Képviselőházi napló, 1910. XXV. kötet • 1914. junius 24–julius 21.
Ülésnapok - 1910-553
174 553. országos ülés 1914 Julius 10-én, pénteken. volt szives ismertetni. Ugyanis a 100 K-ig terjedő perekben az illeték 2%, azután az 5000 K-ás perekig az illetékek szukczesszive esnek. Lehetetlenség, hogy a javaslat tárgyalása alkalmával mindezekre rá ne mutassunk. Igazán mondhatom, bűnt követnénk el, ha erre rá nem mutatnánk ; rámutatunk pedig azért, mert kell, hogy a t. túloldal honorálja a mi aggályainkat! Az első és íőaggályom, amelyet előterjesztettem, az, hogy nincs meg a progresszivitás, hogy nincs meg a többségben és az előadó úrban a szocziális érzék, amikor ilyen úton-módon itt a perek aránj r talan megdrágításával az illetéket ilyen magas összegben tervezik. (Igaz! Ugy van! haljelöl.) De t. képviselőház, nem fogadhatom el a jelen jörvényjavaslatot még az általános tárgyalás alapjául sem azért, mert az homályos és ellentmondó. E tekintetben igen szép példákkal fogok a t. túloldalnak szolgálni. Itt van a 18. §. Minthogy ez nagyon lényeges szakasz, azért, hogy erre vonatkozólag szakszerű fejtegetéseimet előterjeszthessem, azt szórói-szóra felolvasom. (Halljuk I Halljuk ! balfelöl.) Azt mondja ez a szakasz (olvassa ): »Ha a birósáa 100 koronánál többet érő ingatlan tulajdonjogát, haszonélvezeti vagy használati jogát oly czimen Ítélte meg, amely nem törvényes örökösödésben, végrendeleten, vagy szerződésen alapul, az érték után 43% itéletk — szóval vételi — »illetéket kell fizetni; külön vagyonátruházási illeték azonban nem jár.« Ez olyan homályos szakasz, amely a jogi kritikát nem állja meg. Hiába méltóztatik mosolyogni az előadó urnak, kifejtem én a meggyőződésemet és kérem, hogy fejtse ki ő is a meggyőződését ebben a tekintetben. Én a jog terén a tulajdonnál csak kétféle distinkcziót ismerek és pedig a tulajdonból és a birtokból eredő jogokat. Itt pedig más dologról van szó : használati vagy haszonélvezeti jogról. Ez nem jogászi megkülönböztetés. Mert csak nem a prekarista kereseteket méltóztatik ez alatt érteni ? Mert biztos vagyok benne, hogy akkor, amikor e szakasz alkalmazására kerül a sor, akkor ezekre a prekarista keresetekre fog gondolni a fináncz, fog gondolni az, aki majd ezt az illetéket kiveti. Ha pl. az apa megengedi a fiúnak, hogy benlakjék az ingatlanban, hogy azt használja vele együtt,. s azután az apával nem fér meg a fiu és gorombáskodik, akkor előáll a jelenlegi sommás eljárás 1. §-ának m) illetőleg l) pontjában részletezett az a kereset, hogy az apa a fiu ellen prekarista keresetet indit a birtoklás megszüntetése iránt, illetőleg, ahogy itt ki van fejezve, a használati jog megszüntetése iránt. De a szívességből visszavonásig átengedett ingatlan visszabocsátása iránti pereknél szintén használati jogról van szó. Már most bocsánatot kérek, ez után engem 4'3% illetékkel megróni, amikor a saját tulajdonomat keresem, ez olyan lehetetlen állapot, (Igaz ! ügy van ! a baloldalon.) hogy azt egy törvényjavaslatban kimondani nem lehet és nem is szabad. (Igaz ! Ugy van ! balfelél.) Homályosnak tartom azután a 20. §-t is, mert ennek utolsó bekezdése azt mondj a, hogy (olvassa) : ». . . ha a felperes követeléséről egészben vagy részben lemond . . .« Ábrahám Dezső: Nem homályos, hanem méltánytalan ! Narancsik József: Erre majd később rátérek. A határozati illetéket szabályozó 11. §-ban egyebek között az foglaltatik, hogy (olvassa) : »a keresettől való elállást megáUapitó végzés után.« Ez a kettő egymásnak tulaj donképen ellentmond. Elállás alatt tulaj donképen mi a gyakorlati életben a kereset leszállítását is értjük. Az egyik rendelkezés, a 20. §. utolsó bekezdése szerint az, hogy ha leszállítom a keresetet bizonyos összegre, ha arról egészben vagy részben lemondok, akkor a határozati illetéknek fele jár. Ha ellenben ugyanerről a bíróság határozatot hoz •— már pedig azt meg nem akadályozhatom, hogy erről határozatot ne hozzon — akkor a 11. §, harmadik pontja értelmében nekem bizonyos fokozatos skálát kell fizetnem. Ez nem lehet, mert ez magában véve bizonyos ellenmondás, főleg pedig a praktikus élet terén oly zűrzavarra fog alkalmat adni, amelyet nem a közönség javára, hanem a közönség rovására fognak felhasználni. Szerény meggyőződésem szerint azért a törvényjavaslatnak világosnak, tisztának kell lennie, nem ilyen kazuálisnak, mint ez a javaslat. De méltánytalannak tartom az egész törvényjavaslatot azért is, — hogy visszatérjek a szocziális szempontokra, — mert az igénypereknél, a végrehajtás-megszüntetési pereknél a vagyontárgy értékét, mint ilyet, veszi a törvényjavaslat alapul. Ezt pedig alapul venni nem szabad és nem lehet. Amikor a saját maga dolgát, jószágát akarja valaki a végrehajtás alól menteni s igénypert ad be, melynél a végrehajtási törvény 98. §-a értelmében imperativ rendelkezés szerint a költséget meg kell szüntetni, igazán méltánytalan dolog, hogy ily magas illetéket lehessen kiróni, mint a jelenlegi törvényjavaslat szerint lehet, fokozatosat, ahelyett, hogy állandó illeték lenne. Vagy még sérelmesebb, amikor igazán ugy kerülök az egész dologba, hogy abba teljesen ártatlan vagyok. Ha pl. két egyenlő nevű ember van, az egyik tartozik és a másik, hasonló nevűnek ingatlanára kebelezik be a tartozást és az illető esetleg csak akkor tudja meg, amikor már árverés van. És azért, hogy a saját maga ingatlanát visszaszerezze, illetéket kell fizetnie, holott a bírósági joggyakorlat ilyenkor, amikor a végrehajtató sem tudta, hogy két hasonlónevü ember van, — hacsak nem lehet igazolni az ellenkezőt, a rosszhiszeműséget, — a perköltséget is megszünteti. Mondom, ha ilyenkor, amikor a magam saját jószágomat szerzem vissza, ily magas illetékkel terhelnek meg, ez nem vall szocziális érzékre. (Ugy van! a bal- és szélsőbaloldalon.) Ez nem is méltányos. Nem fogadhatom el a törvényjavaslatot az általános tárgyalás alapjául azért sem, mert bizonyos közjogi vonatkozású perekben itt is illetéktelenül róják meg a jogkereső közönséget. Igazolja
