Képviselőházi napló, 1910. XXV. kötet • 1914. junius 24–julius 21.

Ülésnapok - 1910-552

553. országos ülés 191b Julius 9-én, csütörtökön. 149 illetéknek, vagy bizonyos részének fizetésére kötelezett féltől az őt terhelő határozati illetéket beszedni nem lehetett, ennek fizetésére másodsorban az a fél köteles, akinek a határozat valamely értéket itélt meg, habár ezt a felet a költségek viselésére a bíróság nem kötelezte is. Az illetékfizetési kötelezettség alól ez a fél csak akkor menthető fel, ha igazolja, hogy a neki megítélt értéket nem kapta meg, vagy abból annyihoz sem jutott, amennyi a megállapított költségek levonása után az illetéket fedezné. »Igazolja, hogy nem kapta meg«. Itt az a jogvélelem van felállítva, hogyha valamit megítéltek, azt meg is kellett kapni. Másképen, jogvélelem nélkül ilyen lehetetlen bizonyítási szabályt felvenni nem lehet. Az előadó urnak ez a dotog igen tetszik és igen plauzibilisnek látszik. Én tehát ezennel felhívom őfc ezen szakasz kézenfekvő kijátszására. (Halljuk! Halljuk !) Arról van szó, hogy ő beperel engem, az Ítéletben azonban 100 koronára elmarasztalnak és nem bírják rajtam behajtani. Neki kellene eszerint az illetéket fizetnie. A ;/

vélelem az, hogy mivel ő engem beperelt és 0 felsége nevében a kir. törvényszék elmarasztalt, ennek folytán ő azt meg is kapta, neki azonban igazolnia kell, hogy ő nem kapta meg. Hantos Elemér : Egész másról van szó. Arról az esetről, ha az ügyvéd megtartja a per tárgyát és a per értékét nem szolgáltatja ki a félnek. Polónyi Dezső: Hol van az? Mi az? (Felkiáltások a bal- és a szélsőbaloldalon: Azt sem tudja, hogy miről van szó! Derültség.) Bakonyi Samu: Talán más törvényjavaslatról beszél! Rakovszky István: Szépen tárgyalunk mi! (Felkiáltások jobbfelől: Halljuk a szónokot!) Polónyi Dezső: Bocsánatot kérek, ez világos, ez csak világosan benne van a javaslatban. De ha nem tetszik ez a példa, . . . Gr. Zichy Aladár: Csak folytassuk végig ezt a példát! Polónyi Dezső: Én felolvastam a rendelkezést. Hiszen kétségtelen, hogy erre vonatkozik, neki igazolnia kell azt, hogy tőlem azt a pénzt nem kapta meg. Már most hogy igazolja azt, hogy nem kapta meg ? Nem tudom, talán valami hatósági bizonyitványnyal, közjegyzői okirattal? Vagy esküdni fog menni, emellett minden egyes esetben? Mert megint az ügyvéd felelős ugyebár, az ügyvédnek kell fizetnie? (Mozgás jobbfelől.) Nem felelős? Amennyiben a kiszabás hivatalból történt, nem, amennyiben azonban azt bélyegben kellett leróni, akkor már igen. Es itt a komplikácziók egész tömkelege áll elő. Ugyan kérem, mi történik akkor, ha j). o. nem az előadó úrral történt ez meg, aki más pártálláson van és ennélfogva velem nem lehet olyan jó barátságban, mint az itt ülő barátom (Halljuk! Halljuk!) és mivel a követelés kiegyenlítéséről van szó, én fogom magamat és adok egy váltót neki. Kérdem, megtörtént-e a kiegyenlítés, megkapta-e a követelést, vagy sem ? A váltó, amennyire a váltó elméletéből emlékszem, egy fizetési pajiiros. De viszont kérdem az itt felvilágosítás czéljából tartózkodó ministeri tanácsos urat, elfogadna-e fizetésül ma váltót? Ugyebár, hogy nem? Hanem, ha mi egymás között szépen megegyezünk, hogy lesz az elbírálva akkor, hogy megkapta-e, vagy sem a követelést ? Mert hiszen nekem nem kell egyéb ma, ha őt ki akarom játszani, csak az, hogy egy váltót adjak és azzal elégítsem ki ellenfelemet és akkor odaállok a nemleges körülményt bizonyítani. Neki csak azt kell mondania: »kérem én csak váltót kaptam, de hivatalból tudják, hogy rossz vagyok rá, én tehát nem kaptam semmit«, mert hiszen ez egy pozitív bizonyság lenne egy nemleges körülményre. (Élénk derültség a bal- és a szélsőbaloldalon.) Engedelmet kérek, ez igenis komikussá válik, de mi ebben a komikus ? Az, hogy a mohó pénzszerzési vágy által hajtva, a törvényhozás elé hoznak az urak ilyen rendelkezéseket, (Igaz! TJgy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) és az indokolásban igazságügyi érdekeket hoznak fel ezen intézkedések megokolására. Ezt, t. ház, nem szabad cselekedni. Nem szabad mindenáron áldozatnak tekinteni azt a szerencsétlen alperest, akinek minden oldalról, jobbról-balról szálanként tépve ki a szakállát, muszáj tönkretenni. Csak ennek az elvnek a folyománya az, hogy ilyen lehetetlen rendelkezések kerülnek a javaslatba, amelyek tán akaratlanul is feje tetejére állítanák és felfordítanák egész perjogunkat és a bizonyítási eljárásra vonatkozó összes szabályokat. Kérdem, micsoda komplikácziók származnak ebből az életben? Szabad-e az illetékek kirovásának alapjává tenni, — ne méltóztassék elfelejteni, most illetékkérdést tárgyalunk — egy jogi vélelmet, egy törvénynek meg nem felelő vélelmet, amelyet én csupán egy nemleges körülmény nemleges bizonyításával tudnék paralizálni? És ez alapon akarnak ellenem illetéket kiróni ? Nem, t. ház, ez a törvényjavaslat az, amit maga is az indokolásában nyíltan és világosan bevall: pénz, pénz és mindenáron pénz. (Igaz! TJgy van ! balfelöl.) Adót csavarni, nem törvénykezési illetéket akarnak szabályozni. Ez adósróf, közönséges forgalmi adó, amelyet elrejtenek illeték czime alá és be akarnak vasalni azon a közönségen, amely magának a pénzügyminister urnak szavai szerint is képtelen már további áldozatok viselésére. (Igaz! TJgy van! a balés a szélsőbaloldalon.) Ez a törvényjavaslat sem a theoriának, sem az elvnek, különösen az igazságszolgáltatási érdekeknek meg nem felelvén, egyszerűen vissza-