Képviselőházi napló, 1910. XXV. kötet • 1914. junius 24–julius 21.

Ülésnapok - 1910-555

555. országos ülés 191í Julius 15-én, szerdán. 341 téves hirről volt szó, semmi nem bizonyítja azt, hogy ennek a hirnek tényleges alapja lett volna. T. ház! Ez2e], azt hiszem, eleget! tettem feladatomnak, mert ebből a tényállásból kitűnik, hogy ezen inczidensnek természetszerűleg semmiféle további folytatása sem lehet. Én csak arra kérem még a t. ház szives türelmét, hogy ebből kifolyólag egy kérő szóval forduljak a magyar sajtóhoz, amelynek nagyon sok hibája lehet — én a magam részéről busásan részesültem abban az alkalomban, hogy a sajtónak talán kevésbé előnyös oldalaival is megismerkedjem, — amelynek azonban magyar hazafiságában nem kételkedhetik senki sem, amelyikről fel kell mindenkinek tenni, hogy hazájának érdekeit, jó hírnevét és becsületét szivén viseli Ebből merítem én a jogczimet és bizalmat arra, hogy azzal a kéréssel forduljak a magyar sajtóhoz, hogyha bárminő olyan híresztelések jönnek, amelyek a magyar nemzetnek ilyen vonatkozású érdekeit, életviszonyait érintik, talán ilyen esetekben mégis ne arra gondoljanak első sorban, hogy mentől hangzatosabb alczimek alatt lehessen a dolgokat beadni, hanem arra, hogy a magyar nemzet jó hírneve, a magyar nemzet becsülete és adandó alkalommal esetleg a magyar nemzet létérdekei is megkívánják azt, hogy a magyar nemzet pánikszerű jelenségeknek ne legyen hozzáférhető, hogy a magyar nemzetnek kint a messze távolban exponált egyes tagjai is érezzék magukban azt. amivel hazájuknak és nemzetüknek minden körülmények között tartoznak. Férfiak jöhetnek veszedelembe, a vesszedelmet el kell hogy viseljék, de ilyen rémhirek, ilyen pánikszerű tünetek legalább is a nemzet jő hírnevén, a nemzet férfias erényeibe vetett hiten és bizalmon ejthetnek csorbát. Én tehát igazán azt hiszem, egy olyan ügy nevében, amely egyenlően szent mindnyájunk előtt, nagyon kérem, hogy ilyen esetekben a sajtó feledkezzék el arról, hogy tulajdonképen ő első sorban a nyilvánosságnak szolgája ős a nyilvánosságot kell talán elsősorban hírekkel ellátni és csak azután ellenőrzi azokat: ilyen esetekben ellenőrizze először a híreket s csak akkor közöljék azokat, ha valóságukról meggyőződött. (Elénk helyeslés a jobboldalon. Elénk felkiáltások a baloldalon : Giessl hibája!) Elnök: Az interpelláló képviselő ur kivan szólani. Gr. Apponyi Albert: T. képviselőház! Kénytelen vagyok a ministerelnök urnak inkább ezzel az utolsó aposztrofálásával foglalkozni, ámbár nem hozzám tolt intézve, hanem a magyar sajtóhoz, mert beszédének ez volt legérdemlegesebb része. És tulajdonképen a magyar sajtóval én is most egy hajóban evezek, miután elég fontosnak tartottam a dolgot arra, hogy interpelláczió tárgyává tegyem. Bocsánatot kérek, nem mendemondák alapján tettem interpelláczió tárgyává, hanem annak a ténynek alapján, hogy a belgrádi osztrák-magyar követ látott szükségesnek rendkívüli intézkedést. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) A ministerelnök urnak ez az aposztrofálása tehát talán inkább a követ urnak szól, mint a magyar sajtónak, mert a sajtó is, és csekélységem is csak azon a nyomon haladtunk, amelyet egy felelős állásban levő férfiú számunkra megvont. Én nem megrovásképen mondom ezt a követtel szemben, mert ha a követ olyan forrásból, amelyből plauzibilisnek tartja, arról értesül, hogy veszély fenyegeti az ő connationálisait, akkor neki kötelessége intézkedni. Egy hang (a baloldalon): A sajtó nem nyelheti ezt el. Gr. Apponyi Albert: Ha e hirek forrása elég komoly volt arra, hogy e követ ezek alapján rendelkezéseket tegyen, akkor valóban nem lehet szenzáczióhajhászat az, ha a sajtó azokról tudomást vesz, valamint nem tartom magam sem hibásnak abban, hogy én ezt a kérdést a parlament elé hoztam és itt annak tisztázását kívántam. A ministerelnök ur válaszából azonban nem tudtam kiigazodni a főkérdésre nézve, t. i. arra, hogy kiderült-e, hogy tényleg alaptalanok voltak azok a híresztelések, mert hogy nem történt semmi, az magában véve még nem bizonyíték, de az, hogy semmi sem történt, ép ugy lehetett azoknak a rendkívüli intézkedéseknek a következménye, amelyek tétettek, amint lehetett következménye annak, hogy nem is készült semmi. A kérdés pontje az volt, hogy tényleg nem készült-e semmi, van-e erről hivatalos tudomás és ezt a kérdést azzal a czélzattal tettem, hogy az úgyis nagyon komoly helyzetnek, amely monarchiánk és Szerbia közt létezik, elmérgesedését meggátoljam, amely ilyen inczidensekből előállhat, ha t. i. ez az inczidens valótlannak nem mondható, ha ez a tény egyáltalában nem fenyegetett minket. Ennek határozott kijelentését nélkülözöm a t. ministerelnök ur válaszában és azért, mert kellőkép felvilágosítva nem látom a kérdést, válaszát nem vehetem tudomásul. (Helyeslés a baloldalon.) Elnök : A ministerelnök ur kivan válaszolni. Gr. Tisza István ministerelnök: Két egész rövid megjegyzésre szorítkozom. Először is, ami ennek az eseménynek a nyilvános jaertraktálását illeti, én azt legkevésbé sem kifogásoltam ; eszemágában sem volt. A t. kéjiviselő urnak szemrehányást tenni azért, mert interpellált és eszemágában sem lett volna a sajtónak szemrehányást tenni és nincs is a sajtó azon orgánumainak szemrehányást tenni, amelyek ezt a hirt tárgyalták, anélkül, hogy azt mesterségesen mentül nagyobb világesemónynyé felfújni akarták volna. De vannak egyes lapjaink, amelyek több najjon keresztül ökölnyi betűkkel, alczimekre osztva, hasábokon tárgyalták ós ez azután, mint a futótűz megy tovább ; én ugy értesültem, hogy vidéki városokban itt-ott, hétfőn lap nem lévén, plakátokon kétszer öklömnyi alczimek alatt