Képviselőházi napló, 1910. XXV. kötet • 1914. junius 24–julius 21.

Ülésnapok - 1910-554

554-. országos ülés 1914 Julius 14-én, kedden. 239 be. Ez az illetékezés a törvényjavaslat indokolása szerint is közvetlen kapcsolatba jutna a birósági működéssel; azt mondja ugyanis az indokolás : (Olvassa) »Nem lehet tagadni, hogy az átalányrendszer jobban felel meg az illeték természetének, amennyiben a megállapított összegeket a biróság működésével hozza szorosabb összefüggésbe, mig az előbb emiitett bélyeg-adórendszer a biróság egyes határozatainak kivételével nem a munka teljesítése alkalmával követeli a meghatározott •illetéket, hanem ezzel az eljárás során felmerült iratokat terheli meg s ilyen közvetett utón szedi be a biróság működéséért járó ellenszolgáltatást.* Tehát mindannyiszor lerovatnak egy illetéket, amikor erre alkalom van, tekintet nélkül arra, hogy megfelel-e annak egy ellenszolgáltatás vagy sem, hogy valami szolgáltatást veszek-e igénybe vagy sem. T. ház ! Miután már az átalányrendszerről beszélek itt, ki kell emelnem ismételten, hogy az indokolás maga is sokkal helyesebben minősiti ezt, amikor egyenesen megmondja, hogy a felekre nézve kényelmesebb az átalá.nyrendszer és főleg a tiszta átalányrendszer, amennyiben annál mindig előzetes kiszabás alapján tartozik befizetni az ezzel járó összeget és ki van zárva a felek tévedése vagy véletlen mulasztása és ezzel szemben a hátrányos következmények alkalmazása. Á kellemetlen következmény az a fizetési meghagyást megelőző lelet, amelyről tudjuk, hogy minden állampolgárt tulajdonképen ezzel lehet vérig szekirozui, és az előadó urnak azon megjegyzésével szemben, amikor ő két momentumra terjeszkedik ki, hogy mi a kincstár kötelessége, már itt kell megjegyeznem, hogy a pénzügyi hatóság kíméletes eljárását a leletezés terén, mint gyakorló ügyvéd, igazán a legkevésbbé tapasztaltam. Mikor tehát, mondom, az indokolás erre a megállapításra jut, akkor egyszerűen elveti ennek a konzekvencziáját azzal, hogy azt mondja: (olvassa) »Ennek a rendszernek a behozatalát azonban ezúttal javaslatba nem hozhatom, mert egyrészt annak a kiszámításánál, hogy egyes perek illetéke czimén a kincstárnak mennyi a mostani bevétele, statisztikai adatok hiányában csak feltevésekre vagyok utalva, másrészt ez a rendszer a pénzügyi kincstárra hátrányos, a bíróságokra nézve pedig igen terhes.« Azt hiszem, t. ház, ha tisztán és kizárólag a statisztikai adatok hiányán múlik e rendszer mellőzése, akkor, engedelmet kérek, semhogy ismét egy rossz, hasznavehetetlen, vagy pedig nagyon kuszált illetékrendszerünk legyen : méltóztassék a statisztikai adatokat beszerezni, (Ugy van ! a haloldalon.) Hiszen ez a munka, merem állítani, alig pár napot venne igénybe. A második kifogás époly alaptalan, t. i. hogy e rendszer a pénzügyi kincstárra hátrányos volna. Engedelmet kérek, a statisztikai adatok hiányában ezt meg sem lehet még állapítani. Merem állitan", hogy nem volna hátrányo?. Mert én nem ugy képzelem, hogy ez a bróságra bizassék, amint az indokolás harmadik érve arra van alapitva, hogy a biróságra terhes volna. Ezzel, azt hiszem, nem akarja azt mondani, vagy ha mondaná, helytelenül mondaná, hogy az illetékezés is magára a bíróságra bizassék. Tudjuk, hogy ma a birói kar tényleg sok mindennel van megbízva ; ujabban legkevesebb ítéletet hoz és legtöbb statisztikát készit. Ha egy birót megkérdezünk : ujabban nem az Ítéletekben, a jogszolgáltatásban fárad ki, hanem abban, hogy mindennap statisztikával kezdi és statisztikával végzi a maga munkáját. Nemzetgazdasági szempontból is helytelen volna, ha a bíróságra biznók az illetékezést. Tudjuk ugyanis, hogy az illeték-kiszabás végre is nem olyan nehéz, ha azt folytonosan gyakorolják. Az Ítéletek, birói beadványok után megállapítani, hogy mennyi jár : ez inkább technikai, semmint szellemi munkának nevezhető tevékenység. Vannak ugyan esetek, amikor legnagyobb pénzügyi kapaczitásaink is megállnak és nem tudják eldönteni, milyen illetéket ajjplikáljanak; de ez semmiesetre sem vonatkozik a mindennapi peres eljárások során felmerülő bélyegekre. Ezt nem is tudom elképzelni másként, mint hogy a bíróságokhoz egy sokkal olcsóbb munkaerő osztassák be, amely naponként, — merem állítani — a budapesti törvényszéknél vagy a közj>onti járásbíróságnál egy vagy két embert venne igénybe, vidéken pedig eo ipso egy ember el tudná látni. Ezeknek az alkalmazottaknak a fizetésével való megterhelés sokkal csekélyebb dolog, semhogy számba jöhetne, mikor ezzel szemben a kincstár eléri, hogy egyrészt saját követelését jobban biztosítsa, másrészt a feleket a zaklatástól megmenti, (ügy van! Ugy van ! a baloldalon.) Nem akarok kicsinyeskedni, mikor azt mondom, hogy az ügyvédek életét, eltekintve a kenyérkérdéstől, amely ma nagyon fontos és nagyon szomorú, talán elsősorban az illeték keseriti el. Szerénytelenség nélkül mondom, hogy az illetékekkel meglehetős korán kezdtem el foglalkozni és jelöltkoromban is már jelölttársaim között annak a jó hirnek örvendtem, hogy az illetékeket ismerem. Tizennégyéves praxisom alatt is megmeglehetősen igyekszem ellenőrizni, hogy mindenkinek a jogos követelése kielégíttessék, tehát a kincstáré is. Mégis, sajnos, el kell mondanom. hogy nem hónajaok, hanem egy hét sem múlik el anélkül, hogy meg ne jelenjék nálam a pénzügyi hatóságoknak fizetési meghagyásokat kézbesítő közege. A fizetési meghagyást aztán az ember meg se nézi, nem győződik meg róla, hogy az az egykoronás bélyeg pl. ott a vidéki bíróságnál le van-e róva, mert ez többe kerülne, hanem egj^szerüen beküldi az állampénztárhoz a két koronát. (Ugy van ! balról.) Mikor itt az indokolásban azt mondja a mi, nister ur, hogy statisztikai adatok hiányában csak feltevésekre van utalva és hogy ezért nem lehet megnyugvással uj rendszert javaslatba hozni, mert az államnak, amint alább mondja, a törvénykezési illetékekből élvezhető bevételre elengedhetetlen