Képviselőházi napló, 1910. XXV. kötet • 1914. junius 24–julius 21.

Ülésnapok - 1910-552

552. országos ülés Wlk Julius 9-én, csütörtökön. 145 hogy (olvassa) : »A polgári perrendtartással szabályozott birói eljárásokban, ha a felet ügyvéd képviseli, a bélyeggel lerovandó illetéket elsősorban az ügyvéd köteles viselni. Az ügyvéd köteles elsősorban megfizetni a 25. §-ban megállapított illetékeket is, ha a hiányos benyújtás vagy a szóbeli előterjesztés ügyvédi képviselettel történt. A mulasztó ügyvédet terheli a mulasztás miatt kiszabandó felemelt illeték is.« Készemről helyeslem, hogy amennyiben az ügyvéd mulasztást követ el, feltétlenül viselje mulasztásának következményeit. De a praxisban számtalanszor előfordul az az eset, hogy külföldről vagy messze vidékről félórával vagy egy órával a tárgyalás előtt, vagy legjobb esetben a tárgyalás előtti napon érkezik megkeresés, — mert csodálatos, hogy a vidéki ember minden megkeresést az utolsó perczben küld, addig huzza-halasztja. Az ügyfél bizalommal elküldi a megkeresést az ügyvédhez, hogy jelenjék meg a tárgyaláson, másnap az ügyvéd azt se tudja, hogy kicsoda micsoda az illető és milyen az anyagi helyzete. Ez különösen a külföldiekre vonatkozik. Már most az ügyvéd nem teheti, hogy ezt visszautasítsa, mert az ügyvéd iránt való bizalom hozza magával, hogy az utolsó perczben nem hagy egy tárgyalást ellátatlanul, hanem legalább is elküldi a segédjét vagy átadja a képviseletet másnak, ha nem akarja vállalni. Ilyen esetben a bélyegilletéket, ugyebár, nincsen módja az ügyvédnek a féltől előzetesen bekövetelni. Ugyancsak nincs módja bírálat tárgyává tenni, vájjon jó-e erre a bélyegilletékre az illető és behajtható-e ez? Az ügyvéd igy tisztára ki van szolgáltatva ilyenkor — különösen a külföldi megkeresésekről beszélek — az illető diszkrécziójának. Megtörténik, hogy megjelenek másnap és mondjuk, hogy az alperes mulaszt. Nekem rögtön fel kell ragasztanom a kereseti bélyeget, fel kell ragasztanom az Ítéleti illetéket. Ha nem ragasztom fel, akkor a törvény értelmében első sorban én mint ügyvéd vagyok érte felelős és pedig az alapilletékért és a felemelt illetékért is. Ha pedig felragasztom a bélyeget, akkor előáll az a helyzet, — mondjuk, hogy elutasító Ítéletet kapok — hogy hiába írok annak a külföldi kereskedőnek. Most nekem lehet szerencsém utána menni kereskedni, illetve lehetne, ha a törvénynek e rendelkezése nem volna meg. Akkor elmehetnék, ha volna kedvem hozzá, ífémetországba vagy Belgiumba perelni drága költséggel, — ha nem volna ez a rendelkezés. Mert ez világosan megmondja, hogy a kötelezettség első sorban engem terhel. Milyen joguk van az uraknak, hogy büntető ekszpedicziót indítanak a tisztességes ügyvédek ellen ugyanakkor, amikor ezzel a rendelkezéssel privilégiumot biztosítanak az eladósodott ügyvédekkel szemben? Hiszen, t. ház, ez nem tréfa, nagyobb forgalmú irodákban igazán meg kell gondolni ezentúl, hogyha ez a törvény és KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XXV. KÖTET. különösen ez a paragrafus, kapcsolatban a 86. §-al, életbelép, hogy az ügyvéd ne szerződtessen-e magának egy eladósodott kollégát, akin semmit sem lehet behajtani és azzal szignáltassa a pereket ? Ez nem is egyéb, mint ezeknek adott privilégium. Az az ügyvéd, akin nem lehet semmit sem behajtani — hiszen, sajnos, mindenki el lehet adósodva, az ügyvéd is tönkre mehet — ha nincs semmije, szabadon, nyugodtan perelhet e törvény alapján, ő reá ugyan kiszabhatják ezt a felemelt bírságot, úgyse tudják behajtani rajta. T. ház! Meg kell nézni minden kérdésnek a másik oldalát és a visszáját is. Hogy szabad egy törvényben okos, czélszerü törvényhozási rendelkezéssel olyat bevenni, hogy ezzel sújtsuk azt az ügyvédet, aki némileg mégis hivatásának is tekinti az ügyvédi foglalkozást és becsülettel akarja megtartani hírnevét — ami az ügyvédnek elsősorban fő czélja. Az ilyen hirtelen jött megkereséseknél az ügyvéd reputácziója megkívánja, hogy megjelenjék. Ha azután a bíróság elutasítja a keresetet, akkor nekem kell lefizetnem a bélyeget és a megkereső félen, aki ily hirtelen küldötte be ügyét, behajtanom. Közelfekvő a gondolat, hogy ily czélra egy kollegát tartson az ember, akit megkér: kollegám, legyen szives, szignálja ezt a beadványt, magán ugy sem lehet semmit sem behajtani. Ezt ajánlom reczeptül többi kollegámnak is, mert csak igy lehet az ilyen zaklatás ellen védekezni. Ez nem törvényhozás, t. képviselőház! Kérdem, mi czimen veszik igénybe az ügyvédnek annyi munkáját és fáradságát, amely dijazatlan marad ? Hiszen ha ma csendben is van az ügyvédi kar, előttem nem ismeretlen okoknál fogva e javaslat tárgyalása közben nagyon jól hallom, hogy a kartársak a magánéletben hogyan beszélnek ezekről a kérdésekről. Ugy, hogy ez egy czélszerütlen rendelkezés, amelynek semmiféle alapja nincs. Én, t. képviselőház, magam sem jönnék ide azért, hogy az ügyvédi mulasztásokat védelmezzem. A mulasztó ügyvéd bűnhődjön! Bűnhődjön az az ügyvéd is, aki elfelejt valamit, az fizessen ugy, hogy a felet ne lehessen vele megterhelni, azonban a mulasztáson kívül általános elvül kimondani azt, hogy igenis az ügyvéd felelős első sorban a költségekért, ezt lehetetlen keresztülvinni a nélkül, hogy egyben az ügyvédi rendtartásnak megfelelő intézkedéseit meg ne változtassuk. Lehetséges például, hogy elvállalok egy megbizást, de már az első tárgyaláson kiderül valamely olyan körülmény, amely miatt nem kívánom azt az ügyet tovább képviselni: közbe játszhatnak személyi tekintetek, ízlésbeli felfogás stb. Azonban nem tehetem le azt a pert mégsem, mert az ügyvédi rendtartás szerint kötelességem harmincz napig képviselni azt a felet és ha ezenközben tárgyalás van, azon meg kell jelennem és az illetéket lerónom. Ha azután az a fél esetleg egy lmnczut, tönkre19