Képviselőházi napló, 1910. XXV. kötet • 1914. junius 24–julius 21.

Ülésnapok - 1910-552

146 552. országos ülés 19ík ment ember, teljesen illuzoriussá válik a követelésem, én azonban mégsem tehetem le a megbízást, mert az ügyvédi rendtartás értelmében fegyelmi vétséget követnék el. Fegyelmi vétség mellett vagyok tehát szorítva a felemelt illetéknek, esetleg a birságnak megfizetésére. Ezt nem szabad igy meghagyni, mert ezzel a rendelkezéssel csak azt érik el az urak, hogy a praktikus életben a törvényt ki fogják játszati. Mert az ember nem tür meg igazságtalanságot, még a törvénynyel szemben sem. Az adómorál ugy sem valami nagy mértékben van nálunk kifejlődve. Az első dolog, hogy az igazságtalanságot le akarom rázni minden körülmények között. Nem helyes, nem okos, nem czélszerü az a törvényhozási rendelkezés, amely ilyennek tág teret enged; ez az erkölcstelenséget fokozza. Én tehát ezt megváltoztatandónak tartom ugy, hogy megfordítanám és csakis a vétkességet és az ügyvédnek a mulasztását látnám el, ha tetszik, megfelelő szankczióval, abban az értelemben, hogy a felemelt illetéket az ügyvéd fizesse. Hiszen hányszor történik meg, — közvetlen tudomásom is van esetekről — hogy az ügyvédsegéd lenyalja a bélyeget. Ezért az ügyvéd felelős. Szerencsétlen viszonyaink között igazán dicséretére szolgál az ügyvédi karnak, hogy én, egy eset kivételével, nem hallottam róla, hogy valaki ezért a büntető bírósághoz fordult volna, mert az ügyvéd ember, aki többet érez, mint más, mindig látja a mások nyomoruságát. Csak egy esetről tudok, amikor valaki igy az alkalmazottját feljelentette volna, mini denki más viseli a veszteséget. Azonban ki van téve annak az ügyvéd, hogy az ilyen aprócseprő visszaélésekből kifolyólag tönkreteszik. Egy csomó leletet kap, maga sem tudja, hogy miről, csak mikor megkapja, akkor látja, hogy lelet van felvéve. Ha szabad az ilyesmiért az ügyvédet első sorban felelőssé tenni? Mi ennek a czólja? Hogy egyszerűbb legyen a végrehajtás? Hogy az ügyvéd majd gondoskodjék magáról, vasalja be a félen? Ez az állam szempontjából nem méltányos elv, azonkívül pedig számolni kell azzal, hogy épen a legjobb hiszemü emberek vaunak kitéve annak, hogy azon a réven óriási veszteségeket szenvedjenek. Amiért én azt különösen nagyon súlyos dolognak tartom, az megint a 86. §-szal való kapcsolat. Lehet, hogy megint tévedek, de én ebből egyebet kiolvasni nem tudok, mint "amire leszek bátor rámutatni. Azt mondja ugyanis a 86. §. (olvassa): »Ha illetékköteles jogügylet szolgál valamely per alapjául és nem igazolják* — igazolják, kik? IIj magyarság! — >:>

hogy az illeték lerovatott, a bírósági iroda hivatalos lelet alakjában köteles az illeték kiszabására szükséges adatokat az illeték kiszabására jogosult hivatallal közölni.« Tehát ha illetékköteles jogügylet szolgál a per július 9-én, csütörtökön. alapjául, csak egy eklatáns esetet mondok. Egy az árvaszék által kirendelt gondnok belékerül egy perbe; a pernek nagy a substratuma, alapja egy komplikált adásvételi szerződés. Az 54. §. utolsó bekezdésében foglalt azon kivétellel, hogy a mellékletként becsatolt eredeti íratok illetékére a rendelkezés nem alkalmazható, minden illetéknél az ügyvéd felelős. Hol van megírva, hogy csatolni kell mellékletként azt az iratot? Elegendő, ha" felmutatom. Most felmutatom és kisül, hogy annak a szerencsétlen kiskorúnak az elhalt apja a betegsége miatt vagy a halála miatt elfelejtett illetékeztetni. Egy adásvételi szerződés, amely után 500 korona illeték jár, most birsággal együtt 2500 korona vagy mennyi. Az ügyvéd ezért is felelős ? Ebből a javaslatból ez nem tűnik ki. Én köszönettel veszem a felvilágosítást, azonban az bizonyos, hogy az ügyvédre vonatkozólag a mentesség csujián azon okiratra van kiterjesztve, amely mellékletként be van csatolva és a,rra, amely mellékletként becsatolva nincs, arra a mentesség nem terjed ki. Rossz összeget mondtam, mert ez a kiszabás alá eső okirat, azonban a bélyeggel lerovandó illeték is elég nagy; ez esetben is a bírság az ügyvédet terheli. Az az ügyvéd nem tudja, hogy a tárgyaláson az az okirat szóba fog-e kerülni. Ugyancsak itt van a 86. §. A t. pénzügyi bizottságban egy kereskedelmi érzékkel biró ur, valószínűleg teljesen önzetlenül, egy változtatást javasolt, hogy bizonyos eshetőségre — megjegyzem, ez teljesen jogosult, — feltételesen állapítsák meg az illetékkötelezettséget, amennyiben az irat a dolog érdemére vonatkozik, mig ha mellékkérdés, akkor nem esik illetékezés alá. Én ugyancsak felvetem a kérdést. Kiindulok abból, hogy az ügyvéd nem biró; sajnos, sokszor nem. egyezik meg a felfogása a biró felfogásával, sőt nem egyezik meg egyik bíróság felfogásával sem. A mikor produkálják előtte azokat a leveleket, amelyek eddig az illetékszabályok értelmében illetékmentesen voltak kezelendők, akkor ő nem tudhatja elbírálni azt, hogy vájjon a biró az érdemre tartozónak fogja-e ítélni, igen vagy nem. Elmegy a tárgyalásra és amint szokásos, becsatol kettőt; minthogy eredeti okirat, megvan az illetékmentessége, de emellett felmutat tizet. A bírónak tíz EL felfogása, hogy mindez az érdemre tartozik, ennélfogva illetékkötelezettség alá esik, az ügyvéd az 54. §. értelmében felelős, mert mellékletként be nem csatolta. Most következik a tréfa. A kir. Ítélőtábla, amint annyiszor megtörténik, azt mondja, hogy te bíróság nem jól csináltad a dolgot, az a) és b) alatti melléklet nem tartozik az érdemre, ellenben a c) és d) alatti melléklet az érdemre tartozik. Szóval fordítva állapítja meg, mint az első biró, Most a fiskális megint csak felelős, mert nem csatolta be. Lehet ezt folytatni is. Felkerül az ügy a Curiára, amely megint más-