Képviselőházi napló, 1910. XXV. kötet • 1914. junius 24–julius 21.

Ülésnapok - 1910-551

80 551. országos ülés 1914 Julius 8-án, szerdán. Én nem akarom ezt a helyzetet — hogy jó magyarosan fejezzem ki magamat — zicczernek kihasználni; nem akarok újra panamakérdéssel előhozakodni. De méltóztassék megengedni : hogyan gondolják az urak, hogy ilyen javaslatoknak a törvénytárba leendő behozatalával az országnak feldúlt állapotát és közgazdasági viszonyait szanálni fogják? Hogyan gondolják önök, hogy azt a gyűlölséget, amely most önök és — talán nem leszek nagyon elbizakodott, ha azt mondom — az ország túlnyomó része közt fennáll, enyhíteni fogják? Eitner Zsigmond: Sópénzzel majd enyhítik! Ábrahám Dezső: Egy jelenséggel, amely az igen t. túloldal és a mai kormányzat törvényalkotási rendszerét illeti, újra találkoztunk. Nevezetesen, amint a sajtóeljárást, esküdtszéki eljárást igyekeztek lehetőleg titokban, jDrivát, szúk családi körben elintézni, előzetesen megtárgyalni, — csaknem ugyanazokkal a jelenségekkel találkozunk e javaslatnak a beterjesztése alkalmával is. Megvolt, az igaz, a törekvés az igen t. pénzügy ministerium részéről, hogy bizonyos szakköröket megkérdezzen. Megkérdezte pl. az ügyvédi karnak egy nagyon is szűk körű csoportját, ahol óvatosan kiválogatta azokat, akik a javaslat mellett voltak és mellőzte azokat, akik bármi tekintetben aggályokat hoztak volna elő. Ugy tudom, az igen t. minister ur csak az ügyvédszövetségnek egy szűkebb körű csoportjánál érdeklődött és igyekezett azokat is bizonyos rekompenzácziókkal kielégíteni, de az egyetemes ügyvédi kart nem vonta bele a tárgyalásokba. Volt ugyan a kamarának egy felterjesztése az előző években, azonban ez csak per tangentem érintette a törvényjavaslatot ; magának a javaslatnak érdeme tekintetében nem méltóztatott elég alkalmat és időt nyújtani, hogy az illetékes faktorok kellő mértékben megnyilatkozzanak. így volt ez más testületekkel is. A budapesti kereskedelmi és iparkamarának a képviselőházhoz intézett kérvénye pl. szinte panaszképen mondja, hogy »ámbár tudjuk, hogy a törvényjavaslatokat a képviselőház pénzügyi és igazságügyi bizottsága már 20-ikán letárgyalták és hogy a vonatkozó jelentéseket 24-én a képviselőház elé terjesztették, kamaránk csak 23-án tartott ülésében . . . foglalkozott vele«. Pedig ez csak eléggé illetékes faktor, amelynek « javaslat elbírálásába bele kellene avatkoznia. Nem is kívánok most azokkal a rettenetesen sújtó intézkedésekkel foglalkozni, amelyekkel a javaslat 72. §-a épen ezeket az érdekelteket akarja sújtani. A javaslatoknak ilyen rendszertelen tárgyalása és előzetes elintézése hozza maga után azt, hogy a javaslatok többnyire pongyolán vannak szerkesztve. Mint pregnáns példát a 7. §. konczipálását hozom fel, amely a mellékleti bélyegekről szól, mondván : »az olyan iratok után, amelyeket a polgári perrendtartás értelmében a tárgyalási jegyzőkönyvekhez, vagy az iratokhoz kell mellékelni« ilyen és ilyen bélyeg jár, ezután pedig a polgári perrendtartás szakaszait sorolja fel: 178., 185., 244, 245., 535. stb. §§. Kérem, ha én minister vagyok vagy bizottság, én nem nyújtom be ezzel a szöveggel a javaslatot; (Igaz! Ugy van! balfelöl) mert vagy taxatiőt csinálok minden tekintetben egy törvénynél, amelynek minden szava kellő sulylyal kell, hogy essék a mérlegbe és akkor nem fogok exemplificativ előadásokat belevenni a törvénybe, vagy egyszerűen a mellékletekre hivatkozom. (Helyeslés.) Elismerem, t. minister ur, hogy ez nem olyan lényeges része a javaslatnak; elismerem, hogy nem ez a legnagyobb hiba; hacsak ez volna a hiba, akkor fel sem szólaltam volna. En csak a javaslatnak szerkesztése ellen emelek most kifogást, amely, azt hiszem, teljesen méltányos és jogos. T. képviselőház! Itten az igazságügyi és pénzügyi bizottság bájos egyöntetűségben férnek meg; nagy barátságban vannak. Nekem azonban az a felfogásom, hogy bár családi körben történt a két bizottságnak ez az egyesülése, — kell is, hogy egy kormányzat pártjának minden tagja és bizottsága megfelelően megértse egymást, ami önöknél, hála Istennek, nem hiányzik — azonban ez a javaslat mégis oly nagy általános igazságszolgáltatási érdekeket érint, sőt érdekek ellen van, hogy első sorban az igazságügyministernek kellett volna megnyilatkoznia és különböző intézkedéseket kiforsziroznia. Azt kérdezem az igazságügyminister úrtól — sajnálom, hogy nincs itt, de itt van méltó helyettesitője, az államtitkár ur, — vájjon gondoskodott-e a t. minister ur a nagy felelősséggel járó birói funkczió kellő fizetéséről, vájjon a régóta szőnyegen lévő és annyira áhított birói fizetések rendszeresítése, illetve kellő mértékben való javítása már keresztül van-e vive? Vagy az igen t. igazságügyi államtitkár ur méltóztatott kellő garancziákat kapni a pénzügyminister úrtól, akinek az ügyvédek most önkéntes adó- és vámszedői lesznek, hogy az igazságügyi személyzet jövője kellő mértékben legyen biztosítva és honorálva? Az igen t. államtitkár ur ügyvéd volt. Tudja azt, hogy a felekkel való érintkezés, amint az az uj perrendtartásban most már ki lesz bővítve, mennyire idegölő munka. Most önök életbe léptetik az uj perrendtartást és az erre való hivatkozással felemelik a bélyegilletéket. Hát van ennek valami ellenértéke a bírósági személyzet kellő honorálásában? Az igen t. államtitkár ur tudja, hogy egy közvetlenül tárgyaló bírónak, annak a járásbirónak, akinek most az illetékessége és hatásköre 2500 K-ig van kiterjesztve, minő idegölő munkát kell végeznie a felekkel való érintkezésben. Méltóztattak kellő garancziákat nyerni a pénzügyminister részéről, hogy akkor, amikor ilyen idegölő munkának