Képviselőházi napló, 1910. XXV. kötet • 1914. junius 24–julius 21.

Ülésnapok - 1910-553

206 553. országos ülés 1914 Julius 10-én, pénteken. mazkodó uj törvényjavaslattal méltóztatnak előállani ? Haller István : Hol lesznek ők akkor? Benedek János : Igazán mondhatom, hogy az a pénzügyminister, aki az igazságügyministerrel karöltve egy helyes illeték-kódexet alkotna meg Magyarországon, talán nem kisebb érdemet szerezne, mint az a másik minister, aki, mondjuk talán, a polgári törvénykönyvet alkotja meg. Egy jó illetéktörvénynek megalkotása csakugyan olyan becsületes, olyan nemes vállalkozás lenne, amely óhajtandó volna az egész jogkereső közönség, sőt az egész lakosság, Magyarország egész népe érdekében. Hiszen szakemberek, ügyvédek, birák, sőt az illetéktörvényeket alkalmazó birák sem tudnak olykor-olykor eligazodni az illetéktörvények labirintusaiban. (TJgy van ! balfdől.) Azt kérdezem, hogy ha az uj perrendtartás, amely 1915. január 1-én életbelép, annyira sürgőssé, annyira szükségessé tette ilyen uj illetéktörvénynek a megalkotását, hogy ezt most előterjesztette az igazságügyminister ur, vájjon mikorra számithatunk arra, hog}' az az illeték-kódex csakugyan elkészül ? Nem ilyen apró-cseprő, nem részleges, nem egy-két szükségletre kiterjeszkedő törvényalkotással kellene előállani, hanem a pénzügyi közigazgatás minden ágára kiterjeszkedő olyan alkotással, amely szakembereknek és laikusoknak egyaránt tájékozást nyújthatna, (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) amely megszüntetné a jogbizonytalanságot, amely helyes fokmérője, helyes szabályozója lenne az illeték megszabásának, amely minden tekintetben zsinórmértékül szolgálhatna előlegesen és kritika tárgyául szolgálhatna utólagosan, ha valaki a maga igazságát keresi, mert az illeték alkalmazása terén esetleg joghátrány, anyagi hátrány sújtotta őt. Haller István : Ne kivánd ezt, mert ujabb adóemelés lesz a vége ! Benedek János: Természetes, t. ház, hogy ezt magam sem értem ugy, hogy az az uj illetékkódex nagyobb tehoremelkedéssel sújtsa az országnak különben is agyonterhelt népét, hanem csakis ugy, hogy a helyesnek felismert alapelvek alkalmazása mellett tisztán és kizárólag az illeték kirovása szempontjából, azon érdek szerint, azon szemjjontok szerint alkottassék meg az a mindenre kiterjeszkedő illeték-kódex, amelyeket szem előtt tartani kötelessége a törvényalkotásnak, amely szempontokat helyesnek ismertük fel és amelyekre különben elég helyesen hivatkozik magának ennek a törvényjavaslatnak indokolása is és helyesen hivatkozott az előadó ur is a beszédében. Azonban, sajnos, azon szempontoknak a reális életben való keresztülvitelét, különösen ebben a törvényjavaslatban való életrekelését nincs alkalmunk szemléim, mert mig a törvényjavaslat és az előadó ur előadásának indokolásában vizet prédikál, addig magában a törvényjavaslatban ugyancsak bort isznak és pedig azok rovására, akik maguk éhen és szomjan pusztulhatnak el ilyen, anyagi erejüket mértéken tul igénybe vevő törvény pusztító hatása következtében. (Igaz ! TJgy van ! balfdől.) A perrendtartáshoz való alkalmazkodást nem fogadhatom el tehát olyan indoknak, amely most szükségessé tenné ennek az illetéktörvénynek keresztülhajszolását. Elvégre az 1894. évi XXVI. t.-cz. tökéletesen elegendő addig is, amig maga a nagy törvényalkotás, az általános illeték-kódex létrejön. Azt is kétségbe merem vonni, hogy olyan nagy illeték-elvonást, illeték-csökkenést idézne elő magában véve az a körülmény, hogy elvileg a szóbeliség alapjára van fektetve a törvénykezésünk. Mert akármennyire hangoztatja is az 1913. évi törvény és a korábbi perrendtartási javaslat is a szóbeliséget, mi, akik jóformán naponkint szemlélői vagyunk ezeknek az eljárásoknak, tanúbizonyságot tehetünk arról, hogy szóbelileg terjesztik ugyan elő a felek a maguk előadmányait, de azokat mindjárt Írásba, jegyzőkönyvbe veszik és az az Írásbeli jegyzőkönyv bélyeggel és pedig a most beterjesztett törvényjavaslat 2. §-a szerint dupla bélyeggel kell hogy ellátva legyen, különösen abban az esetben, ha abban a jegyzőkönyvben halasztási kérelem, bizonyítékok felvételére vonatkozó kérelem, vagy más hasonló dolog fordul elő. Tehát szóbeli ugyan az eljárás, de azért mindennek i an Írásban is nyoma, mert hiszen a felsőbíróságok mégis abból Ítélnek, ami az aktákban van, a felülvizsgálati kérelmek írásban terjesztetnek elő, előkészítő iratokat adnak be azok a felek, akik az elsőfokú tárgyalásokon szóbelileg tárgyaltak egymással. Jóformán minden írásba lesz azért foglalva, nem olyan bőbeszédüséggel talán, amint megcselekedték vagy megcselekszik a rendes eljárásban, ahol a perbeszédek néha óriási dimenziókat öltenek, azonban bizonyos dolog, hogy a dolog érdemére vonatkozó minden feljegyzés Írásba lesz foglalva. És miután igy lesz, az irás mindjárt bélyegköteles, bélyegköteles volt a múltban, bélyegköteles lesz most is. Azt merném állítani, hogy aránylag igen csekély hányad, perczentekben talán nem is tudnám meghatározni, hogy mi az, ami ilyenformán a fiskális érdekek rovására elkallódnék, mi lenne az az illetékcsökkenés, az a kevesebblet, ami az által állana elő, hogy most inkább a szóbeliség alapjára lépünk, mint ahogy léptünk idáig, mert habár szóbeli az eljárás, azért minden Írásba foglaltatik. Sőt akármiféle uj kérelmet terjeszt elő a fél, akármiféle uj indítványt tesz felperes vagy alperes egyaránt, akár a bizonyításra vonatkozólag, akár a tanúkihallgatásra vonatkozólag, a pernek akár a kezdő stádiumában, első szakában, akár a második szakában, a bizonyítási eljárás folyamán, sőt még a harmadik eljárásban is, az Ítélkezés stádiumában is, láttuk, t. ház, hogy daczára annak, hogy az eljárás szóbeli, mégis minden írásba van foglalva és minden bélyegköteles. Sőt e törvényjavaslatnak is épen az az alapelve és intencziója, hiszen nem az emberek szájára ragasztanak bélyeget, hanem a papirosra. (Derültség