Képviselőházi napló, 1910. XXV. kötet • 1914. junius 24–julius 21.
Ülésnapok - 1910-550
46 5b0. országos ülés 1914 Julius 7-én, kedden. példányán kell leróni. Ez megint magától értetődő intézkedés; természetesen itt is ki van kötve, hogy a kereset első példányán kivülről rovassák le. Ami a kiszabást illeti, az részben megegyezik a múlttal, részben lényeges változásokat mutat. Megegyezik általában a határozati illetékek azon részével, amelyek 5000 K-án felüli összegről szóltak és amelyek után készpénzben volt fizetendő az illeték. Az eljárás eddig is az volt, hogy a bíróság a jogerős határozatot — ezt aláhúzom — mutatta be az illetékes pénzügyi hatóságnak és az a kapott Ítélet alapján az illetéket kirótta. A különbség az uj és a régi rendszer között az, hogy a régi alapon csak a marasztalás összege, ellenben a mostani kiszabás alapján a per tárgya egészében képezi a kiszabás alapját. Ha az illeték egészében kiszabatott, terhelte azt a felet, amely perköltségben marasztalva volt. Egy lényeges változás kontempláltatik azonban, különösen abban a tekintetben, hogy nem a jogerő bevárása után szabatik ki a pénzilleték azoknál az ügyeknél, ahol a fizetéses meghagyásos eljárásban kiadott fizetési meghagyások, a váltó, kereskedelmi utalvány, kötelező jegy és csekk alapján folytatott meghagyásos eljárásban kibocsátott fizetési és biztosítási megb agyások és a közjegyzői okirat alapján végrehajtást rendelő végzés után rovatik ki az illeték. A régi törvény 20. §-a szerint az illető végzések, fizetési meghagyások, sommás végzések vagy végrehajtást rendelő végzések meghozatala után a bíróság az illető határozatot nyomban közölte az illető pénzügyi hatósággal. A pénzügyi hatóság ezen közlés alapján esetleg az illetéket nyomban ki is szabta, amenynyiben azonban az illető fizetési meghagyások vagy sommás végzések, vagy végrehajtást elrendelő végzések ellen kifogás adatott be és ennek következtében az ügy meghagyásos eljárásból perré alakult át, akkor a bíróság egyúttal értesítette erről a pénzügyi hatóságot, amely az esetleg már kiszabott illeték behajtását felfüggesztette és bevárta ennek az ügynek jogerős Ítélettel történő befejezését. Ezen az intézkedésen ez a szakasz most lényegesen változtatott, amennyiben kimondja, hogy ilyen ügyekben az első birói határozat a jogerő bevárása nélkül azonnal kézbesítendő a pénzügyi hatóságnak és az illeték azonnal kiszabandó és behajtandó. A konzekvenczia az lesz, hogy ha az alperes megkapja a fizetési meghagyást egy váltóügyben, megkapja egy-kettőre egyúttal a pénzügyi hatóság fizetési meghagyását is az azon ügy után őt terhelő Ítéleti illeték lerovása tárgyában. Neki ezt meg kell fizetni, mert ez birtokon kivül történik. Hiába fog ő kifogást beadni a sommás végzés ellen, hiába fogja ő azt a pert később megnyerni, meg fog állapíttatni, hogy a sommás végzés kibocsátása helytelen volt, nem birt törvényes alappal, •— neki ennek daczára az illetéket meg kell fizetni. Már most mi történik ezekben az esetekben? Ha a bíróság végeredményben helybenhagyja azt a fizetési meghagyást vagy intézkedést, amely ellen a kifogás történt és azt az alperest elmarasztalja úgy, ahogy a kereset szól, akkor a kérdésben nincs baj, ő úgyis megfizette már az illetéket, ez rendben van. De már most azoknak az eseteknek nagy sokaságában, amikor a kifogásoknak megvan a perjogi eredményük, amennyiben a bíróság az ekképen kibocsátott fizetési meghagyásokat, végrehajtást elrendelő végzéseket stb. hatályon kivül helyezi, mindezekben az esetekben előáll az a furcsa helyzet, hogy az alperes kénytelen volt fizetni egy illetéket, amelylyel nem tartozott és előáll már most az a további félszeg helyzet, hogy a pénzügyi hatóság viszont köteles azt az illetéket az illetőnek viszsza is téríteni. Én azt hiszem, a pénzügyi adminisztráczió szempontjából is ez az eljárás, amelyet a javaslat kontemplál, szemben a régi törvény 20. §-a szerinti eljárással, sokkal hátrányosabb, sokkal roszszabb, sokkal több munkát ad. (ügy van 1 , a baloldalon.) Mert méltóztassék csak tekintetbe venni, hogy ezekkel az ügyekkel mind újból kell foglalkozni, ezeknek az illetéktelenül befizetett összegeknek a visszafizetéséről is gondoskodni kell. Es viszont nem látom át az intézkedéseknek a pénzügyi érdekét. Vagy pusztán állami kapzsiság akar lenni, hogy az állam minél hamarább az illeték birtokába jusson? A pereknek abban a uagy sokaságában, ahol készpénzzel fizetendő az illeték, az állam be tudja várni a jogerős rendelkezést — nem tudom tehát megérteni, miért épen a perek ezen fajtájánál méltóztatik azonnal és kószpénzbeni fizetést követelni? Van azután ennek az intézkedésnek egy másik oldala és ez az, hogy a törvény egy szóval sem mondja, hogy ha ilyeténképen a bíróság megváltoztatja azt a fizetési meghagyást és ennek következtében visszatérítendő annak a félnek az illeték, amelyet illetéktelenül fizetett, egyúttal a kincstár megadja neki a kamatot is. A javaslat csak az illetékről beszél, »visszatéritendő az illeték«, d^ a kamatokról egy szó említést nem tesz. Már pedig, engedelmet kérek, ha méltóztatik a kincstárnak az én pénzemmel illetéktelenül, jogtalanul gazdálkodni, ha méltóztatik tekintetbe venni azt, hogy nálunk az igazságszolgáltatás ólomlábakon jár, hogy amire egy ilyen per, pláne a mai viszonyok mellett, a váltóbiróságnál befejezést nyer, barna fürtjeink megőszülnek, akkor méltóztassék kiszámítani, hogy mennyi itt a kamatveszteség! Legalább azt az intézkedést kellene tehát belevenni, hogy ebben az esetben nemcsak a befizetett illeték, hanem annak törvényes kamata is visszatérittetik. Ez
