Képviselőházi napló, 1910. XXV. kötet • 1914. junius 24–julius 21.

Ülésnapok - 1910-550

Ik Julius 7-én, kedden. 54 5dü. országos ülés l'J Már az előbbi pontban benn volt az, hogy amennyiben az illetékmentes fél ellenfele a költségekben marasztaltaltatík, — akár egészben, akár részben — azokat ő tartozik viselni; ellenben, ha nem marasztaltatik, akkor az illetékmentes fél keresetével el lesz utasítva s ebben az esetben tartozik azt az illetéket, amely jegyzékbe vétetett s amely alól az ő ügyvédje mentes volt, megfizetni. Tartozik megfizetni az illetéket az eképen szegényjogos fél még abban az esetben is, ha egyébként ellenfele költségben volt elmarasztalva, azonban az illetéket az ő ellenfelén behajtani nem lehet. Az illeték ebben az esetben is a szegényjogos felet terheli. A XI. fejezet a vegyes rendelkezéseket tartalmazza és megállapítja azt, hogy milyen esetekben van helye az illeték feljegyzésének. Azt mondja, hogy az illeték feljegyzésének helye van a bírói eljárások alatt, ide értve a végrehajtási eljárást, ha az egyik felet személyes illetékmentesség illeti meg, továbbá ha a felek egyike szegénységi jogon illetékmentességben részesült, valamint akkor is, ha a perrendtartás rendelkezése értelmében hivatalból rendelnek ki képviselőt, ide számítva az ügy díjtalan vitelére kirendelt ügyvédet is. Ezt az illetékjegyzóket vezetni tartozik, ha ügyvéd van kirendelve, az ügyvéd, aki köteles azt a perhez csatolni; ha nincs ügyvéd kirendelve, akkor a bíróság maga gondoskodik az illetékjegyzéknek vezetéséről és itt intézkedés foglaltatik arra vonatkozólag is, — ami már az előbb kérdés tárgyát képezte és el is döntetett — hogy amennyiben az illetékmentes fél ellenfele akár részben, akár egészben a költségben elmarasztaltatik, az illetékjegyzékben foglalt illetéket őrajta hajtják be. A 80. §. rendelkezik arról az esetről, mikor a perujitási keresettel folyamatba tett eljárás során hoznak ujabb határozatot. Megállapítja erre vonatkozólag azt, hogy tekintet nélkül az alapilletékre, ebben az esetben az illeték teljes mértékben újból lerovandó. A 81. §. a csődeljárással foglalkozik. Már az előbb voltam bátor reámutatni arra, hogy ennek az intézkedésnek ideszoritása még technikai, szerkesztési szempontból sem helyes, mivel a törvény fejezetekre osztva tárgyalja először is a beadványoknak kérdését, azután a birói határozatok és egyességek illetékét, a felebbviteii beadványok illetékét, a mentességek kérdését stb. stb. ós mivel a 41. §-ban — amint az előbb már kimutattam — intézkedés foglaltatik a felszámolási jegyzőkönyvre, a 46. §-ban a többi jegyzőkönyvre és beadványra, az 50. §-ban intézkedik arra nézve, hogy kényszeregyezsóg esetében az illeték kiszabás utján állapittatik meg és viszont az 55. §. megállapítja azt, hogy ki köteles a kényszeregyezség utáni illetéket viselni, — mikor ezek az intézkedések igen helyesen be vannak illesztve mindenütt abba a fejezetbe és abba a czimbe, ahová valók, akkor igazán érthetetlennek tartom azt, hogy miért kellett a csődeljárásra nézve a jegyzőkönyveknek és beadványoknak illetékét még egyszer bevenni és azt mondani, hogy a birói eljárás utján megállapított ezen illetékeket kell leróni, amikor már az 1. §. második pontja megállapítja azt, hogy ezen illetékek egyéb birói eljárásokban is irányadók. Abban tehát benne van minden, csak a közokiratok alapján elrendelt végrehajtást veszi ki. Nem volt tehát semmiféle indok és szükség arra, hogy most ide beletoldjanak egy intézkedést, amely minden körülmények között zavarólag hat a laikus közönségre, amely nem fogja tudni ezen intézkedésnek okát, czélját magának megmagyarázni; hacsak az nem az oka, hogy viszont ezzel szemben a javaslat az első pontban azt állítja, hogy a csődeljárás folyamán keletkező perek után pedig a rendes illetékek fizetendők. Hiszen ez magától értetődő dolog. A csődeljárás csak addig csődeljárás, amíg az ügy annak keretén belül van; mihelyt a csődeljárásból kifolyólag akár valódisági per, akár pedig megtámadási per, vagy bármilyen más per keletkezik, az már nem a csődeljárás keretébe tartozó per, az már polgári perbeli ügy és magától értetődik, hogy ott az illeték az általános szabályok értelmében rovandó le. (Az elnöki széket Beöthy Pál elnök foglalja el.) Ez igy ideállítva és itt beiktatva teljesen czéltalan, felesleges és zavarólag hat. Épen ugy nem ide való ennek a szakasznak az utolsó j)ontja sem, amely intézkedik a kényszeregyezség illetékének a mérvéről és nem idevaló a birói egyezség dolgában intézkedő 20. és 21. §. beiktatása sem. Már bátor voltam fent említeni, hogy a második fejezet a határozatoknak bélyegével és illetékével foglalkozik; a 20. fejezet pedig a birói egyezség kérdéséről, a 21. fejezet az egyezségi kísérletre való idézés kérdéséről rendelkezik. Az illeték mérvéről lévén szó, teljesen logikus és helyes, ha azt az intézkedést, amely amúgy is a 21. §-ra utal, egyszerűen átviszszük a 21. §-ba és azt mondjuk, hogy ugy az egyezségi kísérletre való idézés esetében, valamint kényszeregyezség esetében egy negyedrésze jár annak az illetéknek, amely, a per tárgyát véve alapul, egyébként járt volna az ítélet után. A 82. §. megint vívmány a múlttal szemben. Vívmány t. i. annyiban, amennyiben azt mondja, hogy aki a polgári perrendtartással szabályozott eljárásokban az illetéket vagy egyáltalában nem, vagy nem abban a mórtékben rója le, amily mértékben azt le kellett volna rónia és az illető ellen lelet vétetik fel, ha egy bizonyos időn belül megfizeti a másfélszeres összegét a le nem rótt illetéknek, abban az esetben a további felelősség alól szabadul. A múlt-