Képviselőházi napló, 1910. XXV. kötet • 1914. junius 24–julius 21.

Ülésnapok - 1910-550

5öU. országos ülés 191k Julius 7-én, kedden. 53 Ez megvolt a régi törvényes intézkedésekben, meg van most is. A nóvum a második pontban foglalt intézkedés, amely arra az esetre szól, ha a polgári perrendtartás 112. §. második pontja alapján szegényjogot kap valaki, olyat, amely őt csak a perköltségek tekintetében mentesiti, de nem mentesíti egyúttal az illeték tekintetében. A szegényjog megadása iránt a bíróság határoz és most itt, ennek a szakasznak a negyedik bekezdésében foglaltatik egy intézkedés, amely nézetem szerint helyes, amennyiben olyan kérdésben dönt, amelyre nézve eddig direkt konkrét intézkedés nem volt. Azt mondja ez a pont, hogyha az a kérdés, hogy a félnek szegénységi jogon jár-e illetékmentesség vagy nem, vitássá válik, aziránt a pénzügyigazgatóság, másod- és végsőfokon pedig a pénzügyminister határoz. Közigazgatási bíróság előtti eljárásnak nincs helye. Ebben az irányban eddig intézkedés nem volt és én saját gyakorlatomból tudom azt, hogy ilyen vitás kérdések esetében, midőn maga az elsőfokú közigazgatási hatóság vonta meg a szegényjog érdekében kiállított hatósági bizonyítványt, a jogorvoslati eljárás a közigazgatási forumokon ment végig és a közigazgatási forumok döntöttek egy kérdésben, amely tulajdonképen nem is az ő hatáskörükbe tartozott. Ennek következtében ezt az intézkedést, mint igazán szorosan vett pénzügyi intézkedést helyesnek és megfelelőnek tartom. Már most a 76. §. azt mondja, ha a pertársak nem mindnyáján részesültek szegénységi jogon illetékmentességben, azok a felek, akik illetékmentességben nem részesültek, kötelesek az illetéket teljes összegében fedezni. Ez természetes dolog, ez eddig is igy volt és azt jelenti, hogy annak az illetékmentes félnek tulajdonképen nincs is illetékmentessége, mert az illetéket helyette lerójja az a fél, akinek illetékmentessége nincs. Már most a 77. §. azt mondja, hogy akitől a bíróság a szegénységi jogot bármely okból megvonja, illetékmentességét elveszti. Ez egy kissé homályosnak látszik, mert igaz, a bíróság adja meg a szegényjogon való perlést az illetőnek s tehát kézen fekszik, hogy az a hatóság vonja meg. amely megadta. Hanem ha ezen intézkedéssel szembehelyezzük az előbbi 75. §-nak negyedik bekezdését, amely arról intézkedik, hogy az illetőnek illetékmentességre való jogosultsága tekintetében a pénzügyigazgatóság és a pénzügyminister dönt, akkor itt egy bizonyos hiátus, egy kérdőjel merül fel és én nem tudom ennek a 77. §-nak intézkedését máskép érteni, minthogy akiktől a bíróság megvonja az illetékmentességet, sua sponte, saját elhatározásából azt nem vonhatja meg mindaddig, amig az a határozat, amelynek alapján ö az illetékmentességet megadta, hatályon kivül helyezve nincs és ennek következtében ezen intézkedésnek nem lehet más értelme, mint az, hogy a bíróság csak akkor vonhatja meg az illetékmentességet, ha az illetékes pénzügyi hatóság a vitás esetben döntött és értesiti a bíróságot arról, hogy az illető fél illetékmentességét elvesztette. Ebben az esetben igenis elvonhatja a bíróság, de más lehetőséget ebben az esetben nein tudok elképzelni. A 77. §. második pontja megállapítja, hogy az illetékmentesség megszűnik a félnek a halálával. Hát azt hiszem, ez egy tautológia, egy olyan intézkedés, amelyre tulajdonképen szükség nincs; hiszen az az illetékmentesség egy legszemélyesebb jog és amennyiben az illető megszűnik létezni, akinek részére ez a mentesség adatott, a dolog természetéből következik, hogy az illetékmentesség másra nem háromolhat át, mert mihelyt más lép a perbe, többé nem az előbbi személy szerepel, nem annak a személyi és vagyoni viszonyai az irányadók, hanem a jogutódé, aki az elhaltnak helyébe lépett. Az illetékmentesség elveszítése után természetesen le kell róni az illetéket, ez egy magától értetődő intézkedés. A 77. §. utolsó pontjában még megállapítja azt is, hogy ha szegényjogon illetékmentességben részesült fél a költségekben akár egészben, akár részben marasztaltatik, akkor az egész illetéket, amely feljegyzéssel tartatik nyilván, a költségben marasztalt fél tartozik viselni, tartozik viselni nem csak abban az esetben, ha az egész költségben marasztaltatott el, hanem akkor is, ha elmarasztaltatott a költségek egy részében. Ez szerintem nem egészen helyes és pedig azért, mert épen a költségeknek részben való megítélése a féllel szemben jelenti azt, hogy bizonyos perbeli okok vannak, amelyek ezt indokolttá teszik és lehet, hogy épen a jegyzőkönyvi és egyéb bélyegekben rekrutálódik az, mert esetleg maga az illetékmentes fél adott okot a halasztásra stb., amit mérlegelt a bíróság és a költségeknek csak egy részét állapította meg. Már most azt mondja a 76. §., hogyba a bíróság a polgári perrendtartás 112. §-ának 1. pontja alapján adja meg a szegénységi jogot, abban az esetben az illető felet értesíteni tartozik arról, hogy neki illetékmentesség jár. Ha pedig nem az első pont, hanem a második pont alapján adja meg, vagyis az illető csak szegényjogot kap, de nem kap illetékmentességet is, abban az esetben értesitik arról, hogy neki nem illetékmentesség, hanem csak költségmentesség jár és erre az esetre állapítja meg ez a szakasz azt az intézkedést, hogy amenynyiben ilyen fél részére ügyének díjtalan vitelére ügyvéd rendeltetik ki, abban az esetben az az ügyvéd illetékmentességben részesül. Megállapíttatik egyszersmind az is, hogy az eképen, az ügyvéd illetékmentessége révén jegyzékbe vett ' illetéket ki tartozik viselni.