Magyarország rovására eshet s csak Ausztria érdekében történket. Csermák Ernő t. képviselőtársam felemlítette a horvátországi állapotot is. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, — voltaképen nem is mi, hanem a horvátok — hogy Horvátországgal közös pénzügyünk van, bár Horvátország autonóm igazgatással bir. Már most megtörténik az, hogy a horvát autonóm igazságügy nem fog belátható időn belül uj j>errendtartást alkotni, amely megfelelne a mi uj perrendtartásunknak, az 1911. évi I, t.-czikknek, mely egészen uj alakzatokat teremtett, uj mellékleteket, uj beadványokat, — erre is kitérek majd, mert nem lehet olyan nagy veszteségről beszélni, amilyet az előadó ur emiitett — mondom, a horvát autonóm igazságügy nem fog belátható időn belül uj perrendtartást csinálni és így természetesen ott nem is merül fel az ujabb adózási, illetőleg felülbélyegzési kötelezettség. Ez azután a magyar adófizető polgárság zsebére megy. Az 1913. évi költségvetéssel szemben az 1914. évi költségvetési javaslat két millió koronával emelte az igazságügyministeri kiadásokat. Ezt a két milliót, mint Springer Ferencz t. képviselőtársam is kimutatta, ha mindent számításba veszünk, nem lehet, csak egy millió koronára taksálni. Ebből az egy millióból azok az uj berendezések, melyeket az uj perrendtartás létesített, teljesen fedezhetők lesznek, tekintettel a beállható és beállandó kiadási kevesbletre is. Nem tudom, hogyha ebből a szempontból bírálom a javaslatot, jogosult volt-e az illetékeknek és bélyegeknek ilyen igazán méltánytalan módon való emelése. Ép az a körülmény, hogy ez az emelkedés a ministeri megállapítás szerint is csak két millió, nem pedig négy-öt millió, — amint ezt, gondolom, talán az előadó ur szájából hallottam — mutatja, hogy nem ekvivalens a várható bevételi többlettel, amely, mint a pénzügyministeri jelentés is előterjeszti, — egyébként nem tudom, hogy ebben van-e vagy pedig az igazságügyi bizottság javaslatában — körülbelül négy-öt millió koronára tehető, tehát már itt maguknak az uraknak a kimutatása szerint is több mint két minió korona az a differenczia, amely ennek az uj javaslatnak törvényerőre emelkedése alkalmával előáll. Ez mutatja, hogy ennek a bélyeg- és illetéktörvényjavaslatnak, vagyis — hogy a törvényjavaslat szövegével éljek, mert hiszen a czimben is méltóztattak módosítást javasolni — ennek az illetéktörvényjavaslatnak létrehozása nem igazságszolgáltatási érdek volt. Ezt, ugy hiszem, az igen t. pénzügyminister ur is beismeri és nem tart bennünket annyira naivnak sem, hogy mi szintén tisztán az igazságszolgáltatásért nyújtott ellenszolgáltatásnak tekintsük ezeket a bélyegilletékeket. Hiszen annyira őszinték az urak, hogy beismerik ezt magában az indokolásban és beismerik akkor, amikor azt mondja a
