Képviselőházi napló, 1910. XXV. kötet • 1914. junius 24–julius 21.

Ülésnapok - 1910-554

238 554. országos ülés 1914 Julius 14-én, kedden. az 1873 : IX., az 1874 : XXXVIL, az 1875 : XVI., az 1875 : XXV., az 1881 : XVI., az 1881: XXXIV., az 1883 : VIII. t.-cz., melynek egy részét — elég helytelenül — a mostani javaslat érvényben tartja, továbbá az 1894 : XXVI. t.-c, amelyet a mostani javaslat teljesen hatályon kiviil helyez. Ezeket a törvényeket nagyjából — mert meg kell jegyeznem, hogy ennél több illetéktörvényünk van — csak azért soroltam fel, hogy némi fogalmat szerezhessünk arról, hogy az illeték terén tulajdonképen hány helyen kell kutatnunk akkor, amikor talán egy ritkábban előforduló eset illetéke tekintetében kell véleményt mondanunk. Ennek az eredménye az, hogy a jogászi kar, de különösen az ügyvédi kar már igen régóta sürgette a bélyeges illetéktörvények revízióját, illetve reformját. Ha jól emlékszem, öt évvel ezelőtt az ügyvédi kamarának egyik jeles tagja, Újlaki József tett indítványt, hogy irjon fel a budapesti ügyvédi kamara a kormányhoz, hogy az illeték revizióját, illetőleg reformját mennél előbb kezdje meg, hogy véget vessen ennek a bizonytalanságnak és Újlaki doktor már ott kifejezést adott annak a felfogásának, hogy a különböző rendszerek közül, amelyek az illetékezés terén érvényesülhetnek, leghelyesebb az átalányrendszer, amelyre különben a tárgyalás alatt levő törvényjavaslat indokolása is kiterjed. Ep ennek az inditványnak volt az az eredménye, hogy amig idáig csak az ügyvédek szólaltak fel ennek érdekében, később már a szélesebbkörü jogászközönség és a pénzügyi szakértők is elismerték, hogy az átalányrendszer a legegyszerűbb, a legjobb, a feleket legkevésbbé molesztálja, a kincstár éidekeit biztositja és foglalkozni kezdtek a kérdéssel, aminek az eredményéről szintén szó van az indokolásban. (Halljuk ! Halljuk ! balfelől.) T. képviselőház ! Nem akarom untatni a t. házat és azért keresem, hogy abból az anyagból, amely tulaj donképen rendelkezésemre áll, illetőleg állott — mert annak egy részét az előttem felszólalt képviselőtársaim már kimentették — csak azt hozzam fel, ami tulajdonképen nóvum. Az illetékjavaslatnál a legnagyobb zavart az idézi elő, hogy ugy veszem észre, az indokolás, valamint az előadó ur is, de — engedelmet kérek — azt hiszem, a t. ház többsége is bizonyos örömmel látja, hogy az adó és illeték közötti különbséget nem véve figyelembe, a határvonalat meg nem húzva, kihasználják ezt a bizonytalanságot és az illetékek csoportjába szorítják be az adó alá tartozó és igazán adónak nevezendő közterheket is. (Ugy van ! balról.) Engedelmet kérek, t. ház, de hogy magam is ugyanebbe a hibába. ne essem, ennek elkerülése végett az adó és illeték között meg kell húznom a határvonalat, hogy ennek nyomán haladhassak tovább. Az adó az állampolgárnak általános tehetségéhez mért szolgáltatása, amelyet tartozik a kincstárnak beszolgáltatni, tekintet nélkül arra, hogy azért ellenértéket kap-e vagy sem. Ezzel szemben az illetékek az állam részéről élvezett valamely specziális szolgáltatás ellenértéke. Ha ezt figyelembe veszszük, akkor mindenesetre rögtön tisztában lehetünk azzal, hogy amikor két ilyen különböző közteherről vagy szolgáltatásról van szó, mint az adó és az illeték, ezeket ugyanazon rendszerbe foglalva egységesen é:> igazságosan az állampolgárok között megosztani nem lehet. Az illetéknek kritériuma tudvalevőleg az, hogy az a közhatósági munka vagy intervenczió, amelyet az állampolgár igénybe vesz, arányban álljon azzal az illetékkel, amelyet a kincstár az állampolgártól beszed. Ép azért nem lehet kielégítő az egyes-illetékrendszer, amely nagyjában még ma is fenn van tartva a javaslatban. Az egyesilletékrendszernek vagy pedig, amint helyesebben nevzehetjük és amint egyszer már voltam bátor elnevezni : az egyenkinti rendszernek az a lényeges ismertető jele, hogy minden egyes aktust, minden egyes beadványt külön-külön illetékez meg, tekintet nélkül arra, hogy annak mi a tartalma, mi lesz az eredménye vagy milyen munkát kíván a közhatóság részéről. Ennek alapján arra a meggyőződésre jutunk, hogy tulaj donképen itt már azután a papírmennyiség jelentkezik mintegy a közhatósági, birói vagy más egyéb tevékenység fokmérőjeképen. Már pedig mi ügyvédek tudjuk legjobban, hogy az ember igen sokat összeír, ami jóformán értéktelen. Farkas Pál : A költségjegyzékben ! Jaczkó Pál: Abban van egy kis érték, de csak akkor, ha az ember az ellenértéket meg is kapj::, ; de ez már kiment a divatból. Erre különben a tárgyalás során lesz még alkalmam megjegyzést tenni. Az -illeték igazságos megosztásánál feltétlén követelmény az, hogy az illeték azzal a munkával, amelyet a kincstár vagy az állam részéről igénybe vesz, arányban álljon. Ez a javaslat is a beadványi, jegyzőkönyvi bélyegeknél próbál javításokat,tenni oly módon, hogy az illetéket emeli, bizonyos fokozatokba osztja be és ezen a czimen elnevezi az illetéket fokozatos illetéknek. Már itt megjegyzem, hogy a törvényjavaslat 1. §-ában felsorolt beadványok oly természetűek, hogy ha azokért valamit fizetnünk kell, akkor az nem nevezhető másnak, mint papirfogyasztási adónak. Mert az, hogy egy per megindittatik s a bíróság tárgyalást tüz ki, a bíróság részéről még oly csekély közremunkálkodást kivan, ami igazán elenyészőnek minősíthető ; a régi 40 filléres és 1 koronás beadványi bélyeg teljesen meg is felelt annak az ellenértéknek, amelyet a fél a kincstár részéről kapott. (Igaz ! Ugy van! bal. felől.) Ezzel szemben a javaslat 1. §-a 10—200.000 koronáig fokozatokat állit össze, amelyeknek megfelelően a beadványok illetéke 50 fillérről 26 koronáig emelkedik. Ez nem más, mint papirfogyasztási adó. Előrebocsátom, hogy a különböző rendszerek mellett én is csak az átalányrendszerhez juthatok el mint egyedül helyeshez. Ez ugy lenne elképzelhető, hogy az illeték százalékokban fejeztetnék ki és a kincstár fizetési meghagyás utján hívná fel a felet, hogy ennyi és ennyi százalékot fizessen